×

Sárközi Mátyás: Túl az ezrediken

Petrőczi Éva

2014 // 10
A kötözködőbb pályatársak, gyanakvóbb természetű irodalomrajongók fejében esetleg megfordulhat: valamiféle bértollnok, bérszócső vagyok Sárközi Mátyás mellett, annyi könyvéről írtam, illetve mondtam rádiós „Fülszövegeket” az utóbbi néhány évben. Igaz ugyan, hogy szakmai barátságunk, amely egy régi-régi Debreceni Irodalmi Napok tanácskozáson indult, már jó negyedszázados, de mindkét oldalról tökéletesen érdekmentes. Egyszerűen arról van szó, hogy sok tényező összeköt bennünket, kezdve azon, hogy anglistaként valamelyest ismerem azt az országot, amely a Mikes Kelemenéhez hasonló hűségű író-publicistánknak 1956 (tizenkilenc éves kora) óta otthont ad, s hogy a szépírói munka mellett mindketten szeretjük az újságírás és a rádiózás műfaját, de legfőképpen a természetességet.

Amely olyan olvashatóvá, élvezhetővé, sőt „letehetetlenné” teszi e több mint ötvenöt év Sárközi-cikkeit, -tárcáit, -kritikáit, hogy a vaskos kötet bármely nyájas olvasója úgy érezheti: egy fordított Ezeregyéjszaka kellős közepébe csöppen, ahol ezúttal nem Seherezáde ringatja el meséivel az álmatlanságban szenvedő királyt, hanem Sahriár mondja-mondja hol megkönnyeztető, hol kacagtató, de mindig igaz történeteit. Méghozzá nem is oly „titokban hűségeskedő” (hogy Sárközi Márta egyik „nevelt fiát”, Kormos Istvánt idézzem) szívvel, hiszen hol ízig-vérig magyar, hol Angliát érintő témákban. Híven a beszédes címlaphoz, amelyen jól megfér egymás mellett a szovjet tank fenyegette ötvenhatos Budapest és a lámpasorokkal megkoszorúzott londoni Tower híd. Hegyi Péter borítóterve tehát abszolút telitalálat, a tartalom beszédes megjelení­tése; legfeljebb azon aggódhatunk, hogy a lelkes tallózgatást a ragasztott kötet nehezen vészeli át épségben.

Ha pedig már a tallózgatásnál járunk, hadd emeljem ki néhány személyes kedvencemet, lehetőleg olyanokat, amelyek szerzőnkre igazán jellemzőek. Itt van mindjárt az 1960-as keltezésű Gárdonyi meg negyed font köhögőscukor, amelyben a sokaktól megszokott (és lélektani szempontból tökéletesen érthető!) emigráns honfibú helyett már a címben sem az idegenbe szakadás árnyékos oldalával, hanem humoros élethelyzeteivel találkozhatunk, egy kis sohói vegyesboltban, ahol a magyar szalámi és az angol köhögőscukorka mellett Mórához, Gárdonyihoz és más magyar klasszikusokhoz is hozzájuthattak a hazai ízekre és szellemi táplálékra vágyók. Vannak azután a kötetben egy-egy, Sárközi Mátyás életében meghatározó személyiség köré csoportosuló írások, amelyek a gazdag anyagban újra meg újra vándormotívum-szerűen (de önismétlésnek soha nem ható!) bukkannak fel, apjáról, Sárközi György költőről, nagyapjáról, Molnár Ferencről (ezek az írások olyanok, mint az író képzőművészi inaséveit felidéző, finoman odavetett kis tanulmányok a nagysikerű Liliom öt asszonyához!). A kötet több darabjában fölsejlik a Levelek Zugligetből és folytatása, a Tamperdü világa is, az Illyésről, Sarkadiról és az anyai irodalmi szalon más látogatóiról készült pillanatfelvételek révén. A „két londoni Szabóról”, Zoltánról és „Csé”-ről, azaz Cs. Szabó Lászlóról szóló miniatűrök ugyancsak rendkívül emlékezetesek, különösen a Kofferek, amely a Petőfi Irodalmi Múzeum Cs. Szabó László-kiállításának megnyitó szövege volt. A Túl az ezrediken őt felidéző írásai megerősíthetik bennünk, hogy nem hiába várjuk nagy izgalommal Sárközi Mátyás készülő Cs. Szabó-könyvét, amely – ha már London, legyünk stílszerűek – minden bizonnyal nem egy Madame Tussaud panoptikumába illő, merev viaszmásolat lesz, hanem Európa egyik legműveltebb magyarjának méltó visszaszólítása a rá emlékezők vagy a műveivel még csak ismerkedők közé! A kötet harmadik, hasonlóképpen kulcsfontosságú figurája Határ Győző, Gyoma szülötte, az érdekes, különc és öntörvényű költő-drámaíró-gondolkodó, Lawrence Sterne (egy másik különc!) Tristram Shandyjének avatott fordítója.

Ne gondoljuk azonban, hogy szerzőnk csak a Parnasszuson és – muzsikusokat, például Solti Györgyöt idéző írásában – a Walhallán lebeg. Legalább ennyire fontosak egészségesen gonoszkodó, de korántsem gonosz, az angol faramuciságoknak görbe tükröt tartó írásai is, például szegény Lady Dianáról és „nagyanyósáról”, a matrónai kort megért anyakirálynéról. Ez a kis opus, A mamakirálynő meg az egyszeri kislány megérdemel egy rövidke idézetet: „Ennek a most ki­lenc­venéves asszonynak (aki azután 101 éves korában halt meg) más érdeme nincs, mint hogy jó feleség volt folyton beteg férje mellett, rendesen nevelte fel a két lányát, a háború alatt nem hagyta el a naponta végigbombázott Londont (pedig a Buckingham-palota is kapott néhány találatot), és mindig bizalmat sugárzó természe­tével afféle nemzeti anyafigurává nőtte ki magát. A »blitz« idején megjelent a még füstölgő romoknál, olyasfajta fátylas kalapban, mint amilyeneket még ma is visel, és az emberek úgy érezték: a királyi pár a helyén van, gondoskodik róluk.”

Végül, de talán elsősorban: Sárközi Mátyás új könyvének egyik legrokonszenvesebb vonása az, hogy a művészeti és történelmi nagyságok-hírességek mellett odafigyel a rejtettebb, rejtőzködőbb egyéniségekre is. Így remek kis portréban örökíti meg a Veszprémben élő soknyelvű, a közmondások világában nemzetközi tekintélynek számító Paczo­lay Gyulát, sokunk szeretett Gyula bácsiját. És megjelenik könyvében egy másik „remete” is, a nyugalmazott gimnáziumi tanárból lett kiváló műfordító, a néhány éve a Balaton-felvidéken élő Bernard S. Adams, aki többek között Mikszáth, Bethlen Miklós és Árva Bethlen Kata műveinek méltó tolmácsa az angolszász világban, s aki jelenleg Szepsi Csombor Márton Europica Varietasát ülteti át angolra. Azt sem hallgathatjuk el, hogy Sárközinek kiváló szeme van az őt befogadó ország hol visszataszító, hol nagyon kedves különcségeinek ábrázolásához is. Így a brit lapok halálozási rovataihoz, ahol olykor még zoknistoppoló anglikán püspökök szomorú távozásáról is olvashatunk, azaz nagy emberek kis tetteiről. Egy magyarországi történelmi egyház vezetőjét soha nem parentálnák el ilyen egészségesen zokni-, akarom mondani, életszagú módon…

Kinek is ajánlható jó szívvel mindezek után Sárközi György több mint félszáz esztendőt átfogó publicisztikai termése (amelynek utolsó darabja egy szép és komoly vallomás a Korunk körkérdése nyomán a magyar nemzeti érzésről, 2013-ból!), amely kedves és villódzó egyéniségének hű lenyomatát adja? Bátran mondhatjuk: úgyszólván mindenkinek. Vájt fülű irodalmi ínyenceknek éppúgy, mint megszállott anglománoknak vagy egyszerűen azoknak, akik fáradt és nyűgös napjaik végén nagyon várnak egy olyan íróra, aki még tud és akar mesélni nekik. Akár ezernél is több mesét. (Jelenkor, 2014)

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben