×

B. B., avagy bolsevik bambaságok

Szigethy Gábor

2014 // 10
Utolsó versét Petőfi Sándor Mezőberényben írta, 1849. július 6. és 17. között. Így hangzik a költemény utolsó néhány sora:
Akad-e majd,
Ki ennyi bajt
Higgyen, hogy ez történet?
És e beszédet nem veszi
Egy őrült, rémülésteli,
Zavart ész meséjének?


1962 nyarán a Vasvári Pál laktanya besorozott foglya voltam.

Régi történet, mai fiatalok számára hihetetlenebb, mint Háry János mesébe illő háborús kalandjai vagy Münchhausen báró csodás repülése az ágyúgolyón.

Ötvenkét éve, 1962. május 10-én vonultam be huszonhét hónap katonai szolgálatra, Budaörsre. Katonai igazolványom tanúsága szerint szakképzettségem 03368 kezelő, rendfokozatom honv, minden egyéb titkosított tudnivalót a 6978-as kódszám rejt.

Kopál Gyula szakaszvezető és Tauber Egon őrvezető próbáltak katonákat faragni a kezük alá került riadt ifjoncokból. Nem volt könnyű dolguk. A szakasz – talán húszan vagy huszonketten voltunk – a szocialista demokrácia vívmányaként részben Miskolc környékéről érkezett tizennyolc évesekből rekrutálódott (legtöbbjük az általános iskola hat osztályát sem végezte el), a többiek húszéves, érettségizett, egyetemre készülő, budai értelmiségi gyerekek. E vegyes képzettségű, műveltségű, kulturáltságú társaságból igyekeztek a tisztek – Áts őrnagy, a politikai tiszt, Simon százados, a század­parancsnok és szakaszparancsnokunk, egy szőke főhadnagy – öntudatos és felkészült lokátor­keze­lőket formálni.

Mustos honvéd – az ő nevére azért emlékszem, mert megrendítően buta volt, amúgy kedves, jó szándékú fiú, szakmáját szerető, dolgozni tudó kőműves – és többek számára a négy-öt elemiben szerzett tudással követhetetlen, érthetetlen és megtanulhatatlan volt az általános iskola nyolcadik osztályos tankönyve alapján nekünk a Vasvári Pál laktanyában oktatott elektrofizika. Érettségizettek számára mindez csak könnyed ismétlés (1960-ban még írásban és szóban is vizsgáztunk fizikából), de akinek nyelvi újdonság volt a pozitív, a negatív, az elektróda szó, annak az anód és katód már kínai nyelvlecke, s a függőleges és vízszintes eltérítés a képernyőn végképp fölfoghatatlan.

Minden délelőtt volt fizikaóra, néha kettő vagy három is. Szorgalmasan körmöltük szabályszerű és egyforma füzetünkbe az elemi fizikai ismereteket. A tanóra végén a napos behelyezte a füzeteket egy fémkazettába, lezárta, lepecsételte, és a ka­zettát a központi raktárba vitte. Ott őrizték másnap reg­gelig a fizika alapfogalmainak titkait rejtő füzeteinket. Nehogy az amerikai imperialisták valamit is megsejtsenek a magyar légelhárítás erejéről.

A fizikaórát lokátorismeret-óra követte. Az előadó szemléltető ábrák segítségével magyarázta el, hogy a majd általunk kezelt, a Bakonyba, erdők sűrű fedezékébe telepített – sejtettük: kiselejtezett szovjet – lokátorok kétszáz kilométeres távolságból is felismerik az ellenséges repülőgépeket.

– Értik, elvtársak? Kétszáz kilométer! Maguk a képernyőt figyelve már akkor észlelik a berepülni szándékozó ellenséges objektumot, amikor az még csak közeledik nyugat felől szocialista hazánk határa felé.

Minden délután Áts őrnagy tartott politikai foglalkozást, azaz alapfokú marxista fejtágítást. A legfontosabb, amit sokszor és sokféleképpen próbált a fejünkbe verni, az a hazánk történetében alapvetően új katonapolitikai és védelmi helyzet ismertetése.

– Magukra, honvédek, nemes feladat vár. Eddig a Varsói Szerződésben szövetségeseink, a szovjet elvtársak lokátorai ellenőrizték és védték a magyar légteret, de megszilárdult a magyar népi demokrácia, megsemmisítettük az ellenforradalmi erőket, és a szovjet elvtársak úgy döntöttek, hogy ettől az évtől kezdve átadják a Magyar Néphadsereg tisztjeinek és honvédeinek a magyar légtér ellenőrzésének és védelmének feladatát. Megtiszteltetés, embert próbáló szolgálat. Honvédek! Készüljenek a hazafias feladatra, tanuljanak szorgalmasan, hogy szocialista hazánk… stb., stb., stb.

Áts őrnagy után egy vezérkari tiszt előadását kellett meghallgatnunk. Hadmérnök, lokátorszak­értő, egyenruhába bújt civil műszaki ember, szak­tudásának védőbástyája mögé rejtőző kishatalom a hadseregben. Senkinek nem jutott eszébe, hogy mondandójáról egyeztessen vele, ő sem gondolta úgy, hogy bármit megbeszéljen zászlóaljunk elöljáróival. Szakember a szakmájáról beszélt két-háromszáz kiskatonának. Feltehetően e feladat elvégzésére munkaköri leírása kötelezte.

Másfél órán keresztül azt elemezte, ismertette, magyarázta, hogy a Kárpátokba olyan szovjet lokátorok vannak telepítve, amelyek 1200, azaz ezerkettőszáz kilométer hatótávolságúak, így ha a gaz imperialisták London környékén útnak indítanak egy interkontinentális rakétát, az ellenséges légi tevékenységet a szovjet lokátorosok néhány másodpercen belül észlelik, és rendkívül rövid idő múltán kilövik a hadrendbe állított, állandó riadókészültségben lévő, ellencsapást mérő rakétákat. Félúton találkoznak, megsemmisítik egymást, és lezuhannak. Győztünk. Ha szerencsénk van, Grazra, ha nincs szerencsénk, Szombathelyre hullanak a roncsok.

Számolgattam magamban: a magyar lokátorok hatósugara kétszáz kilométer, a szovjeteké ezerkétszáz. Akkor mit mérünk, mit figyelünk, mit ellenőrzünk mi a Bakonyban? Mit adtak vissza nagy­ kegyesen a szovjet elvtársak a magyaroknak?

Érdeklődtem. A vezérkari tiszt letorkolt, és elmélyültebb, helyes politikai ismeretek megszerzésére nógatott.

Másnap – látszólag mindettől függetlenül – szalmazsákom nem eléggé sarkos állapota miatt a legénységi vécé többszöri felmosására utasított szakaszvezetőm.

Derék fiú volt Kopál Gyula: virágnyelven, vigyorogva tájékoztatott: Nagy marha maga a sok eszével, Szigethy honvéd!

Néhány napig soron kívül kaptam folyosó- és vécémosási feladatokat. Folyamatosan mélyültek helyes politikai ismereteim.

A mosolygós Áts őrnagy még néhányszor elmondta: milyen fontos szocialista hazánk számára, hogy immár mi magyarok ellenőrizzük és védjük hazánk légterét.

Fémládába zárt jegyzetfüzeteinkben ott lapult a nagy hadititok: ezerkétszáz kilométeres sugarú körben a fejünk fölött őrzik, védik, ellenőrzik független, szabad hazánk légterét a szovjet elvtársak.

Simon századost soha nem láttam mosolyogni. Talán ő is tudta: egy bolsevik bohóctréfa boldogtalan statisztái vagyunk.

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben