×

Lávsztori

II/2. rész: Szemtől szemben

Bálint Tamás

2014 // 09
28.
Hogy ne csak rólam essen szó, nem érve
a házam tisztán tartott elejét,
pár sor álljon itt, mi többet mesélne:
halk volt és óvatos, mert a fejét
párszor már átvágták (nekem elég
így egyelőre, bizakodva hátha
kinyílna a türelmes ápolásra),

29.
de csillogott a szeretetigénye
és adnikészsége szemeiből,
az értelem s szellemessége ténye
mutatta, lenne kire nézni föl
itt rajtam kívül is, mint két tükör –
de huss, jobb lenne inkább elcsituljak,
olyannyira ne tűnjek elfogultnak.

30.
Örült mindennek, s nevetett kiváló
humorral, mely már szinte etalon,
és nem volt hálátlan, sem nagyravágyó,
plusz a „kellett a pénz fiatalon
autóra, házra és egy halom
másra” dolgok sem derültek ki róla
– bár minden vágyam így válna valóra.

31.
Kincs ez manapság, amikor harácsok
vagy óriásarcú nullemberek
sokan és a nagyobb hátsókra rácsó­k-
olások jellemzik a jellemet.
Szerencse, hogy mirajtunk nem lehet
nem észrevenni, a harmóniáról
mesélünk, és egyéb sincs itt, mi átszól.

32.
Holott nem mondható, hogy könnyen olvadt
volna a félsz s a félszegség vele
(az elme még egy cseppet alkudozhat,
hogy egyből épp ne menjen bele),
de jó a vége, s bejön eleve
a haveroknak – lecsekkolva fészen –,
és a szülőknek is okés egészen.

33.
Amint randi követett randevúkat,
s hogy ikszedikszer is csupán szió
volt, ami osztályrészemre juthat,
maradt bennem pár csepp frusztráció:
azért nagyobb súlyt ráfektetni jó
pont lenne – elvek? erkölcs? a fenéket,
a helyzet már alaposan megérett.

34.
Míg a derék szó szerint beadódott,
meg-megbántam viselkedésemet,
a könnyelműségem s a laza módot,
ingerelt is a lelkiismeret.
Hogy nem rajtam múlt, csak hálám lehet,
bár könnyű játéknak indult, de meglett:
s gazella teste mindeneste’ tetszett.

35.
Hogy nekem is a világot jelentse,
kellett egy kis fejfájás és idő,
s hogy nem mondott le rólam, csak szerencse:
ahogyan a gyomok közül kinő
a virág is, szépül minden minő
iramban írom, s ha valami nem jó
mégsem, majd átsegít rajta a merlot.

36.
Amint az a nagy könyvben meg van írva,
karácsonyra már egy pár lett velem
(hivatalosan ez a narratíva),
s ha van, akkor ilyennek képzelem,
ahogy a távolbeli szerelem
a láthatáron észrevehetően,
de köröttünk is már megjelenőben.

Események

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs márciusi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben