×

Harang-idéző

Ágh István

2014 // 07-08
Egy vidék visszarendezése

A fiú, ki hatvan éve állt így a kert alatt,
most már mint idegen szemléli a határt,
mögötte szülőháza, jobbról a temető
s a falu süvege, a vén templomtorony,
nézi, s egyszer csak azt veszi észre magán,
mindent olyannak észlel, miként valaha volt,
látja a kiirtott nyárost az elvadult bozót fölött,
előhívja a nagygazdaság kietlen tábláiból
a diófákat, s a mezei szőlők kies ligetét,
tudja, a Somló oldalán melyik pince kié.

S a tájban végtelenné folytatódnak a részletek,
mint a raportált minták, külön a konyhakert ágyásai,
répa- és kukoricaföld, napraforgó, lucerna, kender,
s az érett gabona parcellái a fajták árnyalata szerint,
vadgalamb üli meg az öthúrú vezeték magasát,
édenkerti dűlőn baktat keresztben a nyúl,
fogoly surran, fürj búvik a csalitban, fölijedt fácán robog,
a hatvan éve látott kép jelenik meg valami
kései érzület visszarendezése nyomán,
hogy a táj a harangszóra ma is méltó legyen.
Tornyaink gyásza

Míg a harangok Rómába mentek,
bennünket igen magunkra hagytak,
nemcsak az ég lett annyira csöndes,
de a földnek is elment a hangja.

Bár a tornyunk már elnémult máskor,
akkor se szálló harangot láttunk,
leszereltették a rekvirálók,
hogy majd harangból öntenek ágyút.

Merész legények küszködtek ott fönt,
mintha angyallal birkóztak volna,
vele ütöttek sebet a földön,
s elszállították fölkoszorúzva.

A harangrajok felhőkig érő
illatos ájer sodrán mehettek
délnek, és éppen a visszatérő,
Afrikából jött gólyákkal szemben.

Koronásan és pártás palásttal
csillagok szabta irányra dőlve,
szikrázó csóvát vetettek hátul,
üstökösképpen tűntek az űrben.

Éjszaka volt, bár seregük úgy is
elsötétített, amerre elszállt,
végigálmodtam, miként torlódik
annyi páncélzat, kongatva egymást.

Nem kérdeztem, a Szent Péter téren
hogy fértek el, hisz egy világváros
sem elegendő számukhoz mérten,
ilyen világnagy harangjáráshoz.

Hogy voltak ott, ha fölöttem függtek,
míg én helyettük fakereplővel
gyászt hirdettem és zúztam a csöndet,
s gólya kelepelt nem messze tőlem.
Kisiszkázi kisharangszó

Kakassal virrasztó
hajnalban fölhangzó
jó reggelt ébresztő
mi is hát frissebben
ágyunkból senyvesztő
álomból keljünk fel
egyházfi lóg rajta
fél kézzel nyaggatja
nincs szélvész nincs felhő
szólna ha baj volna
nincs tűzvész kincsrabló
megszálló vad horda
irháját elhordta
gyásszal nem tikkasztó
dolgunkra buzdító
jó reggel jó reggelt!
rég vert föl most sem bánt
félrevert szív rég fájt
nincs semmi aggasztó
Vas Bözsi Nagy Béla
Nagy Mari Nagy Bella
Nagy Lackó kis Pista
nagyharang kistestvér
jó napot! jó munkát!
Istenkénk gondol ránk
gyásszal nem tikkasztó
együtt az asztalnál
egészség jó étvágy
mindnyájunk kedvére
nincs semmi aggasztó
nappalnak estéje
sötétből hallatszó
harang nélkül hangzó
harangszó emléke.
A nyári dél kiáradása

Július forróságát vibrálja a homályló kékség,
benépesülnek az embernek való öblök aratókkal,
villog a nap a szerszámaikon, így adnak értelmet a tájnak,
miként az életüknek, meghosszabbított karjaikkal,
lehetne akár Galileában, itt is egy szent családban
kaszára feszülnek a fiú izmai, és az anya,
mint fia nyomában görnyedő Sarlós Boldogasszony,
bibliai korsót emel szájához a szomjas kévekötő,
s a hatvan évvel későbbi nyárban, a déli harangszóra
kezdődik a szív s az inak emlékünnepélye.

Hangot a fiú hall csak, és már senki se láthatja a néma,
imába feledkező aratók testtartásában a délidőt,
ahogy világgá indul az ércből a rezgés hullámzása
a vidék bádogpalástos tornyai, piros tetői felől,
olyan dallammal, melyben a távoli pórlány kezdi
félénken s egyre bátrabban a rejtett szülőföld énekét,
s már a dicső nagy kondulásokból is kitetszik
ez a lélekharang sírású, félrevert harang-félelmű nép,
még az ágyúnak öntött legöregebb szívű is szól már,
amikor mindegyik az Úrangyalára szólít.

A fiú pedig a hangok áradatának közepén áll,
de mit éreznek közben a környék mai lakói,
mikor a tornyok ontják a harangszót Jenőtől Iszkázig,
Szörcsöktől Devecserig, szálláshelyén a törzsnek,
végig a Somló-vidéken egyetlen zengéssé válik,
és kileng és ring és röppen és visszasüpped
valami az emberben, s talán már nem is a lélek,
egy másik személy lelke, vagy inkább a szülőföld
szerelmes szelleme, s maga is zengéssé lesz,
ahogy az alvó vulkán, vagy ez a csöpp kisült fű.

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben