×

Óda a hazához. Odahaza

Zelnik József

2014 // 06
Mint mikor egy vak vezet egy karavánt a sivatagban, s már mindenki úgy véli, eltévedtek, de végül is célba érnek, mert csak őt, a vakot nem téveszti meg a látszat, a délibáb illúziója.1 Most így keresem arcomat, amely hazámnak megfelel, s hazám arcát, ami nekem is. Kinek van olyan arca, olyan tiszta, hogy ódát mer mondani a hazához?

Csendben valahonnan hátulról egy recsegő lemezen megszólal a dal: Oly távol, messze van hazám…

A fene egye meg ezt a cinikus Könyvtárost, hogy röhög rajtam. Hát persze, ez az ő birodalma, benne gúny bitangol, akár a járvány,2 a legszentebb érzések körül is.

Mi ez a hungarus árny, aki felsejlik a könyvszekrény előtt, s úgy vonz, mint lidérc, mint démon szenteket és bitangokat? Ott egy könyv, valami kilóg belőle, talán kósza jegyzet, időntúli üzenet, vagy csak egy szerelmes postcard?

Drága Napsugaram!3

Oly hosszú hallgatás után ismét hozzád varázsolt a már földöntúli képzelet. Most, amikor már nem vagyok se magyar, se lombárdi árny. Időntúli látásomat már nem dagasztja se gőg, se megvetés semmi iránt, sőt visszajött ifjúkorom humorának derűje, s öniróniám – ami valójában sosem volt – valahogy megkerült, s rajta keresztül látom most már tisztán a mi szerelmetes viszonyunkat is. Tisztán és tisztának. Neked, a szűz felnőtt gyereklánynak, virágba borult fiatal nőnek imponált egy vénöreg kormányzó érdeklődése, mégis megremegett benned az örök nő, mikor arra kértelek, ülj a térgyemre. Tudtad, hogy unokámnak leánya lehetnél, mégis érezted mélyen, hogy egy igazi nő és egy igazi férfi időntúli lehetőségei borzonganak köztünk kacérkodva a kárhozattal.

My dear, dearer, dearest girl!

Kérlek, most mosd meg arcodat a szeretet csókjától, melyet a Májusnak küld a December. Most olyan dolgokról fogok Neked gyónni, amiről soha senkinek. A hazához fűződő igaz szerelemről, s mint ama szerelmet, ezt is elvétik többnyire a halandók, és egész életükben ott bukdácsolnak a tiszta forrás és a water-closet között.

Innen már fényesen látom, milyen eszközül használt engem is a Zeitgeist, de bűnömet semmi nem menti, mert vak hiúságomban hetykén belementem a játékba, sőt kábítószerem volt ez a sorsnak keresztelt létvakság, történelmi helytévesztés.

Kérlek, drága kis galambom, ne hidd, hogy szegény, hazátlan öreg barátod itt a purgátori tűzben végképpen meggárgyult. Egykor még jöhet idő, hogy meg is fontolja a magyar, amit írok. Most idegen istenek oltára előtt imádkozik, de az igazság istene nem halt meg azért, hogy oltára elhagyatott.

Entre nous sait dit,4 én, aki például még Spinozánál is tisztábban láttam a zsidó asszimiláció kérdését, még én sem láttam át, mi erősödött fel a felvilágosodással, és minek az eszközei voltak a ’48-as forradalomnak. Hiába no, az örök magyar szellem csak olyan, hogy elébb magyar az ember, s csak aztán okos. Szelleme ott táncol a szent szántóföld és a délibáb között, de mindig inkább a délibáb vonzásában, és vakon küzdenek egymással a túlfeszült lényeglátók és a hamis realisták.5 Ráadásul egyik oldal sem hajlandó formába önteni saját premisszái lényegét és azt, hogy az hogyan viszonyul az adott történelmi pillanathoz. Vélhetőleg nem engedi azt nekik az Isten ismerete ellen fölemelkedő magasság6 vagy inkább mélység. A hübrisz fémes folyama. Ugyan ki állja azt a próbát ki?

Erről jut eszembe az a történet, mikor egy fiatal magyar festőművésznő, Parlaghy Vilma keresett meg Turinban. Alig több mint húszéves volt, és máris európai hírre tett szert bámulatos művészi zsenialitásával. Fejébe vette, hogy addig nem tágít, amíg engem le nem fest. Én a gonosz, hiú vénember váltig szabadkoztam. Kiprovokáltam, hogy egész konspiráció alakuljon ki a meggyőzésemre, holott minden vágyam az volt, hogy lefessen ez a szép fiatal nő. Mint mikor egy nagy festő csodálatos meztelen nőt fest, úgy zsongott körülöttünk Érosz minden szemtelen démona, ahogy arcomba mélyedt tekintete ennek a vonzó nőnemű jelenségnek. Most innen látom, hogy életem minden hibája ott sűrűsödik abban a helyzetben. Mindig csak magamra figyeltem. Hazaszeretet, óh! Még annak a zsarnok Cromwellnek a bátorsága sem volt bennem, aki azt mondta egy hasonló helyzetben: fess olyannak, amilyen vagyok. Persze én zsarnoknak sem voltam akkora. Bár, ha belegondolok, Jókai Móric pánikszerűen mentette az életét Debrecenből Madarászaim elől. Különben képzeld, lelkem kedvence, kedves angyalom, leányom, mostanában itt a Purgatóriumban házal képeivel egy szúfi festő, nem arcot fest, hanem a tudatot, tragikusan, könyörtelenül. Le tudná festeni az enyémet is, már ami volt odaát, de abba itt most „belehalnék”.

Micsoda kilátás van innen az életünkre. Auch, eine schöne Gegend, vagy inkább: Ah, wie schöne Beobachtungstelle.7 Innen már tisztán látom, hogy ha egy emberi közösség a hazugságok olyan zsákutcájába beleszorul, ahol a dolgokat nevükön nevezni nem lehet, és nem is szabad, akkor ez előbb vagy utóbb elkerülhetetlenül elvezet az adott emberi közösség általános értelmi és erkölcsi lezülléséhez.8

Kedves Leányom!

Nekünk, magyaroknak nincs már más utunk, mint hogy az elmúlt évszázadok dolgait nevükön nevezzük könyörtelen igazságossággal. Ez annyit jelent, hogy nemcsak az igazságot kell kimondani, hanem igazságosnak is kell lenni. Mert az igazság „csak” szabaddá tesz, az igazságosság szentté, amint Krisztus Urunk utalt rá. Vessétek meg mélyen azt, és szelíd szeretettel, de keményen utasítsátok rendre, aki azzal fedné le az igazságot, hogy az deheroizál. Aki ilyet mond, nem tud különbséget tenni az igazság és a rágalmazás között.

Ó, hogy tetszett nekem is, mikor azt mondták, Danton és Cornot vagyok egy személyben,9 nem vettem észre, hogy egy politikai kockajáték kifutófiúja voltam, és nyertesek víg csapata röhög a hátam mögött. De nem is ez a borzasztó, hanem az, hogy máig nincs hiteles képünk a magyarság transzcendens küldetéséről, arról, hogy a magyar nemcsak horizontálisan akart nemzet és hatalom lenni Európában, hanem még inkább vertikálisan.10 Mik ehhez képest csacska dichotómiáink, hogy kuruc és labanc, koppányi és Szent István-i? Elhasznált képletek, úgy csüggnek rajtunk, mint híres emberek fonnyadt babérkoszorúi. Értesz-e? Beatrice. Közben mi, magyarok még most is hagyjuk magunk fölött repülni a devalváló időt11 anélkül, hogy átgondolnánk egy nép népségének jelentőségét, de most az egyszer már nem a ránk-tanított történelemből. Hanem mint ezek a képek. Lélek-lézer késsel meg kellene próbálni operálni a nemzet tumoros tudatát. Ott van mögötte az az eredeti világ, amiért létrejött a magyar. Ott van mögötte a transzcendens történelem játéka a történelemmel.

Nincs is ezért nagyobb bűn egy nemzet ellen, mint az álnemzeti politika, az a cinizmus, amelyik kokárdát köt az eke szarvára, hogy saját érdekében szánthasson a nemzet hátán,12 s közben ájtatosan bohóckodik, és nemzeti színű szakállat visel.

Lelkem, Kedves Leányom!

Nagy az én bűnöm. Esztelenül hiú, hatalomra és dicsőségre vágyó voltam. Úgy akartam a hazát megmenteni, hogy közben megakadályoztam bármi áron, hogy valaki más mentse meg. Azok a hízelgők voltak a kedvesek számomra, akik Dantonnak neveztek még akkor is, ha tudtam, hogy mindent, ami szent, megszentségtelenítenek.13

De hát végső soron lelki testvéreim voltak, hiszen az én hazaszeretetemnek sem volt semmi köze Istenhez. Ráadásul az akkori egész politikai logika csőlátásban szenvedett. Széchenyit az udvar, Apponyi Antal, Szécsen Antal veszedelmes túlzónak tartotta. Széchenyi meg Deákot és Batthyányt tartotta annak. Az a hisztériás csodafiú, Petőfi pedig 1848. május 10-én azt szónokolta a Nemzeti Múzeum előtt, hogy „én Kossuthra nem a hazát, de a kutyámat se bíznám”. Ebben most már látom, igaza volt.

Képzeld, drága kis barátnőm – ezt csak neked mondom most el –, azért kellett Görgeynek az ellenség üldözése helyett előbb Buda várát elfoglalnia, hogy én minél hamarabb felköltözhessek a királyi palotába. A vár ostromakor külön írtam Görgeynek, hogy a királyi palotát ne ágyúztassa, mert én ott akarok majd lakni. Feleségem azt álmodta, hogy a budai királyi vár fényesen ki volt világítva, melléképületei pompásan kiépítve, a termek királyi ízléssel, sokkal fényűzőbben berendezve, mint István nádor idejében volt, és mi benne lakunk.14 De nem ez volt a legnagyobb baj. A hibák a ’40-es évek elején kezdődtek. S mikor 1845-ben Metternich herceg letette Magyarország fejlesztési programját, vakságból, hiúságból, dacból figyelembe sem vettük, pedig jobb volt, mint Széchenyi programja. Hogy nem azt az utat követtük, nagyobb hibát vétettünk, mint a palesztinok, akik a nagy háború után nem fogadták el Ernest Bevin brit külügyminiszter tervét, hogy hozzanak létre egy államot Palesztinában számottevő arab többséggel. A palesztinok a világpolitika Zeitgeistjét meg nem értve úgy vélték, jó esélyeik vannak megnyerni egy katonai összecsapást a zsidók ellen Palesztináért. Bevin terve volt a legnagyobb lehetőségük, miként nekünk a Metterniché. A Rajna fölött egy dombon van Metternich kastélya. Álmomban nemrég jártam ott. A teraszról messzire ellátni, egészen a Rajna kincséig, a szellemi kilátást nem vakítják Lorerajok és gyanús démoszos démonok. Lenn a birodalmi méretű pincében ma is kitűnő rajnai riesling érik, savas, férfias, de igaz bor. Ott minden mintha azt igazolná, hogy egy praktikus, szikár, szilárd történelmi tudattal rá lehet látni a transzcendens történelmi áramlatokra is. Vélhetőleg.

Vélhetőleg arra is, Drága Angyalom, hogy hol a haza. Valahol a magamban és a mélyben. A ti tiszta szívetek emlékezetéből fog föltámadni a haza. Az a haza, amit én és mi, a hazával hivalkodó nemzedékek elvesztettünk. Én sajnos egy életben kétszer vesztettem el. Nincs, nincs. Bús sorsot értem, és kietlent. Hová vezetsz, utam? Egy hang felel: Keress magadnak elveszíthetetlent.

Jegyzetek

1 Werner Herzog Kaspar Hauser című művéből való kép.

2 Nagy László: Szólítlak, hattyú

3 Kossuth Lajos képzelt levele Ceyk Saroltához.

4 Köztünk legyen mondva

5 Bibó István

6 2Kor 10,5

7 Menzel: Sörgyári capricció

8 Bibó István

9 Engels Frigyes

10 Márai Sándor

11 Mikszáth Kálmán

12 mikszáthi kép

13 Marx: A Kommunista Párt kiáltványa

14 Szemere Pál naplója

Részlet a Dante fátyla című készülő könyvből.

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben