×

Hann Ferenc: A Sajna de Mahorkai vacsora – Válogatott művészeti írások és versek

Doboss Gyula

2014 // 06
A 2010-ben hatvanhat évesen elhunyt író, művészettörténész, pedagógus munkásságát reprezentáló négyszáz oldalas könyv, ahogyan a Bevezető tájékoztat, nem közli a hosszabb monografikus feldolgozásokat, a terjedelmesebb életútinterjúkat, de törekedett közreadni minden fontos egykori művészeti tárgyú publikációt s jelzéseket a költői tevékenységből. Idézem a szerkesztőt: „Újraolvashatjuk a ma már elkallódott, csak az adattárak által őrzött, forrásértékű katalógusokat, a könyvtárak raktári polcain rejtező, régen megszűnt lapok oldalain lévő dolgozatokat, a ma már nehezen megszerezhető önálló kiadványokat.”

De mi ez A Sajna de Mahorkai vacsora? – teszem fel az álnaiv kérdést az unokák korosztálya helyett. Alternatív művészeti komplex produkció címe, másrészt Hahn egyik legjobb írása, és most már egy nagy gonddal és fáradsággal komponált és kivitelezett kötet is. Maga a pár flekkes esszé, emlékezés, ritmikus próza éppen vegyes műfajúságával és iróniába mártott indulatosságával jellemző a szerzőre. „mint valami félig elkopott film / vagy egy rosszul előhívott (szélfújta) túlpörgetve vetített álom / úgy bukkan fel emlékeinkből a boldog emlékezetű SAJNA DE MAHORKAI VACSORA a FIKA nagytermében… / ahol… tudta mindenki, hogy ki a tégla… szóval itt mutatta be a VAJDA LAJOS STÚDIÓ 1978. január 27-én, pénteken este 7 órakor a Living theatre / a heppening / a performansz / a vetítés / ásszamblázs / a burleszk elemeit komikus szomorújátékba olvasztó / s mindezt a fluxus kiskabátjával leborító színpadi mesét / ahol annyian voltak, mint egy boxmeccsen vagy egy Kex-koncerten. […] ahol orosz szavakat is hallunk – már azt a párat, amit ez a nemzedék a hőnszeretett nemes veretű nyelvből tüdőig leszívott / (matty patty ucsityel unyivermag Szása Tüskevics stb.)” És hát a mahorka is oroszul jelenti az ócska kapadohányt – konkrét és átvitt értelemben is ez jutott nekünk.

Humora, hangulata, sebessége és ereje van Hahn írásainak. Mára erény és divat az a köztesség, ahogy nála az értekező szövegekben is ki-kitört a szépíró. Egyenesen irodalmi munka a Szervátiu­szék­nál tett látogatásának megörökítése, de a kimondottan szakmai-informatív futamok is visszafo­got­tan érzékletesek, például a Kósza Sipos-­mo­no­g­­ráfia vázlatban: „Az origamira emlékeztető formák erősen a nonfiguráció felé mozdulnak el, a konkrét utalások finoman meghúzódnak a kompozíció valamelyik zugában…”

Kevesebben ismerik történészi-kutatói teljesítményeit. A precíz oknyomozó filológust mutatják Komjáthy- vagy Csontváry-tanulmányai.

Megnyitói, katalógusszövegei, portréi néhol retorikai fogásokkal élve, töprengő kérdésekkel vezetnek rá egy attitűd lényegére: „Vajon miért hangsúlyozza a művész a földbe kapaszkodó, néha karomként a talajba maró léggyökereket, s miért nem az éggel barátkozó lombkoronát? Nos, ez a fajta üzenet az, ami élesen elválasztja Sáros András Miklóst a hiperrealizmustól…” Máskor biztos kézzel kanyarít gyors elméleti vagy tipológiai kitérőket, például az egyedi ikonográfiai toposzokat elemezve Aknaynál, Bereznaynál, ef Zámbónál. Szarkasztikus kritikával találóan csoportosítja a performansz- és avantgárd-megnyilvánulásokat: szalon-, pszeudo-, in­ven­ciótlan és így tovább – azon a Wehnernek küldött magnókazettán, ahol udvariasan mentegetőzik, mert nem volt ideje egy nagyobb anyag elkészíté­sére. Bizony, a kazetta is a korszerű adathordozók közé tartozott nem is oly rég – a magyar műhelyes Nagy Pál barátjának is ilyenen üzent Feri Párizsba. A szabadon áradó szöveg keresetlenségével, őszinteségével megindító. Mentalitás, alkat körvonalazódik. Az érzékeny férfiúé, aki az ő évtizedeit is beszűkítő kommunista diktatúra hatalmát gyűlöli, elégedetlen önmagával is, s egyre erősödő szorongással ír.

Ezt a szorongást nem sokan látták rajta, nagyon is határozottnak, máskor lezsernek tűnt, többen érzékelték a fizikai bajok ellenére is sugárzó élet- és emberszeretetét. Jó pszichológus volt, kivételes minőségérzékkel megáldva. A hétköznapokban, ha dörmögött valamit valakiről – az felért egy laudációval vagy jogerős ítélettel. Izgatták az új jelenségek, mindenkor a tehetség pártján állott, akár az idős mesterekről gondolkodott, akár a fiatalokról – Vaszkóról vagy Vincze Ottóról. Lelkesen írt és beszélt a Lipták-féle Grafikai Műhely, az induló Folyam folyóirat, a Patak-csoport, a Vincze-papírmerítő vagy a Barcsay Iskola lehetőségeiről s eredményeiről. Fontos volt számára a Zebegényi Szabadiskola igazgatása, majd a szegedi egyetemi tanárkodás. De a nagy találkozás, azt hiszem, a vajdásokkal esett. Személyében egy jól képzett, bátor, fiatal, de már viharvert veterán vállvetve verekedett egy tehetséges, induló művészcsoporttal – hogy levegőhöz jussanak. Amennyire lehetett, hűséges volt a Ferenczi Múzeumhoz, régi tanáraihoz.

S ne feledjük, ha ideje engedte, főként indulásakor és pályája vége felé – adózott talán igazi és eredendő vonzalmának – írta a verseit. Ezekből is kitűnik, hogy nála végső soron mindig a művészetekről, az irodalomról esett szó. De volt valami ennél is fontosabb: a család, a barátság – az etikai dimenzió. Ilyesmiről többnyire szemérmesen hallgatott, csak legbensőbb emberei előtt és ritkán nyílott meg.

Nos, itt a tomus, amely a tömör szerkesztői Bevezető és Életrajz keretébe fogja az írásokat. Célszerű időrendjével és tematikai tagolásával, jegyzeteivel, névmutatójával immáron fontos alapmunka Hahn Ferenc és a kortárs magyar képzőművészet további megismeréséhez – másrészt az önzetlen értékmentés kézzel fogható példája. (Napkút, 2013, Szerk. Wehner Tibor)

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben