×

Vasárnap; Sokan

Filip Tamás

2014 // 05

Vasárnap


Ugye, jólesne körbefutni párszor
egy magányos tavat ebéd előtt –
még akkor is, ha csak egy egészen
átlagos tó, korhadó stégekkel;
futni a víz felé ijedten totyogó
vadkacsák között a láthatatlan
vérvonalon egyre visszább,
ráismerve a saját nyomaidra,
majd egyre mélyebb, lábak és
paták taposta vájatban futni,
amíg fölsejlik előtted őseid háza.

Helyet szorítanak maguk között.
Annyit megértesz az ebéd előtti
halk mormolásból, hogy holtakért és
majdan születőkért fohászkodnak.
Órád mutatja, dél van, ám nem szól
egyetlen harang sem. Az ismeretlen
isten ma sűrű és forró levest adott.
Cserépkanállal eszed, akár a többiek.

Minden úgy lelassult, csak vacsorára
fogsz hazaérni, de hol van az még.
Mindent megmutatnak a házban.
De jó, hogy nincs sehol tükör, még
beszippantana. Sárvérű nem vagy,
ez már biztos, angyalokkal és
királyokkal közös szavakban
lakozol, és nem bánt, hogy nem
emlékszel, miről beszéltek neked,
meg arra se, hogy te miket mondtál.
Talán csak megköszönted a furcsa
ízt, amely még itt van az ínyeden.

Nem vagyok éhes, de leülök
közétek, mondtad otthon. Nem tudtad,
hol kezdd a mesét, zsebkendőért
nyúltál, hogy megtöröld homlokod;
a lapos, színes kavicsról minden
eszedbe jutott, nézed hunyorogva,
és felmutatod, íme világfát
festett rá egy kisgyerek.

Sokan


Sovány gallyakból
milyen kövér tűz!
Lám, a tompa utcazaj
fölé is hang-paloták
tornyozódnak, ahogy
a mutáló fiúk kórusa
szeráfok énekévé fényesül.

Az örök város minden
lakója ezt hallgatja,
közben sziklakórházi
szerelmére gondol:
ápolónőre, ha férfi,
sebesült katonára, ha nő.

Az emlékmátrixot kódfejtőkre
bízták: szegények, úsznak
a vértől az óceánig.
Mosolygó szemükön
látszik: a háborúnak vége,
a békére kell még várni.

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben