×

Családfa; Phantasia

Markó Béla

2014 // 05

Családfa


Azt hittem, nyomtalanul eltűntek,
legfennebb még egy-egy korhadt koponya
és néhány megrepedezett csont
maradt belőlük a földben,
de látom, elkezdtek visszaszivárogni,
mert valahol talán nem zár eléggé
fölöttünk a mennyország
vagy alattunk a pokol,
ugyanis fogalmam sincs, hogy hova kerültek,
újabban viszont már elvétve megjelennek
a számítógép képernyőjén,
amióta megvannak a technikai feltételek,
addig-addig kattintgatok,
hogy egyre jobban látható az arcuk,
mint a füzetlap alá
helyezett pénzérme,
ha a grafitceruza tompa végét
finoman ide-oda húzogattuk rajta,
egyszerre csak meglelem Markó Bélát,
mármint nem saját magamat,
nem is apámat,
akit ugyanúgy hívtak,
hanem nagyapámat,
akit szintén úgy hívtak, mint engem,
nem nagyon volt a családnak fantáziája,
szóval rábukkanok
az Ellis Island-i bevándorlási hivatal
nyilvántartásában,
1922. november 16-án érkezett,
legutóbbi lakhelye Olasztelek, Románia,
etnikuma magyar,
33 éves, nős,
haja barna, szeme barna,
5 láb, 7 hüvelyk magas,
40 dollár van nála,
Danzigban szállt fel
a President Arthur óceánjáróra,
én is jártam abban a kikötővárosban
kilencven esztendő múlva,
akkor már Gdańsk volt a neve,
különös szivárgás az elmúlt időkből,
életre kelnek, mint Drakula,
hiszen errefelé már rég egymás vérét szívjuk,
és végül is olyan romantikus minden,
lassan-lassan ismét kirajzolódnak
nagyapám körvonalai,
összeáll a kiszivárgott információkból,
mondhatni, feltámad,
persze nem úgy, ahogy annak idején
a megváltó Emmausban,
nem annyira hirtelen,
és nem annyira meggyőzően,
bár akkor is voltak hitetlenek,
de most már nem múlik el többé,
legfennebb egy mágneses vihar
vagy maga a mindenható törülheti ki megint,
és visszajönnek sorra mindannyian,
anyám is, apám is,
lehetetlen lesz meghalni,
szürke foltok fölöttünk a mennybolton,
valami beázás,
valami csöpögés,
néhol a lábunk alatt is kiütközik a fű,
lentről is feltörnek az apró részletek
egy furcsa régi nyelven,
amelyen tücsöknek, darázsnak, pitypangnak
hívják a testrészeket,
és előbb-utóbb rólunk is köztudott lesz,
hogy hány láb, hány hüvelyk,
hány hangya, hány szöcske,
hány apró idegcsomó,
hány alig látható útkereszteződés
Isten hatalmas idegrendszerén,
ezen a Microsoft- vagy talán Apple-
szabadalommal működő
világhálón.

Phantasia


Mintha egy szobabiciklin
száguldanánk újabb látnivalók felé,
fel-felgyorsulunk,
néha lelassulunk,
lihegve, verejtékezve,
pattanásig feszült izmokkal,
száz fölötti pulzussal
a hegyen felfelé,
majd megkönnyebbülten le a völgybe,
süvít a szél, s belekap a szoknyádba,
kétségbeesetten fékezünk a hajtűkanyarokban,
sok-sok évet bejárunk egy este,
kavargó hópelyhek közt futnak a kerekek,
káposztalepkék táncolnak körös-körül,
s úgy simulnak egymáshoz a polcon a könyvek,
mint fölénk magasodó sziklalapok,
hiszen ismerjük ezt a tájat,
és már réges-rég nem az a fontos,
ahogy a gumiabroncsok surrognak az aszfalton,
nem az újra meg újra felkínálkozó margaréták,
nem a hirtelen felbukkanó palló
egy ismeretlen patak fölött,
nem a gyalogos átkelés,
amikor mindketten leülünk a másik parton,
és apró kavicsokat dobálunk
a szétnyíló, majd rögtön összezáruló vízbe,
nem a felfedezés megismételhetetlen izgalma,
nem is a megtett távolság,
hogy tíz, húsz, harminc, negyven kilométer,
nem a lassan-lassan csituló szívverés,
ahogy mindkét test visszatér
a saját medrébe,
csak a végtelen öröm,
hogy így együtt akármikor
végigjárjuk az egész vidéket,
mintha egyetlen könyvet olvasnánk ketten,
és mindig megvárjuk, hogy a másik is
fejezze be az oldalt,
aztán továbblapozunk,
megállunk egy-egy pihenőnél,
hogy utolérjük egymást,
majd megyünk tovább,
ugyanazt képzeljük ismét,
s időnként ránézünk a másik kerékpár
villogó műszerfalára:
nálad most mennyi,
de tulajdonképpen kérdezés nélkül is
tudjuk a választ.

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben