×

Bébé szerelmei

Szeretet, szerelem és erotika Ottlik műveiben, 2. rész

Sümegi István

2014 // 05
A szerelem jelentésének Buda-béli változásait csak akkor tekinthetjük át világosan, ha elkülönítjük egymástól a regény kiinduló álláspontját, valamint azokat az eseményeket és velük szorosan összekapcsolódó jelentésváltozásokat, melyek a mű naplószerűen megírt jelen idejében bontakoznak ki. Amint ezt többször hivatkozott könyvemben részletesebben is bemutattam, a posztumusz mű egyszerre egy regény és a regény regénye, értsd: egy történet – Bébé, Lexi és Medve története –, valamint e történet születésének elbeszélése.68

A kiinduló állapotban Bébé a fent bemutatottakkal szinte minden részletben megegyező nézeteket vall. Úgy tekint a szerelemre, mint egy olyan eseményre, mely kiemel bennünket a profán hétköznapokból: „…az emberek feje fölött diadalmasan áttangózunk majd és nevetünk Mártával az egész világon.”69 „Azzal kezdődött ugyanis, hogy rögtön kitűnt, teljesen összetartozunk és senkihez a világon nincs közünk, csak egymáshoz.”70

Szerelmük első – rövid – időszakában Márta és Bébé sokkal alaposabban értik egymást, mint amennyire ez pusztán a szavak segítségével lehetséges volna. „Megnéztem az órámat. Nem. Márta még nincs otthon. A Kereskedelmi Akadémiára mentem, beüzentem neki, kihívattam az órájáról. Jött. Teljesen kiment a fejemből, hogy két napja kölcsönös megegyezéssel végleg szakítottunk. Ő is elfelejtette rögtön, ahogy meglátott. Valami történt. Állati fontos. (Értette. És ezt csak ő érthette […])”71 „Majd megpróbálom a lehetetlent, elmondani, hogy miként volt, hogyan volt. Mártának pár szóval lehetett – csak neki…”72

Az idézettek arról tanúskodnak, hogy a szerelem és a szeretet közti különbségről is ugyanúgy gondolkodik Bébé, ahogyan a La Concepción és a Madonna szélhámosa narrátora vagy Éva, aki így oktatja a fiát: „Nekem meg azt mondta Telbiszről – aki Évát sajátságosan nagyra tartotta: »Telbisz szeret benneteket, Bébé.« »Igen, szerelmes Lexibe, mint bárki.« »A szerelem, az más, fiam. Gyönyörű és mulandó. Telbisz szeretete testvéri, bajtársi, maradandó. Nagy dolog a szeretet. Ne tévesszük össze semmivel, Bébé!«”73

Ezekkel egybevágóan Bébé a Mártával való kapcsolatát nem tartja semmivel sem összehasonlíthatónak – sem a barátságaival, sem az anyjához vagy a Júliához fűződő szeretetével.

A festő és Márta szerelme ahhoz hasonlóan fut zátonyra, ahogyan Leáé és Iváné, Ilonáé és Vukovszkyé vagy Annáé és Cholnokyé: „Nem volt vitás, hogy szigorúan azok vagyunk mind a ketten, amik vagyunk. Azzal kezdődött ugyanis, hogy rögtön kitűnt, teljesen összetartozunk és senkihez a világon nincs közünk, csak egymáshoz. El kell fogadnunk a másikat nemcsak olyannak, amilyen, hanem mindenestől: annak, ami. Ehhez mindig őszintén önmagunknak kell lennünk – nekem is –, hazugság, engedmény, szépítés, sőt udvariasság nélkül. (Például nem törődhettem igazán Márta fontos dolgaival, mert ahhoz ki kellett volna bújni a bőrömből, ahol – bent, a saját irhámban – törődni, igazán, ugye csak a saját mulatságommal tudtam.)”74 Ez pontosan ugyanaz az okfejtés, mint amit a Cholnoky is előad A Valencia-rejtélyben.

S ott lebeg e kudarc mögött az a meggyőződés, melyről korábban a legnagyobb nyomatékkal a Hét percben, a Czakóban és a Szebekben esik szó: hogy az ember ablaktalan monász. „De én nem élni akarok belőle [az illúziókból – S. I.], hanem festékeket felkenni róla egy vászondarabra, baszdmeg. És nekem ehhez nem kell semmi más, gondoltam. (Megvagyok velük egymagamban, ezért lettem festő.)”75 „Le kell majd festeni, és benne lesz a 15/b-beli lakásunk, s abban benne van az egész gyerekkorom. Ehhez igazán nem kell nekem semmi más, mint ecset, festék, vászon. Egy világos csík a tetők alatt. (Élethez kell segítség, nők, anya, Júlia, élni azonban nem szükséges, festeni igen, gondoltam. Festeni lehet a nők nélkül, gondoltam. […])”76

Márta és Bébé szerelme ugyan éppen olyan szükségszerűséggel hasad szét, mint a korábban felsorolt pároké, az ezt követő reakciójuk azonban radikálisan különbözik a többiekétől: „Mit mondhatsz anyádnak? Hogy Mártával gyűlöljük, ki nem állhatjuk, nem szeretjük egymást: ő ezt tudta (Júlia nem), mosolygott, talált és kivett nekünk egy jó kis lakást Budán. […] Így hát, mint szigorúan formális, álházastársak, beköltöztünk Mártával átmenetileg a kis villalakásba a Riadó utca páros oldalán.”77 Önmagában úgy is értelmezhető ez a szakasz, mint a La Concepción befejezésének megismétlése. (Tovább élni szerelem nélkül, úgy, ahogy lehet.) Bébé azonban – legalábbis Márta halála után – egészen mást gondol képtelennek tűnő összeköltözésükről. „Vitás maradt, hogy elválunk-e végleg, vagy tart tovább az összetartozásunk, vagy a nem tudjuk mi, ami a nagy szerelmünkből lett. Gyanús, hogy fordítva történt egyébként, a nem-tudjuk-miből lett a múló szerelmünk. Mondják, a szerelemből ki lehet gyógyulni. Igaz. […] Mártával könnyen kigyógyultunk, mert egyszerűen összeházasodtunk két év múlva. Hogy mindig lássuk a másikat, akibe nem vagyunk szerelmesek.”78


Bébé szerelemről alkotott teorémáit és élettörténetét, melynek sarkalatos eseményeit ezen elméleteket mozgósítva interpretálta, két sorsesemény döntötte romba.

„Festeni lehet a nők nélkül, gondoltam”79 – meséli Bébé, ám rögtön hozzáteszi: „Rosszul gondoltam. Nem lehetett.”80

Hogy miért nem? Csak. Okadatolva aligha tudunk válaszolni erre. Egyszer csak kiderült, hogy ez a helyzet. Úgy történt, hogy Bébé 1968-ban Kölnbe utazott, sejthetően a kiállítása megnyitójára. Ritka, örömteli és megtisztelő esemény egy kelet-európai művész életében. A festő jókedvét azonban mindenféle megfogható ok nélkül és váratlanul elfújta valami. „Reggel érkeztem, a hálókocsim folyosóján töltött rettenetes éjszaka után. A hotelben rögtön felhívták nekem Budapestet. Látták, hogy baj van velem. A valószínűtlen telefonálásomtól Márta egy kicsikét megijedt, de főképp felébredt álmából. »Ide figyeljen – mondom –, Márta, én soha többé nem utazom el sehova maga nélkül.« Harminc éve, vagy pontosan huszonkilenc éve meg voltunk egyezve, hogy nem megyünk sehova együtt. Biztos volt, hogy tökéletesen elrontanánk egymásnak az egész utazást. Betartottuk mindvégig, megoldás volt. […] Semmi baj nem volt, azonban mire Bécsbe értünk, valamitől elszomorodtam. S olyan nehéz lett a szívem, mint soha még. Bedobtam egy lapot pár sorral Mártának. Felszállt a hálófülkémbe útitársnak egy német. Kiderült, hogy megtiltja nekem a dohányzást. Ocsmány alak volt. Ez hosszabban zajlott le. Kimentem a folyosóra rágyújtani, pizsamában. Aztán kint maradtam. Nem bántam, így jobb volt. Könyököltem az ablakban reggelig. Az ocsmány fráternek annyi haszna volt, hogy egy darabig a tőle való undorodástól háborogtam magamban. A kicsi, rettenetes szomorúság bennem, elfújt mindent, őt is, a semmibe. Már Bécs felé – amin volt annyi eszem, hogy sose gondolkozzak – elgondoltam az egész életünket Mártával. Összeszorult a szívem, és úgy maradt, elszorulva. Mit lehet itt kigondolni? Tanácstalanul, tehetetlenül robogott velem a vonat Köln felé, órákon át. Lassan derengeni kezdett kint. A folyó mentén, kis állomások, szemközt hajmeresztő mesevilág, gyerekjáték csodakastélyok futottak el. Még alvó utcák, házak, ébredező ablakok. Mindegy volt mind. Egyet kigondoltam. Én ilyen szívet tépő szörnyű éjszakát soha, soha többé nem csinálok végig. Ebből még egyszer nem kérek.”81

Márta halála után aztán végleges megerősítést nyer a szívet tépő éjszaka élménye: Bébé képtelen egyedül létezni. Idéztem már: van ugyan mindenféle tudománya (tud öltözködni, nyilatkozni stb.), de ezek nem érnek semmit.

Ottlik spirálfüzetében, melynek egyes bejegyzései ekkortájt, Gyöngyi halála után és a Buda előmunkálatai során keletkeztek, található egy szakasz, mely határozottan arról tanúskodik, hogy az író abban az időben döbbent rá szolipszista életfilozófiájának tarthatatlanságára: „»For alone I do not exist!« As well in Hungarian! Káldi János 8,16. Mert én egyedül nem vagyok. Felelet Descartes-nak = a »cogito«-tól még nem (csak az egyediségem »van«) »vagyok« Félreértés vagy nyelvbotlás? Óriási, a fordítónak is súgnak, nemcsak a költőnek. Micsoda sugallat! (Persze a későbbi kiadásokban »nem vagyok egyedül« áll. Hiszen csak régies szórend volt.”82

Ez a rádöbbenés két kérdéssel vagy inkább feladattal szembesíti Bébét. Ha egyedül nem vagyunk, akkor az, aki magában áll a világban – értsd: nem szereti senki, és nem szeret senkit –, valójában nem létezik (legfeljebb csak mint test vagy vegetáció). S Bébé bizony azt gondolta eddig, hogy mindenki csak a saját mulatságával törődik, aki meg úgy tesz, mintha nem így volna, hazudik.83 S ennek megfelelően, ő is csak a saját mulatságával törődött – nem alattomban, mint mások, hanem kendőzetlenül.

Nem reménykedhet hát másban, csupán abban, hogy talán mégis tévedett. Ezért gondolja végig a („Szeretet”) című fejezetben, hogy szeretett-e egyáltalán valaha valakit, s hogy mi is voltaképpen az a „szeretet”. „És teljesen más téma volt a regény is, amit olvastam tovább. Az író, vagy a hőse, nem szereti a feleségét. No jó. Aztán nem szereti a barátját se. Ezt mind elég utálatosan. Kezdtem kellemetlenül hasonlítani rá. Hogy én nem szerettem soha senkit?”84

A másik kérdés jóval gyakorlatiasabb: Mi lesz most vele, miután Márta halála után egyedül maradt? Hogyan törhet ki a magányosság betonpincéjéből?85 Ki lehet alkalmas arra, hogy együtt legyen Bébével? A korábbi felsorolásból világos, hogy a segítség nem praktikus feladatokhoz kell (vagy nem elsősorban azokhoz); olyan személyre van szükség, akit Bébé szeret, és aki viszontszereti őt. S szerencséjére sokan akadnak ilyenek: mindenekelőtt Lexi, aki kéretlenül odaköltözik Bébéhez, anyai szeretettel ápolja, és végül talpra állítja.86 Aztán Júlia lánya, Julcsi (még ha egyszer csúnyán össze is vesznek87), valamint a régi iskolatársak: Bónis,88 Rodriguez89 és Colalto.90 Amikor pedig Bébé a legnagyobb bajban van, két „kísértet” siet a segítségére: Először Éva,91 aztán Márta.92

A másik, sorseseményként ható tapasztalat Bébé felesége iránt érzett, annak halála után váratlan fellobbanó szerelme. „Egy lakásban, Budán, Monostoron, Pesten, szinte összezárva, negyven évig jól ment minden. (Egymással jól, a világgal rosszul. Elértünk-e valahová? Végül mégis, egy kezdetféléhez.) Akkor Márta meghalt. Engem váratlanul ért és letaglózott, mint szarvasmarhát a vágóhídon. Jártam a Krisztinában káprázó szemmel, vak nézéssel, özvegyember, komikus figura. Szánalmas mamlasz, ügyefogyott trotli, ami sohasem voltam. De annyi baj legyen, ha ez kell. A valódi baj még nevetségesebb volt, és végleges. Kiderült, hogy nem tudok meglenni Márta nélkül. […] Végleges baj volt, hogy dolgozni sem tudtam azzal a tudattal, hogy Márta nincs meg. Próbáltam Londonban tölteni a karácsonyokat. Jó barátoknál, akik örültek nekem. Szerettem a várost. Valami kis grafikát összehoztam a kedvükért – álmunkát. Itthon még ennyire se telt. A harmadik londoni karácsonyomat mégis megszakítottam. El kellett mesélni a szigorú költő barátomnak, hogy miért nem volt maradásom. Elmondtam neki a londoni ébredéseket, a szorongásos nappalokat, a nem szűnő hazavágyásomat legalább az üres lakásunk szomorúságába. A már-már fizikai nosztalgiát Mártának legalább a hiánya után. – Ez szerelem, Bébé – mondta a szigorú költő röviden.”93

Amint azt fönt már előre jeleztem, a bemutatott tapasztalatok lerombolják Bébé régi elképzeléseit, és újakat körvonalaznak. Vegyük ezeket sorra.

Eltűnik a szerelem és a szeretet közé húzott éles választóvonal. A („Szeretet”) című fejezetben már felváltva mesél Bébé a szerelmeiről, az anyjáról és a barátairól. Mind a szerelemmel, mind a szeretettel szeretett Másik olyan személy, akivel együtt vagyunk, aki által nem vagyunk egyedül. A kétféle érzés közötti különbség nem is ragadható meg világosan. Legfeljebb arra mutathatunk rá, hogy a szerelemmel szeretett Mártát Bébé életében nem pótolhatja senki, a szeretettel szeretett személyek viszont kiválthatják egymást. „(Lenne, aki pótolja Mártát: és olyan, mint ő: pont olyan.) Nem kell olyan, mint ő. Ő kell.”94 „Szeredy Danival lehetett lófrálni, lődörögni a világban.”95 „…Ossia­chersee, a lelkész házában megtaláltam Laczkovics Sándort, lehetett vele jól lófrálni, lődörögni, talán jobban is, mint Szeredyvel… Bánó Gyurival pedig (valljuk meg), a legjobban lehetett.”96 „1977-ben nem hiányzott neked (égetően) Szeredy Dani, mert el tudtad mesélni Mártának Helsingőrt és Belloni Gyulát. De 83-ban már hiányzott. Szükséged lett volna rá, hogy elmondhasd ezeket az urológiai éjszakáidat. Márta halála után nem maradt senkid, akivel megoszthatod a bajt vagy örömöt, a fontosat vagy érdekeset, ami még történik veled, hogy az életed összetevő részéve váljon.”97

Az a tény, hogy Bébé mégis szerette Mártát, megcáfolja, vagy legalábbis a festő számára használhatatlanná és értelmetlenné teszi a „szerelem” korábbi értelmét. Szó sincs arról, hogy Márta és Bébé valamilyen transzcendens unio mysticában egybeforrva élnék le az életüket. Ellenkezőleg, szüntelenül veszekednek, de ez most már semmit sem bizonyít, vagy – ha akarjuk – éppenséggel úgy is hivatkozhatunk rá, mint ami a szerelmüket tanúsítja: „Mártával élhettünk illúzió nélkül, utálattal, gyűlölettel, mert az utálaton és gyűlöleten kívül nagyon szerettük is egymást.”98

De akkor mi a szerelem/szeretet? Az új tapasztalatok nyomán be kell látnia Bébének, hogy nem egy fogalom, melynek kritériumai vannak (melyek alapján aztán megállapíthatja a hozzáértő, hogy ez szerelem, emez meg nem), hanem egy tény, mely számtalan és akár a legváratlanabb formában is megnyilatkozhat. Nincsenek kritériumai. Csak maga az érzés van. Bébé tudja, hogy szereti Mártát, Évát, Szeredyt. Nem azért tudja, mert az érzését hozzámérte a fogalomhoz, hanem mert maga az érzés szeretetként/szerelemként mutatja meg magát.

S amikor ezt tudomásul véve a festő újra áttekinti élete legfontosabb szereplőihez való viszonyát, ki is derül, hogy nem azokat szerette igazán vagy másoknál jobban, akik inkább megfeleltek a korábbi kritériumainak. Ellentétben a régebbi meggyőződésével, Évát jobban szerette, mint Júliát (pedig Évával minden unalmas volt, Júliával meg nagyszabású és izgalmas99), Mártát jobban, mint Sárit (hiába volt a szerelmük „halálos”, és hiába érzett még negyven évvel később is szívdobogást, amikor találkoztak100), Szeredyt jobban, mint Bauer Palit (Dani „gennyes ügye” ellenére is101).

A szerelem régi fogalmával polemizálva talán csak két határozottabb állítást tehetünk. Hogy a szerelem/szeretet nem (vagy nem feltétlenül) a profántól elkülönülő szent világ eseménye. Ellenkezőleg: nagyos is jelen lehet a legprofánabb életviszonyok között is: úgy, ahogyan jelen volt Márta és Bébé marakodásaiban vagy Éva unalmas dolgaiban. S hogy ez a profán világba visszahelyezett szeretet/szerelem már korántsem látszik lehetetlennek vagy megőrizhetetlennek. Ez egyfelől egy­szerű tény: láthattuk, milyen sokan szerették Bébét (és vice versa). Másfelől meg egyenes következménye a festő új nézeteinek: ha az ember nem monád, és a szerelem nem áll ellentmondásban a profán világ törvényeivel, akkor miért volna lehetetlen?

A mondottak talán azt sugallják, hogy az evilágivá tett szeretet/szerelem a felsorolt változások következtében leértékelődött, ám a helyzet éppen a fordítottja ennek. Korábban lehetett élni szeretet/szerelem nélkül is (legalábbis Bébé ezt hitte), a regény végére azonban ennek ellenkezőjéről bizonyosodik meg „Életem legnagyobb műve Gyöngyi szerelme – sose gondoltad volna” – olvashatjuk az író egyik céduláján.102

Jegyzetek

1 OSZK Kt. 428/167. (Fond/jelzet.)

2 Ottlik Géza, La Concepción = Hajnali háztetők, Magvető, Budapest, 19912, 81.

3 Uo., 85 sk.

4 Uo., 96.

5 Ottlik, Hűség = Hajnali…, i. m., 150.

6 La Concepción, i. m., 81.

7 Ottlik, Hamisjátékosok = Hajnali…, i. m., 107.

8 Uo., 110 sk.

9 Uo., 112.

10 Uo., 113.

11 Uo., 112.

12 Vö. Sümegi István, A boldogság íze, Jelenkor, Pécs, 2006. 1.3. fej.

13 La Concepción, i. m., 81.

14 Ottlik, Iskola a határon, Magvető, Budapest, 195913, 29.

15 Uo., 447.

16 Ottlik, Buda, Magvető, Budapest, 19933, 39.

17 Uo., 160.

18 Iskola…, i. m., 224.

19 Buda, i. m., 279.

20 OSzK Kt. 428/197. Az 5. palliumban található spirálfüzet 8. oldalán.

21 Uo.

22 Kovács Ágnes Kettétört kockacukor című, a konferencián elhangzott előadása ébresztett rá, hogy Ottlik műveinek szexualitással és erotikával kapcsolatos szakaszai jóval összetettebbek és ellentmondásosabbak, mint ahogyan én azt eleinte láttam. Ld. http://kovacs-agnes.hu/uploads/kettetort_kockacukor.pdf

23 Nem tudom megállni, hogy ne idézzem. Toldy Ferenc (fiktív) kommentárja Lónyay Erzsébet verséhez: „»Ha feléd gondolok, harmatos a testem.« Tudja-e Ngs. Báróné, ez míly associatiot kelt menthetetlenül? (Utána Psyché kézírása:) Hogy ne, sz azért írtam.” – Weöres Sándor, Psyché, Magvető, Budapest, 1972, 274.

24 Hűség, i. m., 141.

25 Iskola…, i. m., 49.

26 Ottlik, Szebek, OSzK Kt. 428/240. A regénytöredéket bemutattam a Boldogság ízében. 2.3. fej. és 156 skk. A datálással kapcsolatos támpontokat ld. Sümegi, I. m., 83 sk.

27 Szebek, i. m., 116.

28 Uo.,119.

29 Vö. Ottlik, A Valencia-rejtély = Hajónapló, Magvető, Budapest, 2005, 168.

30 A Valencia…, i. m., 174.

31 Buda, i. m., 294 sk.

32 Uo., 286.

33 Uo.

34 Uo., 226.

35 Angyalosi Gergely, Ezze van az embernek = Az elbeszélés nehézségei, szerk. Kelecsényi László, Holnap, Budapest, 2001, 107.

36 Kovács Ágnes, I. m., 1. Hogy Ottlik írásmódja (Angyalosi is szóvá teszi) következtetni enged az író szexualitáshoz való viszonyára, számomra cseppet sem meggyőző. Miért? Mert az „x” szexi betű? Ezzel az erővel akár arra is hivatkozhatnánk, hogy a helyére kerülő „ksz” meg De Sade azon tableau-ira asszociáltat bennünket, melyekben a Filozófia a budoárban (Pallas, 1989) ceremóniamestere kettőnél több személyt csatlakoztat egymáshoz.

37 Angyalosi, I. m.

38 Buda, i. m., 286.

39 Uo., 196.

40 Iskola…, i. m., 439.

41 Uo., 447.

42 Buda, i. m., 39.

43 Uo., 160 sk.

44 Iskola…, i. m., 405 sk.

45 Buda, i. m., 141.

46 Uo., 142.

47 Uo., 278.

48 Uo., 457 skk.

49 Lebilincselően elemezte ezeket a passzusokat Korda Eszer a Kőszegtől Budáig című konferencián elhangzott előadásában.

50 A novellának több változata is megmaradt. Az egyik kézirat végén Ottlik kézírásával az 1942-es évszám található. OSzK Kt. 428/167.

51 OSzK Kt. 428/218. A regénytöredékről ld. Sümegi, Kalandos hajózás az epika rejtélyes vizein = Alanyi filozófia, Savaria University Press, Szombathely, 2011, 130 sk.

52 OSzK Kt. 428/242. A regénytöredéket bemutattam a Boldogság ízében, 154 skk.

53 A Petőfi Irodalmi Múzeum 2012 őszén rendezett konferenciáján erről tartottam előadást. Ld. Ingovány című esszémet. Kalligram, 2013/5.

54 Ottlik, Hét perc = Hajnali…, i. m., 79.

55 Ottlik, Próza, Magvető, Budapest, 1980, 294. A Próza kerettörténetét Ottlik a Czakóból emelte át.

56 A Valencia…, i. m., 205.

57 Uo., 176.

58 Uo., 204 sk.

59 La Concepción, i. m., 95. Vö. A Valencia…, i. m., 176 sk., 203 skk.

60 Korda Eszter, Ecset és toll, Fekete Sas, Budapest, 2005, 71 skk.

61 Uo., 75 sk.

62 Uo., 85.

63 OSzK Kt. 428/240. A 4. számú gépirat 56. oldalán. A regénytöredéket bemutattam a Boldogság ízében. 2.3. fej. és 156 skk.

64 Uo.

65 OSzK Kt. 428/218. A gépirat 54 sk.

66 A Valencia…, i. m., 135 sk., 174.

67 Uo., 158 skk.

68 Ld. A boldogság íze, i. m. Különösen: 5.1, 5.3, 5.4. fej.

69 Buda, i. m., 351.

70 Uo., 225.

71 Uo., 74.

72 Uo.

73 Uo., 333.

74 Uo., 225.

75 Uo., 107.

76 Uo., 113.

77 Uo., 215 sk.

78 Uo., 336.

79 Uo., 113.

80 Uo.

81 Uo., 228 sk.

82 OSZK Kt. 428./197. 5. pallium. A füzet oldalait Ottlik megszámozta. Az idézet a 8. oldalon található.

83 Vö. Buda, i. m., 114, 214, 225.

84 Uo., 236.

85 Vö. Uo., 246.

86 Uo., 271.

87 Uo., 260 sk.

88 Uo., 257.

89 Uo., 246.

90 Uo., 260.

91 Uo., 265.

92 Uo., 339 sk., 345.

93 Uo., 336 sk.

94 Uo., 344.

95 Uo., 242.

96 Uo., 234 sk.

97 Uo., 243 sk.

98 Uo., 270.

99 Uo., 259.

100 Uo., 227 sk., 231.

101 Uo., 243.

102 OSZK Kt. 428./197. 1979–84 feliratú pallium.

Az írás a Kőszegtől Budáig című, 2013. november 30-án a budapesti Eötvös-kollégiumban tartott konferenciára készült. Köszönet a szervezőknek.

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben