×

Ruháink; Rím Erik danái

Varga Imre

2014 // 04

Ruháink


Czóbel Minka-medál

Test e világból
földbe lepártol,
s új nevű lényként
tér vissza párszor.

Vagy könnyű gallyként
imbolyog, táncol –
jelekkel intve
túli formákból.

Üzen a széllel,
üzen a nappal,
követ paskoló
vízsugarakkal.

Követ a széllel,
éget a nappal,
vizet igéző
napsugarakkal.

Üzen a csenddel,
madárhangokkal,
üzen csengőkkel,
zengő húrokkal.

Minden jelenés
tere üresség,
hogy múló voltuk
folyton kitessék.

Hogy múló voltunk…
Énünk üres tér –
ölelkezőben:
az űr ürest ér

De az üresség
teli varázzsal,
hangos a csendje –
csupa varázs-dal

Itt hevül, ott ég
minden parányban
a földi téren
s űri magányban.

Amit megértél,
elég, ha érzed,
de mással osztva,
kétszer tiéd lesz.

Amit megérzel,
aligha érted,
pároddal osztva
fényesebbé lesz.

Aki a lényét
másokba oldja,
vére a telő
Holdat csobolja.

Ám ki magányos,
akár az illat;
alig virágzik…
Elkókad, itt hagy.

Rím Erik danái


Tengerben lebzsel a makréla
A neve: Szebbjöweöt Habb Béla.
Nem látja karmáját,
s hogy sok száz hal máját
bevetik majd egy közkondérba.

Él egy kis kék panda Kínában.
Kérdik – s ő vigyorog kínjában –,
hogy megy-e Dublinba,
ahol ír sert inna.
„Inkább a bambusz közt s hínárban!”

Örökös félszben a garnéla.
Na ’iszen, puha a páncélja!
Ő, akit meglesnek,
megfőzik levesnek.
Mélytányér? Van neki más célja.

Amíg élt, úgy hívták, Szent Imre.
Nem hajtott sem rangra, sem cimre.
Tréfából, míg böjtölt,
kemencében pörkölt
macskaszőrt szórt a nokedlimre.

Volt egy úr, úgy hívták: Láng Gusztáv.
Dézsából falta a langusztát.
Intette a lánya,
hogy sok lesz, s kihányja.
Apjába kőszenet adjusztált.

Volt egy lány – faluja Belejőc.
Biztatták: menj férjhez, s belejössz.
Bálozott vagy nászott –
szépsége elvásott.
Újra szűz, akárcsak azelőtt.

Volt egy úr, ahol élt: Csalános.
Nem tudták, facér vagy családos.
Sokáig szédelgett.
Végül egy lényt elvett.
A párja máig is talányos.

Híres úr – lakhelye: Bagamér.
Kérkedett: van eszem magamér’.
Egyszer az ebadta,
az eget eladta.
Sőt: minden holdat ő maga mért.

Cseh úr volt, úgy hívták, Pospišil.
Nem látták, hol kakál, hol pisil.
Knédlit s jó sereket,
abrakolt sereget.
Mert Bilin nem akadt trambulin,
nem szállt át Büdöskőn, sem Bugyin.
(Ott ragadt hát Bilin egy bulin.)

Jegesen áramlott a Humbolt.
Útjába került volt egy Hun Bolt.
Kacagány, szittyakürt –
a mélybe elmerült.
S Bendegúz se tudja, már hun volt.

Megint e bumburnyák cunami!
Kislány az anyjához: cunya, mi?
Az anyja: nem szép ez,
Sőt: sok veszélyt képez.
Jaj, már idevág! Ó, uram I…

Egy koca csillagász, Ekhnáton,
nem látta egét a meggyfától.
S hogy a fát kivágta
imígyen kiált, la:
Kenderen terem a meggy mától!

Élt egyszer egy dinka fáraó –
Sohase mászott még fára ő.
De hát mert lütyü volt,
benyelt négy lityi bort.
Inthették: Hagyd abba mára, jó!?

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben