×

„Az emberélet útjának felén”

Babits Mihály 1918–1919-ben, avagy egy levelezéskötet tanulságai

Kosztolánczy Tibor

2014 // 04
I.

Babits Mihály 1917–1918 telén már a nyugdíjba vonulását tervezi. 1908 augusztusában nevezték ki gimnáziumi rendes tanárnak, és tíz év állami szolgálat után igényelhető volt a nyugdíj megállapítása. A kérelmét előszörre nem fogadják el, de 1918 februárjától – nem előszörre – több hónapos betegszabadságot engedélyeznek számára. Babits ezt az időszakot alkotói szabadságként fogja fel – és nyilván így gondol az eltervezett „nyugdíjas évekre” is.

1918 tavaszán előad a Társadalomtudományi Társaság Szabad Iskolájában, Paulay Erzsi színésznővel irodalmi estet tart a Zeneakadémián, jelentékeny sikerrel és bevétellel; húsvéthétfőn a verseit olvassa fel a szekszárdi nőegylet estélyén. Rendszeresen publikál a Nyugatban, de ír Hatvany Lajos napilapjába, a Pesti Naplóba, és folyóiratába, az Esztendőbe is. Versbírálónak kérik fel a Petőfi Társaságban (ahol megválasztották, de a székfoglalóját még nem tartotta meg). Részt vesz a Nyugat tavaszi-nyári felolvasókörútján. Május 4-én Kolozsvárt a fellépőket kocsik várják a pályaudvaron. Babitsot Tessitori Nóra előadóművész és férje látják vendégül, díszebédet adnak a tiszteletére. Este hatalmas siker. Nem mellesleg fejedelmi honoráriumot kap mindenki. De ennek ára van, különösen Babits részéről, mert néhány hét múlva Tessitori és sógornője Budapestre érkeznek, Babitscsal többször is találkoznak, elmennek hozzá a Reviczky utcába, és a két nőt minden érdekli: a bútorok, a berendezési tárgyak, de különösen a házigazda féltve őrzött könyvei. Mintha David Gilmourhoz beszállásolnák magukat a koncertszervezők, összefogdosnák az Astoria rézfogantyúit, esténként pedig gitároznának neki.1

Később Tessitoriék többször írnak Babitsnak, járjon közbe Tessitori sógornője érdekében, hogy Budapestre szerződhessen színésznőként – Babits még egy próbajátékot is kieszközöl Ambrus Zoltánnál, a Nemzeti Színház igazgatójánál. Mások a kézirataikat küldik (több reménytelen dilettánst, érdekes módon, irodalmi kartársak irányítanak Babitshoz). Írnak mániások, rajongók – olyanok, akik még keresik az élet értelmét, és olyanok, akik már elvesztették. Egyesek azt várják, hogy Babits szerezzen nekik állást – és vannak, akikről egyáltalán nem tudni, mit akarnak.

Babits számára a levélírás lelki terhet jelent, mégis becsületesen válaszolgat. Vigasztaló levelet küld egy számára ismeretlen, lábadozó katonának a hadigondozóba; utánajár a cikkeknek, amelyeket egy béna fiú kér tőle. Tanácsokat ad Békássy Istvánnénak, Békássy Ferenc édesanyjának, aki a keleti fronton hősi halált halt fia irodalmi hagyatékát rendezi sajtó alá. És ha a saját édesanyja érkezik Budapestre, kimegy elé a vasútra. Könyveket és pénzt küld az öccsének, aki a kelet-szibériai Berezovkában hadifogoly – cserébe viszontszívességeket kell tennie –, és öccse nevében felveszi a budapesti egyetemen az utolsó félévi tárgyakat, mert akkor Berezovkából is megvan a jogi abszolutórium. De már arra is gondol, hogy ha az öccse hazajön, legyen állása. Vigasztalja „fogadott fiát”, Komjáthy Aladárt, aki nyomorultul érzi magát, és megpróbál neki is állást szerezni. De nem szívesen kér senkitől semmit, a legfőbb óhajt, hogy hagyják békén, ritkán mondja ki.

Mert jól nevelt. Mert udvarias. Pedig nincs jó állapotban. Szinte soha nincs jó állapotban. Bizonyos napokon arra sem képes, hogy emberek közé menjen, de még az értesítéshez sem érez elég lelkierőt. 1918 nyarán komolyan megbetegszik. Hetekig lázas, levert, szeptember közepén az édesanyja érte megy, és hazaviteti Szekszárdra. Egy tábori ágyon fekszik a napon, később dolgozni is tud. Közeledik a szüret, kijárnak a szőlőbe. Október 3-án azonban mégis visszautazik Budapestre, mert bevezetőt kell mondania Ódry Árpád előadóestjén, és a székfoglalót is kitűzték a Petőfi Társaságban. Kötelességtudó, és tartja a szavát.

II.

Az eddig elmondottak illeszkednek abba a képbe, amelyet Babits lelki életéről vezető szakemberek rajzoltak meg. Babits személyiségét Németh Attila, Rihmer Zoltán és Harmati Lídia „typus melancholicusnak” minősítik, „melyre könnyen rakódtak rá a visszatérően jelentkező disztímiás [enyhén depresszív] és major depressziós időszakok”. Németh és szerzőtársai Babits kreativitásának szezonális hullámzása, illetve az anyai ágon jelentkező családi hajlam alapján a bipoláris kedélybetegséget is valószínűsítik, „érdekes azonban – olvashatjuk áttekintésükben –, hogy Babits Mihály életében még igen részletes elemzés során sem lelhetők fel olyan adatok, amelyek egyértelműen hipomániás epizódot igazolnának”.2

Véleményem szerint 1918 őszén a költő életében mégis egy ilyen, erősen felhangolt periódus kezdődik, amely levelezéséből jól dokumentálható. (Miként az utána következő mély kiábrándulás is.) Babits nem csak kötelezettségei miatt utazik vissza Budapestre, a nagypolitika eseményei is foglalkoztatják. Szekszárdon többféle újságot olvas, kormánypártiakat és ellenzékieket: „Ugy látom egyébként hogy nagy dolgok történnek most a világban, és roppant kiváncsi vagyok a fejleményekre. Ezért is szivesen megyek most Pestre, hogy közelebbről tudjak valamit” – írja október 2-án, az indulás előtti napon Komjáthy Aladárnak. (2304.)

Október 30-án a barátaival a várost járja. Lovas kocsik, száguldozó teherautók, veszteglő villamosok. Civilek és katonák. Besúgók és provokátorok. Babits a Belvárosi kávéházban úgy érzi, hogy szavalnia kell a jelenlévőknek, barátai buzdítására ismeretlen emberek az asztalra emelik. Petőfi forradalmi verseit harsogja, állítólag a tömeg vele üvölti: „Akasszátok föl a királyokat!” A siker fellelkesíti, és a produkciót megismétli több körúti kávéházban.3 Hosszabb időre kisugárzó illúzió ejti foglyul. Az érzésben közrejátszhat a súlyos betegségből való felépülés felszabadító élménye. Újból egésznek érzi magát, pacifizmusát kiteljesítve nagyszabású célokat talál. Euforikus az írás, amellyel a forradalom csodás, mesei egyszerűséggel bekövetkezett győzelmét köszönti a Nyugatban: „minden magától ment, szinte anélkül, hogy az emberek akarták vagy csinálták volna; a földben, a kövekben, a levegőben volt benn az erő, a történelem gépezete működött itt tovább”.4 Néhány nap múlva bejelentik a fegyverszünetet, amelyre mindenki évek óta vár. Schöpflin Aladár jelen van, amikor Babits, „ki irtózott a tömegtől”, kirohan a Centrál kávéházból „az utca népe közé, hogy velük éltesse a háború végét, amely hite szerint az örök békét hozta volna meg”.5

Valóban elhitte volna, hogy a politikai hatalomgyakorlás eszközei most megváltoznak, és az emberek összes álnokságaikat levetkezve megjavulnak, vagy ha nem is az emberek, de néhány kiválasztott végül megoldja a dolgokat?

Harcos reformerként lép fel a Petőfi Társaságban a szervezet megújítását szorgalmazva, Móricz Zsigmonddal együtt dolgozzák ki javaslataikat. Amikor kudarcot vallanak, a Társaságból való kivonulás mellett döntenek, és egy vacsorán, amelyet Hatvany Lajos rendez, merül fel az új írószervezet, a Vörösmarty Akadémia ötlete. Babitsot az alakuló ülésen alelnöknek választják meg. November közepén a Hetilapírók Szindikátusában mint a Nyugat küldötte jelenik meg, a közgyűlés az Intéző Bizottságba delegálja. November végétől a Nemzeti Tanács közoktatásügyi szaktanácsának, december közepétől irodalmi és művészeti szakbizottságának a tagja; részt vesz az Országos Propaganda Bizottság, az Alkotó Művészek és Tudományos Kutatók Szövetsége munkájában. 1919. január végén Ady temetését intézi, beszédet mond a ravatalnál, és az Ady-szobor Országos Bizottság üléseiről sem hiányozhat. Szerkeszti a Nyugatot. Kunfi Zsigmond miniszter embereként a közoktatási reformon dolgozik, előad, tanárgyűléseken szónokol, ismét szaval, és közszereplései március 21. után is folytatódnak.

Kunfi már január végén szeretné Babitsot professzorrá kineveztetni a budapesti bölcsészkarra, az egyetemi testületek azonban nem hajlandóak felesketni az új tanárokat. Sajtókampány indul, majd a politikai radikalizálódás hatására az egyetem is meghátrál, és az új professzorok áprilisban kezdik meg óráikat (ugyanakkor a kinevezési okmányokat Lukács György közoktatásügyi népbiztos csak május elején írja alá). A Lukács által kreált írói direktóriumban Babits a fiatal írók ügyeivel foglalkozik; az írószakszervezetben alelnöknek választják meg.

Tavasszal már fogytán a lelkesedése. Gyakran el sem indul otthonról, dühös, ha zavarják, vannak napok, amikor kábultan fekszik. A Csinszkának szóló levelekben szaporodnak az önlefokozó, végletes kitételek: „Sajnos, én rossz ember vagyok, és – igaza van – nem vagyok kommunista: önző, zárkózott és kárhozott individualista vagyok és annyi a bűnöm, hogy nem is merném, nem is tudnám hol, megkezdeni a gyónást.” (2466.) Gondolatai töredezettek, iróniával próbálja enyhíteni a kimondott dolgokat: „leveled megindított – maga az hogy gondolsz rám, pedig én igazán nagyon rossz vagyok. Mindenben a tökéletes züllés felé megy nálam a dolog: látod még tollam sincs hogy irhatnék. De ugy sem tudok irni; s amellett itt a nyakamon is vannak, emberek, idegenek, néznek és izgatnak mindenféle ostobasággal.” (2493.) Ezek akkor is súlyos kijelentések, ha kettejük levelezésében nem ritka a póz, a mímelt vagy képzelt érzelem.

Május végétől egyre ritkábban látogatja a különböző értekezleteket. A bajok Szekszárdon is szaporodnak. Az új lakásrendelet értelmében az otthoniaknak csak két szobát hagynának meg a saját házukban, a maradék helyiségekbe a „szurdiki népet” költöztetnék be. Hiába hivatkoznak arra, hogy az egyik fiú hadifogoly, és az ő szobáját nem lehet elvenni, a rekvirálók praktikus válasza így hangzik: „ha orosz fogoly akkor ugy sem jön vissza”. (2501.) A beköltözők később az egész házat meg akarják szerezni. Panaszok, kérvények – hiába. Babits végül Dienes Lászlóhoz, korábbi fővárosi népbiztoshoz, a budapesti munkástanács intézőbizottsági tagjához fordul, állítsa le a vegzatúrát. Dienes, aki „ismeri az embereket”, valószínűleg leszól Szekszárdra (2553.), de a rekvirálók a családot – sorsukat illetően – kétségek között hagyják. Közben Babits húga, aki tanítónő, idegösszeroppanást kap attól félve, hogy megbukik a kommunista átképző tanfolyamon, és elveszti állását: „én még csak meg sem értem ezeket a Marx és Engels féle könyveket, tanulni meg most éppen sem birok. Borzasztón félek hogy milyen szégyenbe jutok, de nem tudok magamon segiteni. Ha egy tiz perces felolvasást tarthatnék valamilyen kommunista körbe vágó dologról ez felmentene a vizsga alól, de én ilyet nem tudok írni.” (2580.) Az előadás szövegét bátyja írja meg helyette, és elküldi levélben.

„Micsoda forradalom ez? – kérdezte Babits a Károlyi-hatalomátvétel üdvözlésekor, a novemberi lelkes napok idején. – Polgári forradalom? Negyvennyolcas szabadságforradalom? Nacionalista? Vagy antinacionalista forradalom, vörösforradalom, szocialista, társadalmi? Magyar vagy emberi? Vagy éppen a bolseviki anarchia szellemének első és még álcázott kirobbanása a Rend palackjából?”6

III.

Júniusban újra hosszabb munkába kezd, a Timár Virgil fia első változatán dolgozik. A Ludovika Akadémiáról indított puccskísérlet után Csinszkának írja: „nekem semmi közöm az egészhez és egyetlen kivánságom hogy nyugodtan dolgozhassam; […] Nagyon erős munkában vagyok, s ha ugy lesz ahogy én akarom, a nyáron teljesen »utolérem magamat« és valami szép dolgot fogok csinálni. Minden más valóban mellékes most nekem, s az egész politika csak zavaró körülmény.” (2568.) Noha a művészek gyakorta jelölnek ki egyértelmű cezúrákat alkotói pályájuk során, a közélet másként működik. 1919 őszén Babitsot is előveszik.

Először Szabó Dezső talál rajta fogást. Augusztusban Babits részt vesz a Szabó Dezső által szervezett új, nemzeti szellemű írószövetség előzetes megbeszélésein, de csatlakozni mégsem akar. Szabó Dezső fenyegetőzni kezd, mire Babits kifejti, milyen aggályok tartják vissza a belépéstől. Szabó Dezső a levelet összetépi – ez valójában szerencsés fordulat volna –, de Babits mint jó pedagógus egy írótársainak címzett, hosszabb levélben is körüljárja a történteket, egyúttal bőséges anyagot kínálva az őt denunciálni akaróknak.7 A Gondolat nevű feljelentő újság október 5-i számában Babitsot névtelen cikkben támadják meg,8 majd december 4-én Lendvai István gyalázza a költőt,9 akinek 1918 nyarán még „hódoló híveként” küldte el saját kötetét (2209.).

1919. szeptember 17-én hatálytalanítják Babits egyetemi tanári kinevezését. A Petőfi Társaság igazoló bizottsága november elejétől vizsgálja az ügyét, 1920. február 21-én a kizárása mellett döntenek. 1920. március 31-én Haller István vallás- és közoktatásügyi miniszter nyugdíjának elvesztésére ítéli: „beigazolást nyert, hogy a proletárdiktatúra idején egyetemi tanári állást vállalt, s úgy ezen állásában, mint a proletárdiktatúra kitörése előtt az Új Világ című ifjúsági folyóiratban, különös nézőszögből vitatta a haza és nemzet fogalmát, és mint pacifista, a haza és nemzet fogalmának nem tulajdonítja a közfelfogás által megkívánt fontosságot. Egyik ilyen cikkével mételyezőleg hatott az ifjúságra.”10 A „mételyező” írás Az igazi haza című cikk, amellyel Babits – 1919 februárjában – inkább a reményt ébreszthette egy részben már eltörölt ország fiaiban. Ha a föld elvész, a nyelv lesz a menedék – emlékeinket, gondolatainkat, „a szellemi levegőt” nem vehetik el: „Ez az igazi, a szent haza, amely nem kíván véráldozatot, mint a régi és gonosz istenek, amelyért nem kell ölni és halni, amely biztosan és mindörökre mienk.”11

Babitsot a fenti vádpontokban 1920 májusában az Idegenek Ellenőrzési Osztályáról egy rendőrdetektív is kihallgatja, ám nem talál olyan terhelő adatot, amely „nevezett bűnössége mellett szólna”. Sok a kitöltetlen hézag, amennyiben Babits húszas évek eleji meghurcoltatásának történetét rekonstruálni szeretnénk. Annyi azonban bizonyos, hogy 1920 őszétől már az ügyészség is vizsgálja Babits állítólagos kommunista voltát és Az igazi haza című írásban foglaltakat.12

IV.

Így megy ez. Ha fordul a világ, példát statuálnak. Leginkább a védteleneken – olykor a becsületeseken. Azokon, akinek van lelkiismeretük. Mert olyan szórakoztató, ahogy magyarázkodnak, küszködnek, szerencsétlenkednek. Pedig ilyenkor a rezzenetlen némaság a célravezető, vagy inkább: támadni! Túlozni, rágalmazni, vagdalkozni, sót dörzsölni a sebekbe. Fenntartások nélkül. Fájjon mindenkinek, ha neki is fáj! De őszintén kitárulkozni, mint a Magyar költő kilencszáztizenkilencben című vallomással?13 Hazudni, hazudni, hazudni!

Babits persze habitusánál fogva irtózott attól, hogy másoknak fájdalmat okozzon. Amikor a Játszottam a kezével című vers pár sorából Rákosi Jenő 1915-ben hónapokig tartó sajtópolémiát kreált, Babits néhány nyilatkozattól eltekintve némán tűrte, hogy mindenki az ő rovására legyen királyhű, hazafi, rendpárti, avagy éppen pacifista és liberális. De azért sejtenie kellett, hogy a Petőfi Társaság irodalompolitikusai nem fogják elfelejteni az 1918 őszén történteket. Egyetemi szereplésekor sem gondolt arra, hogy valami nincs rendjén? Hiszen az új professzorok munkába állásával párhuzamosan a népbiztosság huszonöt régi egyetemi tanárt „további intézkedésig” eltiltott az oktatástól: többek között Angyal Dávid és Ballagi Aladár történészeket, Haraszti Gyula irodalomtörténészt, Pauler Ákos filozófust, Petz Gedeon és ifj. Szinnyei József nyelvészeket – és Négyesy László irodalmárt is, akinek egykori, legendás stílusgyakorlatain Babits is részt vett.14

Babits a bozótharcban tapasztalatlan lévén, talán még azt sem vette észre, hogy kezdettől fogva mások mozgatták a szálakat. Pedig Jászi Oszkár 1918. szeptember 24-i, Szekszárdra küldött levelében található egy beszédes fordulat: „Nagy szükség lesz a Te tiszta és pártatlan egyéniségedre az elkövetkezendő fergeteges időkben.” (2291.) Babits visszautazott Budapestre, és az alku megköttetett. De ez így nem pontos: az ő részéről nem volt szó alkuról. Ha újra elolvassuk tisztségeinek és megbízatásainak listáját, látnunk kell, hogy ez az ember őrülten túlteljesített. Mindig jött egy újabb ajánlat, és azt elfogadta. Kinevezték vagy formálisan megválasztották, a testületek kooptálták – mint később a szocializmusban. Naiv volt. „Lojális akartam mégis lenni […] a Forradalommal – mert még ott melegedett együgyű [!] poéta-szívekben, ott melegedett a lelkes ifjúságban, ott melegedett a »nemzet lelkében« a virágos, vértelen október végi nap emléke, mely megszabadított a háborútól” – írja a Magyar költő…-ben.15

Miközben Ignotus – Károlyi Mihály megbízásából – 1918 novemberében Svájcba távozik, hogy, úgymond, magyar érdekekért lobbizzon a berni követségeken. Diplomáciai rangja nincs, viszont a feleségével sorra látogatja a legelőkelőbb svájci hoteleket.16 Fenyő majdnem egy teljes napig kereskedelemügyi miniszterjelölt a Hadik-kormányban, majd elegánsan félreáll. Osvát az írói direktóriumban hónapokig gondolkozik azon, hogy milyen fizetési osztályokba sorolják az írókat.

Az 1919-es nagy toborzások idején Lukács György Kassák Lajost is ki akarja rendelni a frontra. Kassák ellenáll, Lukács a revolverével fenyegetőzik. Kassák azt mondja: „A mi kötelességünk az, hogy a helyünkön maradjunk. Ha elmozdulunk, nemcsak ott kint, hanem itt bent is egyszerre összeroppan minden.” A történelem őt a színházi ügyosztály élére állította, vörös ceruzákkal felfegyverkezve plakátokat kell cenzúráznia – és marad. Balázs Béla ugyan felveszi a katonai egyenruhát, de „sárga derékszíjjal, revolverrel, új sárga csizmában” csak a Centrál kávéházban parádézik.17 Ő már tudja. 1914 augusztusában önkéntesként jelentkezett a frontra, aztán Szerbiában majdnem meghalt kolerafertőzésben.

Szabó Dezsőt 1918 decemberében Jászi Oszkár helyezteti át Lőcséről a VI. kerületi állami főreáliskolába. Karácsonytól 1919. január közepéig – szintén Jászi jóvoltából – az Erzsébet Szállóban lakik. Innen Hatvany Lajos Tárnok utcai házába költözik, ahol Hatvanyék – Jászi ajánlatára, a foglalásokat kikerülendő – egy földszinti szobát bocsátanak a rendelkezésére.18 Az együttlakás – Hatvany emlékei szerint – a következőképpen ért véget: „Pár hétig volt nálam, azt hittem, jó barátok vagyunk. Egy szép napon összehívta a személyzetet, azt mondta nekik, gyújtsák rám a tetőt, fogta a motyóját, és távozott.”19 Az egész emberért című cikkével Szabó Dezső köszönti a Nyugatban a proletárforradalmat (noha aggodalmait is megfogalmazza a művészi szabadság korlátozása miatt).20 Tagja lesz az írói direktóriumnak – egy idő után már ott is krakélerkedik, és összevész Lukáccsal is. Lukács frontbehívót küldet neki – mire Szabó Dezső az éjszaka leple alatt elszökik a fővárosból, és egy Sümeghez közeli présházban bújik el.21 Aztán visszajön, és elkezdi írótársainak megrendszabályozását.

V.

„Az irodalom, úgy képzeltem, ott kezdődik,
ahol több önmagánál: arkangyalok
összeesküvése a világ feje fölött.”
(Ottlik Géza: A Nyugatról)




1921. november 26-án, a születésnapján, Babitsnak toloncházi idézést kézbesítenek, mert közben Lendvai István egy régebbi feljelentése is vizsgálati szakaszba ért. Török Sophie emlékei szerint „a terv az volt, hogy a költőt felügyelet alá helyezik, hetenkénti jelentkezési kötelezettséggel”.22 Fenyő Miksa „nem mint a magyar Gyáriparosok Orsz. Szövetségének igazgatója, hanem mint a közügyek iránt érdeklődő polgár” 1922. január 11-én udvarias levélben arra kéri Vass József kultuszminisztert, hasson oda, töröljék Babits nevét „a fennálló társadalmi rendre veszélyes egyének” nyilvántartásából. Fenyő három Babits-kötetet is küld Vassnak (aki katolikus pap volt), hátha nem volt érkezése, hogy e „magyar költő iránt érdeklődjön, akinek majdan a magyar irodalomtörténet a »legkatolikusabb« jelzőt is fogja adni”. Vass József kisvártatva válaszol Fenyőnek, és igen: „Babits óriási költői egyénisége külön elbírálást érdemel. Örömmel közlöm Veled, hogy e felfogásomnak sikerült érvényt szereznem: Babits töröltetett abból a szégyenletes listából.”23

Fenyő Miksa a megfelelő emberhez fordult, hiszen amikor Szent Ágoston Vallomásai 1917-ben megjelent magyarul, Babits a Nyugatba írt hosszú tanulmányban nemcsak Szent Ágoston jelentőségéről beszélt, de hosszan méltatta a fordító, Vass József érdemeit is.24

A szervek legkitartóbban Az igazi haza iránt érdeklődtek. Amikor Babits 1926-ban nyugdíjügyének felülvizsgálatát kéri a kultuszminisztériumtól, végső soron e cikk tartalmától teszik függővé az 1920-as határozat revízióját.25 Az Új Világ minisztériumi példányát azonban még 1920 őszén átküldték az ügyészségre, ahol annak nyoma veszett az összes dokumentumokkal egyetemben – kivéve magát a fegyelmi határozatot, mert annak csak a másolatát postázták.26 Az Új Világ vonatkozó számát 1927 márciusában a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtárában is kerestetik. A minisztériummal Rédey Tivadar könyvtárnok (Babits egyik barátja) közli, hogy az Új Világ első (február 15-i) száma gyűjteményükből hiányzik. A minisztériumi fegyelmi tanács 1927. július 5-én úgy dönt, „hogy az alapítélet hatályában továbbra is fenntartassék, azonban figyelemmel nevezettnek a büntetés óta tanúsított magatartására és elismert írói munkásságára, nevezett kegyelmi ellátásban részesíttessék”. A határozat 1927. szeptember 17-i indoklása szerint Babitsnak „az újrafelvételi eljárás során olyan újabb bizonyítékokat előterjeszteni nem sikerült, amelyek alkalmasak volnának arra, hogy a tanácsköztársaság alatti magatartására vonatkozóan ellene emelt vádakat megdöntsék”.

A fegyelmi tanács tehát nem mutatta be a vádak alapját képező egyik fő dokumentumot, de az ítélet továbbra is fennáll, mert a vádakat az érintett nem tudta cáfolni.

Klebelsberg Kuno viszont azt írja az aktára: „Felmenteni óhajtom.”

1928 januárjában új fogalmazvány készül: a fegyelmi ítéletet megsemmisítik, mert igazolódott, hogy Babits „az ú. n. tanácsköztársaság alatt az akkori vezetőkkel semmiféle összeköttetésben nem állott és működésével a tanácsköztársaság rendszerét nem támogatta”.27

A valóságnak persze az utóbbi állítás sem felel meg.

A több mint egy évig húzódó vizsgálat irataiban egyetlen dologról nem esik szó, de ezt a bennfentesek bizonyosan tudták: az Új Világ az ifjúság számára indított szabadkőműves lap volt.28 A kiadványt jegyző Purjesz Lajos még a tízes években a Világ, a köztudottan „szabadkőműves” napilap szerkesztője volt, de szerkesztette a Kelet című hivatalos szabadkőműves orgánumot is. Az Új Világ főmunkatársa, Benedek Marcell, a Deák Ferenc páholyban 1916-tól helyettes főmesterként tevékenykedett.29 A második szám felelős szerkesztője, Supka Géza, a Corvin Mátyás páholy tagja volt.30

A végső felmentő ítélet részben Schöpflin Aladárnak (Babits másik barátjának) a fegyelmi bizottság előtt tett vallomására épül. Schöpflin nemcsak tagadta Babits 1919-es, vélelmezett kommunista voltát, de a költőt már-már antibolsevista ellenállónak festette le.31

Schöpflin pedig a Martinovics páholyban falazott.32

* Babits Mihály 1918 őszétől 1919 kora nyaráig – több írótársához hasonlóan – élénk közéleti aktivitást fejtett ki. A Magyar Országos Levéltárban őrzött irategyüttes, amely alapján az írók 1918–1919-es tevékenysége érdemben megítélhető lenne, elégett abban a tűzben, amely 1956. november 6-án a szovjet belövések miatt keletkezett. A Károlyi-rendszer és a proletárdiktatúra több vonatkozásban kontinuus kultúrpolitikájának fennmaradt dokumentumait József Farkas adta ki „Mindenki ujakra készül…” című négykötetes gyűjteményében (Akadémiai, Budapest, 1959–1967.). Téglás János évtizedek óta publikálja azokat az összeállításokat, amelyekben a költő életének fordulópontjait világítja meg – a következtetések levonását az értő olvasóra bízva. Időközben a Babits-levelezés kritikai kiadása elérkezett 1918–1919-hez: az 1918 januárja és 1919. augusztus vége közötti időszakból fennmaradt több mint félezer levelet Sipos Lajos rendezte sajtó alá. A kötet egy Babitsról szóló kismonográfiát is magába foglal, hiszen Sipos Lajos a kísérő tanulmánnyal saját, Babits Mihály és a forradalmak kora című munkájának (Akadémiai, Budapest, 1976.) részbeni újraírását is elvégezte. Jelen írás szerzője a Babits-levelezésből kikövetkeztethető miértekre kíváncsi, így a belső mozgatóerőket helyezi elemzése középpontjába. (A szövegszerűen is idézett levelek sorszáma zárójelben található.)

Jegyzetek

1 Az Astoria David Gilmour hajója, amely a Temzén, Hampton Courtnál horgonyoz. Az 1911-ben épített hajón házi zenei stúdió is található.

2 Németh Attila – Rihmer Zoltán – Harmati Lídia, Babits Mihály pszichopatológiája = „…kínok és álmok közt…”, szerk. Sipos Lajos, Akadémiai, Budapest, 2004, 227–284, i. h. 251, 265.

3 Két emlék = A vádlott: Babits Mihály – Dokumentumok (1915–1920), szerk. Téglás János, Universitas, Budapest, 1996, 275–276.

4 Babits Mihály, Az első pillanatban, Nyugat, 1918. november 1–16., 616–618, , i. h. 616.

5 Basch Lóránt, Mester és tanítvány, Kortárs, 1966/2, 293–304, i. h. 294.

6 Babits, Az első… i. m., 616–617.

7 A vádlott… i. m., 376–381.

8 [név nélkül], Babits Mihály levelet írt a Magyar Írók Szövetségének. Milyen kedves! És milyen őszinte!, Gondolat, 1919. október 5., 19–20. Ugyanebben a lapszámban Bodor Aladár, aki két hónappal korábban még marxizmusra oktatta a szekszárdi tanítónőket – többek között Babits húgát –, Szabó Dezső magyarságáról értekezik lelkesen (7, 9.).

9 Lendvai István, „Magyar költő kilencszáztizenkilencben”. Széljegyzetek Babits Mihály önvédelméről, Gondolat, 1919. december 4., 3–6.

10 A vádlott... i. m., 446–447, 472–473.

11 Új Világ, 1919. február 15., 3–7, i. h. 6.

12 A vádlott… i. m., 448–449.; Éder Zoltán, Ismeretlen adatok Babits 1919-es magatartásának következményeihez = A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve, PIM, Budapest, 1959, 70–77.

13 Babits Mihály, Magyar költő kilencszáztizenkilencben. Vita és vallomás, Nyugat, 1919. november, 911–929.

14 Ladányi Andor, A Tanácsköztársaság felsőoktatási politikájának kérdéseihez, Századok, 1965, 152–171, i. h. 160.

15 Babits, Magyar költő… i. m., 921.

16 Kosztolánczy Tibor, Arról, aki valóban ismeretlen, Vigilia, 2003/9, 687–692.

17 Kassák Lajos, Egy ember élete, Magvető, Budapest, 1983, II, 598–599.

18 Szabó Dezső-enciklopédia, szerk. Szőcs Zoltán, Kairosz, Budapest, 2011, 64, 322, 326–327.

19 Hatvany Lajos, Ady. Cikkek, emlékezések, levelek, szerk. Belia György, Szépirodalmi, Budapest, 1974, 836.

20 Szabó Dezső, Az egész emberért, Nyugat, 1919. április 1., 451–458.

21 Szabó Dezső-enciklopédia, i. m., 138.

22 A vádlott… i. m., 460–461. Török Sophie egy másik jegyzetéből azonosítható a feljelentő személye, lásd Babits Mihály Levelezése (1914–1916), szerk. Fodor Tünde – Topolay Ágnes, Argumentum, Budapest, 2008, 334.

23 Fenyő Miksa, Kusza emlékezések Babits Mihályról = Babits emlékkönyv, szerk. Illyés Gyula, Nyugat, Budapest, 1941, 131–133.

24 Babits Mihály, Ágoston, Nyugat, 1917. június 1., 949–970.

25 Jankovics József, Babits Mihály fegyelmi büntetésének revíziós eljárása ismeretlen dokumentumok tükrében, ItK, 2001/1–2, 183–213.

26 A vádlott… i. m., 454, 456–458.

27 Jankovics, i. m., 207, 211, 212, 213.

28 Schőn István A magyar szabadkőművesség hivatalos folyóiratai című, a Magyar Könyvszemlében megjelent tanulmányában az Új Világot „nem hivatalos” szabadkőműves orgánumként említi (2000/2, 175–190, i. h. 189–190).

29 Berényi Zsuzsanna Ágnes, A nagymester, é. n., Budapest, 53.

30 A Magyarországi Symbolikus Nagypáholy főhatósága alatt dolgozó szabadkőműves páholyok tagjainak névsora, Magyar királyi belügyminiszter, Budapest, 1920, 221.

31 Jankovics, i. m., 201–202.

32 A Magyarországi Symbolikus Nagypáholy… i. m., 205.

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben