×

Páskándi Géza-emlékkonferencia, Nagy Gáspár-emlékkonferencia

Baán Tibor

2014 // 03
A két konferenciára, amelyek Páskándi Géza és Nagy Gáspár életművét járták körül, a Petőfi Irodalmi Múzeum rendezésében, a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával került sor 2011. november 28-án, illetve 2012. május 17-én. Az emlékkonferenciák „műfaja” – mint ez köztudott – ugyan némi tudományos borzongást kelt, de valójában nem csak a beavatottaknak szól. Bizonyíthatják ezt a konferenciák anyagát tartalmazó füzetek, többek közt az említett szerzőkről, amelyek lehetőséget kínálnak arra, hogy betekintsünk abba a folyamatba, amely végső soron előkészíti egy-egy életmű irodalomtörténeti integrálását. Erről van ugyanis szó. A mélyebb megértésről, amely sokszor elmarad.

Páskándi Géza életművének különböző korszakait (az 1957-ben hadbírósági ítélettel sújtott egyetemi hallgatót, az Utunk szerzőjét, a költőt és a novellistát, a groteszk és az abszurd, jellegzetesen Páskándi-féle színpad kitalálóját és álmodóját, vagy inkább a korszak hazugságait pengeéles logikával kibelező gondolkodót) tanulmányok egész sora értelmezi. A tanulmányok szerzői: Dávid Gyula, Márkus Béla, Láng Gusztáv, Balázs Imre József, Cs. Nagy Ibolya, Antal Balázs, Szász László, Karácsonyi Zsolt, Mezey Katalin, Temesi Ferenc és Brogyáni Jenő (színházrendező, New York).

A tanulmányok Páskándi Géza eszmélésének fejlődési ívét kirajzolva hozzák közelebb azt a történelmi korszakot, ahol a magyar ’56 árnyékában a „kolozsvári Tartományi Katonai Bíróság hat év börtönre ítélte Páskándi Gézát nacionalista, irredenta, anarchista lázadásra való felbujtás vádjával”. Dávid Gyula kolozsvári irodalomtörténész az egyetemi hallgató három írásművének ismeretében dokumentálja az egyetemi élet megreformálását célzó passzusokat, melyek megalapozták a képtelen vádat. Tény, hogy a fiatalon átélt börtönélmény kitörölhetetlen nyomot hagyott az alkotóban. A szabadulása utáni korszak is, habár az Utunkban megjelentek művei, elindult alkotói pályája, írásai a félelem légkörében, a mindig éber „gondolatrendőrségre” figyelve születtek. A korszak mint az egyénekben lecsapódó pszichés állapot, sérülés, stigma mélyen beépült Páskándi Géza világképébe. A tét ezek után – igaz, csak lépésről lépésre – a korszak elkötelezettségi kritériumokat támasztó sablonjainak meghaladása, egy olyan kódolt nyelv kiépítése, amely képes kicselezni a hatalmat. „Mindezzel együtt – mutat rá Márkus Béla – […] Ennek az alig hat esztendőnek a ritmusa valóban szerfölött termékeny. Csak a szépirodalmi közléseket tekintve is: a versek, karcolatok, novellák jönnek sorban egymás után. És párbeszédek, egyfelvonásosok, drámák…” Láng Gusztáv mint Páskándi kor- és nemzedéktársa úgy összegez, hogy az utókor Páskándit elsődlegesen drámaírónak tartja. Ám az is igaz, hogy „annak idején azonban, amikor nemzedékem az erdélyi irodalom […] megújhodásában reménykedett, Pás­kándi Géza elsősorban lírikusnak számított”. A versekben, a Piros madár című kötet tanúsága szerint, amelynek megjelenése után letartóztatták, két tendencia érzékelhető: az egyik a kor szabadságillúzióinak hite, másik a folyamatos csalódás. Láng Gusztáv ezt a két mozgásirányt tapogatja le, felmutatja a kapcsolatot, amely a Piros madár és a börtönévek után írt Holdbumeráng (1966) című kötetek verseit jellemzi.

Balázs Imre József Négyszögletű lyuk az ablak jegében című tanulmányának mottója Páskándi Géza következő mondatát idézi: „Bicskájával az ablak jegébe négyszögletű lyukat vágott, s ezt tréfásan magában »világnézetnek« keresztelte el.” Az írás e felütés után a novellista Páskándi „helyzetcentrikus” gondolkozására, a problémafelvetés jellemző struk­túráira fokuszál. Megállapítja, hogy „korai novellái gyakran klausztrofób, zárt tereket mutatnak, és igen jellemző, hogy a másik tekintete alakítja az én viselkedését”.

A különböző műnemek és műfajok váltógazdasága az életműben – a tanulmányok egybeolvasása ezt mindenképp erősíti az olvasóban – hozzájárul a Páskándi-életmű egységének megtapasztalásához. Valójában a különböző nézőpontokból felvillantott, ábrázolt, felismert életigazságok mint a világképet kiteljesítő eszmerendszer sarokpontjai különböző áttételeken keresztül érvényesülnek. Tagadhatatlan, hogy a drámai arcél a kötetben – összhangban a korábban idézett kijelentésekkel – fokozott jelentőséget kap. Cs. Nagy Ibolya tanulmánya a „túl gyakran nem emlegetett” Új magyar Lúdas Matyi című groteszk játékot értelmezi. Páskándi groteszkjei, hasonlóan Örkény bizonyos darabjaihoz, egyfajta szellemi Rubik-kockaként forgathatók. Számos olvasatuk lehetséges. Ám mindezek egy határozott, következetesen képviselt világképet tételeznek. A ta­nulmány szerzője épp e gondolat jegyében idézi Páskándit: „A darabnak minden megaláztatás ellen kell szólnia. De a megaláztatásra igyekvő ostoba önbíráskodás (bosszú) ellen is.” A darab – ennek szellemében – korunk meghasonlottságának lenyomata. A tanulmány, miközben lenyomozza az eredeti, Fazekas-féle Lúdas Matyihoz vezető szálakat, a Páskándi-darab eltérő logikájára hívja fel a figyelmet. Úgy találja, hogy „Döbrögi és az oktalanul megszégyenített Matyi (utóbbit megemelő) ellentéte eltűnik, mert mindkettőjük személyiségét szétroncsolja a gyűlölet, a mindenkivel szembeni kíméletlenség, az agresszív önvédelem vagy bosszú mániája”.

Karácsonyi Zsolt kolozsvári költő, irodalomtörténész ugyancsak a Páskándi-drámák mélyszerkezetét kutatja, mikor a tér szerepét vizsgálja. „A tér szerves része és magyarázója a dráma cselek­ményének, mint példának okáért a pince A rej­tekhelyben, a torony a Tornyot választok-ban és a Távollévőkben, a lépcső a Vak Béla királyban […] Az ab­­szur­doidtól a történelmi drámán át jut el az abszurd jegyeit még magán viselő drámai végjátékig, de tulajdonképpen saját forrásaihoz.”

Mezey Katalin költő, író Páskándi utolsó éveiben írt „filozófiai végjátékát”, a Todogar jaur kvárna címűt értelmezi. A darab ma is aktuális korlenyomat, amely a mű mögöttes indítékait feltáró teljes címének szellemében a Godot-ra újra várnak örök élethelyzetét fogalmazza meg. „A színmű több értelemben is világdrámának nevezhető.” „A mitikus sík a Páskándi-mű ősképének legfontosabb síkja”, ahol a „Godot-ra – Istenre váró embercsökevényekkel” találkozunk. „Az emberi történelem és társadalom végállapota, az emberi kultúra romjain és rongyain élő, de Istenre váró lét, még ha már nem is tud semmit sem Istenről.”

A teljesség igénye nélkül említett tanulmányok meglepően pontos képet adnak a Páskándi Géza-jelenségről, amely az egyetemes létmegértést keresve korunk emberét, annak drámáját, abszurd kreatúra voltát együtt és egyszerre látta és láttatta.

Nagy Gáspár alkotói életútja, még ha mutat is bizonyos egyezéseket Páskándiéval – utalok itt a hatalommal való konfrontációra, az emberi tisztaságára, igazságkeresésére –, mégis alapvetően egy másik nemzedék út- és igazságkeresését példázza. Az emlékkonferencián elhangzott tanulmányok és elem­zések részben személyes kapcsolatokra utalnak. Monostori Imre a neki írt Nagy Gáspár-leveleket szemlézve az emberi-költői személyiséghez jut el. Versek egész sorával érzékelteti, hogy „korántsem csak a »közéleti költészet« jellegzetességei nyilvánultak meg ebben a lírában, de a személyes, az emberi létezés nagy kérdései is”. Petrik Béla írásos dokumentumokat elemezve világítja meg Nagy Gáspár írószövetségi lemondását. Kor és történelem összefonódása e lírában kikerülhetetlen módon nyilvánul meg. A különböző tanulmányok visszatérőleg emlegetett forrása Görömbei András monográfiája, amely a teljesség igényével mutatja fel és elemzi Nagy Gáspár költői újdonságát. Valójában egy életmű szemünk előtt foglalja el helyét a nemzeti önismeret ügyét felvállaló irodalmi köztudatban. Az érték kanonizálásának szempontjai természetesen, mind a mai napig, igazi darázsfészeknek számítanak. A ki mit tart értéknek szempontja ugyanis gyakran felülírja vagy éppen figyelmen kívül hagyja a tényleges, mert kikezdhetetlen költői minőséget, amely az egymás után sorjázó kötetek verseit egységes életművé szervezi. A konferencián elhangzott további tanulmányok és értekezések ennek a ténynek tudatában különösen fontosak. Kiss Gy. Csaba Nagy Gáspár költészetének meghatározó vonásaként a „közösségi emlékezet” kérdésére koncentrál. „A költő, író és esszéista Nagy Gáspár néhány közép-európai emlékezetalakzatáról kívánok szólni. Hiszen a kommunista diktatúra a mi tájainkon mintegy négy évtizeden keresztül a közösségi emlékezet nagyszabású átírására tett korántsem teljesen sikertelen kísérletet. […] A totális diktatúrában nyilvánvalóvá vált, hogy az emlékezet hatalmi tényező. Nyers erőszakkal, manipulációval, modern tömegtájékoztatási eszközök birtokában folyt a harc az emlékezet ellen, a modernitás zászlajának lobogtatásával, a »múltat végképp eltörölni« jelszavával.”

Nagy Gáspár költészetében a közép-európai népek történelmi sorsközösségének eszméje, kitekintéssel 1968-ra, mint erre maga Nagy Gáspár is utalt, eszmélésének fontos centruma. A költő úgy látja, hogy „időnként a világ kérdőjeleket rajzol költőire, / leginkább piros krétával / szívtájékon: jöhet az őszi nagyvadászat” (Időnként). Ismét máskor a világ e tájának divatos közérzetéről szólva a csüggedés és a hiábavalóság démonait idézi meg: „áthúzod / csöndben összes versedet / megérted miért szabadrabok” (Zónaidő). A drámaiság elmélyülése a Tékozlók imájának verseiben a „földi pörök” meg­haladását, a morális elkötelezettség mindennél egyér­telműbb vállalását jelenti. A dögszagot árasztó gyávaság elutasítása, az igazság kimondása valóságos költői programmá válik. Ennek egyik fontos darabja a konferencia anyagában többször is említett Öröknyár elmúltam 9 éves 1983-ból: „egyszer majd el kell temetNI / és nekünk nem szabad feledNI / a gyilkosokat néven nevezNI!” Kétségtelen, hogy a költő számos versében bírálta a hatalmat, de soha ilyen egyértelműen, ilyen kamikáze-elszántsággal. Ha eddig óvta a költőt a metaforaerdő, itt már nem. Kijutott az erdőből. Kilépett a fényre. Ez a fajta, az elnyomottság és a félelem légkörét meghaladó indulat nem áll semmilyen kirekesztő ideológia szolgálatában, ezért a közéletiség vagy inkább az új közéletiség címkéje is csak jobb híján alkalmazható költészetére. Hiteles, mert őszinte, mert a teljes ember jelenik meg benne. Egy olyan ember, aki „az igazra tanú”. Aki nemcsak önmagát akarja érteni, hanem magát a kort, amelybe született. Ez a költészet tehát mint önmagát kiteljesítő folytonosság értelmezhető, amelynek gyökerei, va­gy­­­­is a Koronatűz verseiben megelevenedő témakörök – a születés, a paraszti életforma, a biblikus hit, a szerelem, a szellemi honfoglalás öröme, a költői megszólalás morális felelőssége – folyamatosan jelen vannak a versek világképében. Múlt és jelen, magán- és közélet nehezen szétválasztható szempontja, egymást erősítő és magyarázó organikus összefüggésrendszere az, amely e lírát kiemeli a korszak terméséből.

Vári Fábián László felvetése a félelem nélküli lét szabadságára utal. Szakolczay Lajos nagy ívű gondolata A hit kozmosza (Föld – Biblia – szabadság) címmel a Nagy Gáspár-i költészet világképi összefüggéseit tárgyalja: „Semmi kétség, hiszen az egész életműből világosan kitűnik, Nagy Gáspárnál a hit kozmosza olyan, égi és földi határkövekkel »kicövekelhető«, az egyetemesség minden tulajdonságát magában hordozó terrénum, amelynek rendíthetetlenségét több »alapkő« szavatolja.”

Vasy Géza a költő egyik kulcsversén keresztül (Csak nézem Olga Korbutot) elemzi, utalással a pályaképre, a Nagy Gáspár-féle versgondolkozást, amely állítás és tagadás szélsőséges szólamait ütközteti. Versalakzata, a kétpólusú vers lényegében tornászmutatvány, a nehézkedés ellenében a szabadság megkísértése. Vilcsek Béla dolgozata Egy „páratlan páros” címmel Görömbei András és Nagy Gáspár lelki rokonságát vizsgálja. A téma – mint a továbbiakból is kitűnik – szinte kimeríthetetlen. Gróh Gáspár az időben ma is élő költőről, Ködöböcz Gábor az evangélium és az esztétikum kapcsolatáról, Ekler Andrea a költő szabadságfogalmáról, Jánosi Zoltán a versekben kimutatható folklórtudatról, Nagy Balázs az istenhit szerepéről, Orosz István a múzsák testvériségéről, pontosabban költészet és képzőművészet egymást ihlető vonatkozásairól értekezik.

A szemhatártágító konferencia fontossága nyil­vánvaló. Nagy Gáspár költészetének mélyebb megértése alighanem elősegíti e líra mélyebb elfogadását s ezen keresztül annak megsejtését is, hogy a morál bármennyire is a vallások terrénuma, ugyanakkor a földi létezést rendező és fenntartó erő, melynek érvényessége bátran összevethető a fizika törvényeivel. (Magyar Művészeti Akadémia, 2012; 2013)

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben