×

Lukács doktor léleklátásai

Murádin Jenő

2014 // 02
A pszichológus Carl Gustav Jung elmélete, miszerint vonzódásaink és pályaválasztásaink már tudatalattinkban kódolva vannak, akár példázható is dr. Lukács Hugó – Ady orvosa – küldetéstudatában és betegeivel mélyen együtt érző alkatában. Mint az orvosok közül oly sokan, mintegy párhuzamos foglalatosságként szenvedélyesen elmélyült az irodalom és művészetek szeretetében is. Élete, sorsa az Adyhoz fűződő irodalomtörténeti utalásokon és egy lexikoni szócikken kívül (Engel Károly írása a Romániai Magyar Irodalmi Lexikonban) jószerint csak információfoszlányokban kö­vethető. Pedig a századelő magyar progresszív mozgalmaiban ugyancsak élénk föllépésével tűnt ki. A kísérlet a teljesebb restitúcióra, úgy érzem, megéri a fáradságot.

Lukács Hugó 1875-ben született Kolozsváron, s mint ideggyógyász a freudi tanítások követőjeként tűnt ki. Korán fölívelő pályáját mutatja, hogy a nagy tekintélyű dr. Lechner Károly tanársegéde lett a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem ideggyógyászati klinikáján. Társasági köréhez tartozott a jogbölcselet tudós tanára, Somló Bódog, aki a totemizmus kutatójaként a néprajzban is járatos volt. (Megjegyzendő, hogy Somlót éppen Lukács ismertette össze Adyval.) Az orvos eszmeiségére hatással volt a világhírű matematikus, Fejér Lipót, aki alighanem a legtöbbet tette Bolyai János egyetemes elismertetéséért.

Ebben az eszmei közösségben kezdeményezte dr. Lukács Hugó a kolozsvári szabadgondolkodó ifjúság Bolyai Körének megalakítását. Kiáltványában ezt így fogalmazta meg: „Bolyai János nevét írjuk lobogónkra, amely névhez évezredes igazságnak gondolt tétel megdöntése fűződik.” Alakuló ülésüket, ahol tételeiket kifejtették, 1909. május 2-án tartották.1 Eszmei alapjuk a minden új iránti nyitottság, a tudományok és művészetek szabadsága volt. Ők vállalták azokat a barikádharcokat, melyek a modern művészetek térhódítása és Ady költészete körül bontakoztak ki. A Bolyai Kör fiataljai léptek föl élesen a konzervatív „moha lovagok” izgató tüntetéseivel, akár provokációival szemben.

A szelíd Lukács doktor fegyvere a szilárd elvi álláspont és meggyőző érvelés volt, mely publicisztikáját is annyira jellemezte.

A legvehemensebb összecsapásokra a MIÉNK művésztársaság 1909-es és a Művészház Egyesület 1910-es kolozsvári és nagyváradi bemutatkozásai adtak okot. A pesti Nemzeti Szalonból kitiltott művészcsoport, a MIÉNK alkotásait Bölöni György hozta el Kolozsvárra, hogy a hátországban keressen támogatást a „magyar Vadaknak”. Az 1909 nyarán megnyílt kiállítás állóvizeket kavart föl, szenvedélyes hangú polémiákra adott alkalmat. Dr. Lukács Hugó tárlatbemutatója az érvelő higgadtság hangján fogalmazta meg, milyen más látáskultúra kell ahhoz, hogy befogadják ezeket az újszerű képeket. Írása ma is tanulságos. „Mindig akadtak egyesek, akik ki tudták magukat tépni a hagyományos nézés korlátaiból, és egészen egyéni látást egészen egyéni eszközökkel rögzítettek. […] A mi új magyar festőink is a hagyományos meglátás korlátozó határait törik át forradalmi merészséggel. […] Elsősorban azt kell megérteni, hogy a mi művészeink tárgya csupán, minden irodalmi vonatkozástól menten, a tiszta festőiség. Tehát nem akarnak semmit elbeszélni, nem akarnak komponálni, nem akarnak gondolatokat sugallni. Az érzékekre, a szemre akarnak hatni. […] A természet csak modell, melyhez mindig visszatérnek, de amelyet nem akarnak másolni. […] Erős érzékiség, elvont idealizáció és szabadon szárnyaló fantázia egyesülnek egy művészi játékba, ez a művészet szokatlan, új, de őszinte formákat és színeket teremt. Forradalmi művészet.”2

Olyan művészeket állított példaként, akik az ellenoldalról csak elutasítást kaptak: Kernstok Károlyt, Rippl-Rónai Józsefet, Gulácsy Lajost, Galimberti Sándort, Czóbel Bélát.

A nagyváradi holnaposok példájára a tárlat nyitva tartása idején Kolozsváron is matinékat szerveztek. Ezeken Lukács Hugó is előadásokat tartott. Elkísérte azután a MIÉNK-tárlatot nagyváradi bemutatójára, ahol a Párizsból hazatért Ady is megjelent, és friss verseiből adott elő. Így egymásra vetült a modern művészet és az őt kísérő költő újszerű hangja.

Ez az esemény hozta össze dr. Lukács Hugót a költővel, és tartotta meg őket mindvégig mélyen érző barátságban. A holnapos Dutka Ákos írta meg, hogy Adyt Váradról csalta át Kolozsvárra „a drága Lukács Hugó doktor, aki akkor az ottani idegklinika orvosa volt”.3 Lukácsnak volt köszönhető, hogy a költő 1909-ben egy hónapot töltött a kolozsvári idegklinikán, és valamennyire javulhatott az állapota. Más leírások arról szólnak, hogy a disztingvált természetű orvost akkoriban sokszor lehetett látni kései órákban a Biasini vendéglőben vagy a New York kávéházban, épp azzal foglalkozva, hogy a pincérek hígítsák-vizezzék a költőnek felszolgált erős italokat. Ady a klinikáról is kijárt; csak nehezen lehetett rábírni, hogy valamilyen kórházi szabályt betartson.

A költőnek ez az ismert szertelensége vezetett azután a Lukács doktor pályáját is módosító összeütközéshez. A rendtartó szigorúságáról ismert dr. Lechner Károly klinikavezető igazgató – egyébként az építész Lechner Ödön öccse – nem nézte el, hogy asszisztense mentegeti, sőt bújtatja (szolgálati lakásában vagy otthonában) az italozásba vissza-visszaeső páciensét. Heves szóváltásokra került sor a két orvos között. Ennek vége az lett, hogy az érzékeny, sértődékeny Lukács Hugó 1909 augusztusában lemondott állásáról, és a messze kevésbé ígéretes kolozsvári Munkásbiztosító Intézet orvosa, illetve főorvosa lett.

Barátsága a költővel töretlen maradt – Ady és Csinszka házasságának is egyik tanúja volt –, és egymás iránti őszinte rokonszenvük újra és újra fölbukkan az Ady-irodalomban. „Nemesebb embert még nem ismertemírta Ady Lédának 1909 júliusában. – Szép, hatalmas legény, muzsikál, gyönyörű képei vannak, szeret minden művészetet, az összes Ady-verseket könyv nélkül tudja. Idegorvosnak és pszichiáternek pedig híres az orvosok között, bár még csak harmincnégy éves.”4 A költő a kezelés ideje alatt verset írt barátjához Lukács Hugónak címmel, melyet a filológusok nagy későre fedeztek föl, s utólag beillesztettek Ady összes verseinek köteteibe. Álljon itt néhány sora az 1909 nyarán keletkezett versnek.

Nem illedelmes a mi életünk,
De így indultunk, tehát így megyünk
– – – – –
Jogunk van hinni rangot, istenit,
Tehát rajtunk már zuhany se segít.
Nagy önszerelmű balga istenek,
Tehát: meghalunk mint kóbor ebek.

Miután Ady fénykörétől távolodott, Lukács Hugó pályája is csak töredékesen követhető. Mintha filmszakadások sötétítenék el akár évek történéseit.

Erre az időre esik házassága. Feleségül vette a tizenhat évvel fiatalabb Bernáth Ilmát, a Kolozsvárhoz közeli gyalui kastély egykori tulajdonosa, Rosenberger Bernát unokahúgát. A művészetek iránt elkötelezett, komoly festészeti tanulmányokat végzett Bernáth Ilma révén került közel Hollósy Simon köréhez. A Nagybányától akkor már elszakadt kolóniaalapító mester, Hollósy müncheni tanítványaival az időben Máramarosszigeten, majd Técsőben táborozott. Bernáth Ilma Hollósy tanítványa és rajongó híve volt, aki mindkét helyre követte mesterét. Ady Endrével váltott képeslapüzenetek követik nyomon Bernáth Ilmát és férjét a Hollósy-körben, 1913-ban Máramarosszigeten, 1914-ben Técsőben. Az egyik képeslap 1913. július 29-én Nagyváradról keltezett, melyben a költő gáláns szavakkal „a leghódítóbb piktor-sikereket kívánja, jósolja” a tehetséges, bájos fiatalasszonynak. A képeslap üzenetét a váradi holnaposok közül Emőd Tamás és a festő Balogh István is aláírásukkal nyomatékosították.5 1914 nyarán Lukács Hugó is megjelent Técsőben, aki mint mozgósított hadiorvos (valószínűleg saját kérésére) került a Felső-Tisza menti helységbe, ahol az orosz betörés elől már oszladozott a festőtársaság.6

A hadi események, a menekülések lázában született az ötlet, hogy a festőkolónia a következő évben Gyaluban táborozzék. Németh Lajos, a Hollósy-monográfia szerzője egy mondatban rögzítette az eseményeket. A mestert és növendékeit, mint írta, „1915-ben egyik tanítványa, Lukácsné Bernáth Ilma Gyalura hívta meg”.7 A képgyűjtő, a festészet iránt a kezdetektől élénken érdeklődő Lukács Hugó itt került még közelebb a korszak művészeti eseményeihez.

A modern művészetek iránti változatlan fogékonyságára egy anekdotikus ízű, de valóban megtörtént eset világít rá példaadóan. Dr. Lukács Hugót a máramarosi frontvonalból áthelyezték a kolozsvári Tanítók Házába, ahol hadikórházat rendeztek be. Ide került be 1915-ben Jándi Dávid, a nagybányai művésztelepen modern képalkotásával kitűnt, kimagasló tehetségű festő. A vele történt esetet írta le ízes elbeszélésben a kor jeles publicistája, Kömíves Nagy Lajos. „Jándi Dávid nem született katonának. Tömzsi kis termetén groteszk-komikusan lötyögött az 51-es gyalogezred zöld parolis Waffenrokkja. […] A kórház főparancsnoka, a báránykedélyű Indig százados úr vette kegyeibe Jándi Dávid infanteristát, és hogy iránta való jóindulatáról még jobban biztosítsa, megrendelte nála a portréját. Hetekig készült az arckép. Hogyne, hiszen az is a lógásnak egy kedvező alkalma volt. Mikor az alkotás elkészült, s a nagy művet leleplezték, harsogó kacagás tört ki. A kis Jándi bocsánatkérő, zavart mosollyal szeretett volna eltűnni a profán kritika elől. […] Úgy festette meg a kedves Indig bácsi harciasan dekorált arcképét, ahogy az ő vad, csapongó, de megalkuvást nem ismerő látásával önmagának beidegzette. Csak a főorvos, Lukács Hugó arca maradt komoly, és tenyerébe melengetve angol fapipáját, hol a képre, hol a kis Jándira pislantott. – Sose szégyelld, Jándikám, a művészetedet – tette rá az összezsugorodott kis Jándi vállaira kezeit –, megjósolom, hogy belőled még nagy művész lesz, akinek képei előtt nem közönséges röhejjel, hanem néma megdöbbenéssel fognak megállni az emberek.”8

Visszalépve az életrajzi események időrendjébe, Lukács Hugó a Munkásbiztosító Intézetnél betöltött állása idején került kapcsolatba a baloldali eszmékkel. Hatottak rá az ide rendszeresen járatott Népszava írásai, és nemkülönben munkatársa, a tisztviselői állást betöltő Kun Béla agitációja. Kapcsolatuk mibenlétéről nincsenek adatok, de sokatmondó körülmény, hogy a pénztári alapból sikkasztó Kun Bélát a módos Rosenberger család tagjai segítették ki, visszapótolva a hiányzó összeget. Ez a segítség és a világháborús mozgósítás (Kun Béla gyors jelentkezése a frontra) gátolták meg a botrány nagyobb arányú nyílt kirobbanását.9

Lukács Hugó baloldali vonzalmai mindvégig elméleti síkon maradtak. Miután a galíciai frontra mozgósították, az összeomláskor Budapestre került. Ami a Tanácsköztársaság iránt tanúsított állásfoglalását illeti, csupán annyi mutatható ki, hogy egy írásában a szovjetorosz tervgazdálkodás előnyeiről értekezett.10 Bécsi emigrációjára feleségét követve került sor, akinek mozgalmi múltja a Művészeti Tanács tagjaként valóban kompromittáló volt. Bernáth Ilmától eltérően Lukács Hugó minden évben hazalátogathatott Budapestre, hogy egykori költő barátja, Ady Endre sírját fölkeresse.

Lukács bécsi emigrációjából az első tényszerű híradás egy levél Móricz Zsigmondhoz, 1921. július 10-i keltezéssel. A felkészültségében megbecsült orvos új munkahelyét a levél nyomtatott fejléce árulja el: Nervenheilanstalt Rosenhügel, Wien XIII. Riedelgasse 5. Lukács arra kért hozzájárulást Móricztól, hogy műveiből néhányat, így a Hét krajcárt és a Sárarany regényt németre fordíthassa. A záró sorok is sokat mondanak. „Nekem kezd a sorsom tűrhetővé válni. Ölel öreg híved, Lukács Hugó.”11

Ady halála kapcsán, a költő pályájáról, sorsáról, betegségeiről szóló írásokban tűnik föl ismét dr. Lukács Hugó neve és szuggesztív gyógyító személyisége. A Huszadik Század 1919. augusztusi Ady-számában nyilatkozott hosszan a költő gyógyíthatatlan alkoholizmusáról.12 Följegyzéseket készített Bécsben a költő betegségeiről, s ezekről beszélgetésekben, lapinterjúkban is beszámolt. Legérdekesebb ezek között egy temesvári lapban 1933-ban megjelent írása. „Soha egy napig rendes életet nem élt. […] Ha jókedvű volt: alkudozott az orvossal; ha rosszkedvű volt: felrúgott minden rendelkezést. […] Nem annyira gyógyulást keresett a szanatóriumban, inkább búvóhelynek használta, amikor menekülni akart az emberektől, harctól, utálattól. […] Életében lehetetlen volt Adyval egy lelki analízist véghezvinni, mert nem állt kötélnek. […] Túlságosan szemérmes volt.”13

Akik Bécsben Lukács Hugó rendelőjében jártak – így az orvosról kétszer is tudósító emigráns publicista, Andor Leon –, a szoba falán Ady bekeretezett fényképét és a neki ajánlott vers kéziratát láthatták mint bizonyítékát örök barátságuknak.14

Dr. Lukács Hugó egyre nagyobb szakmai megbecsülésnek örvendett Bécsben. Orvosi előadásokra Amerikába is meghívták. Karrierjének a zsidók elleni hangulatkeltés és tényszerűen Ausztria német bekebelezése, az Anschluss vetett véget. Erről évekkel később Andor Leon számolt be a budapesti Igaz Szóban. Hitler 1938. március 12–13-i bécsi bevonulása után még bejárt a munkahelyére. Ám nyomban ezután horogkeresztes suhancok rontottak be a rendelőjébe, halálos fenyegetésekkel. Az orvos aznap már haza sem mert menni; egy szál ruhában menekült el, és jutott ki kalandos úton Párizsba.

De a művészetek és a fény városa, Párizs már csak agónia volt számára. Sorstalanságában ki akart vándorolni egy angol gyarmatra, de erre nem adódott lehetősége. Az otthontalanság és állandó veszélyérzet annyira megviselte, hogy ideg-összeroppanással kórházi kezelésre szorult.

Micsoda fintora a sorsnak: egy neves idegorvos egy idegszanatóriumban! Itt vetett véget életének önkezével, 1939. április 23-án főbe lőtte magát.

A háború után Andor Leon az Ady-emlékeket őrző orvos nyomai után kutatott a megszállási zónákra osztott Bécsben. Megtalálta annak a háznak a gondnokát, ahol Lukács Hugó lakott. A bérházba, mint a gondnok elbeszélte, egy Dietrich nevű német kereskedelmi utazó költözött be. Be­rendezkedve a lakásban az orvos minden holmiját fölvitette a padlásra: festményeket, könyveket, kéziratokat, fényképeket. Egy napon az­után Dietrich úr is eltűnt. A házat pedig bombatalálat érte; kiégett, minden oda­veszett.15

A történet epilógusa lehetne Lu­kácsné Bernáth Ilma (1891–1961) igencsak fordulatos pályarajza. Ő mint aktív emigráns látogatóba sem jöhetett Magyarországra. Szatirikus rajzokat közölt baloldali lapokban, köztük a német Roter Pfefferben. További művészeti tanulmányokat folytatott Párizsban, ahol André Lhote tanítványai közé tartozott. Innen a Szovjetunióba távozott, ahonnan csak 1946-ban tért haza. Budapesten hunyt el 1961. április 19-én. Maradtak-e följegyzései? Nem derült ki. Pedig ő tudta volna leghitelesebben kikerekíteni ezt a viharos 20. századi családtörténetet.

Jegyzetek

1 Engel Károly, A kolozsvári Bolyai kör tevékenysége, Korunk, 1967/12, 1718–1722.

2 Dr. Lukács Hugó, Új Magyar festők tárlata, Újság, 1909. június 4., 3.

3 Kovalovszky Miklós, Emlékezések Ady Endréről, Akadémia, Budapest, 1961, I, 720.

4 Ady Endre, Válogatott levelek, Budapest, 1956, 271. levél.

5 Petőfi Irodalmi Múzeum kézirattára, A-123/2.

6 Ady Endre levelezőlapja Lukács Hugóhoz, 1914. VIII. 18., Petőfi Irodalmi Múzeum kézirattára, A-123.

7 Németh Lajos, Hollósy Simon és kora művészete, Budapest, 1956, 116.

8 Kömíves Nagy Lajos, Jándi, Keleti Újság, 1927. október 23., 7.

9 Gyalui [Rosenberger] Béla szóbeli közlése, 1971.

10 Új Világ, 1919/2.

11 Petőfi Irodalmi Múzeum kézirattára, M-100/1945.

12 Lukács Hugó, Ady Endre álarcai, Huszadik Század, 1919. augusztus, 132–133.

13 Lukács Hugó főorvos [Bécs], A beteg Ady Endre. 6 órai Újság, 1933. február 12., 4.

14 Andor Leon, Ismeretlen Ady-vers egy bécsi orvosi rendelőben, Az Újság, 1932. szeptember 25., 8.

15 Andor Leon, Ady szelleme a bécsi romok között, Igaz Szó, 1947. március 22., 2.

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben