Buján gomolygó; Az alagút végén; Északi románc
Vári Fábián László
2014 // 02
Buján gomolygó
Buján gomolygó ködökből jöttem,
jövetelem bár senki se várta.
Test- és árnyatlan lények mögöttem,
a hajnal homlokán izzott a párta.
A felhők mégis egymásnak estek,
zúdult alá a ciános oldat,
kimért, kemény hóhérlegények
törték kerékbe a változó holdat.
S hogy a napisten gyémánt szemére
ereszkedett a kozmikus hályog,
az élő Báránynak megalvadt vére,
s az ember fia döbbenten állt ott.
Ha fáj, csak fájjon a földnek a szíve! –
bólintok, s begombolkozom állig.
Odébb állok még ma a sereggel,
amíg a hüllők szeme parázslik.
Az alagút végén
Az alagút végén
hideg lesz nagyon.
Szellőt, madarat
nem ringat a lomb.
Az égen fóka-
nyájak legelésznek,
a bronzba hűlt hold
nyakukban kolomp.
Itt végképp véget
ér az ember útja:
az árnyak fázva
összegömbölyödnek.
Valóban mélységes
mély a múltnak kútja,
és a jövő tornya
máris fáj a földnek.
Északi románc
(a Lúdas Matyi ciklusból)
Tengerpart hűvöse… Malmö.
Az Esthajnal épphogy csak feljő,
beáll a fényosztó körbe.
Aurámba nőstényszag tör be.
Átkozott tengerpart, Malmö,
welcome-drink helyett egy halnő?
S ott helyben ölembe ájult,
mert kezem a szoknya alá nyúlt,
Kedvesem, velem ne viccelj,
popódra minek a pikkely?
De rám ront két medúza-keble,
s ő tátogja: ennél szebb kell-e?
Karomon vinném el bálba,
ha lenne két táncos szép lába,
mit végül… vállamra rakna.
De így? Kiröhögne a szakma.
Fejem még ezen is főjön?
Pofán kén vernem, hogy köpjön,
vagy satuba mind a tíz körmét!
Hol rejti szerelme kelyhét?
Valld hát meg, Szabó Irénke,
rossz nyelvek szerint Szirénke,
míg ránk nem sűrved a mennybolt:
Az Adrián Zrínyivel hogy volt?