×

Bamba cenzorok

Szigethy Gábor

2014 // 01
Nem volt meglepő, hogy a Szépirodalmi Kiadó 1977-ben megjelentetett Babits-kötetében (Összegyűjtött versei) nem volt olvasható a Szíttál-e lassú mérgeket? 1919 július című vers. József Attila, Juhász Gyula, Karinthy Frigyes – hosszan folytatható a rangos névsor! – „népi demokratikus” kiadásaiból a múlt század második felében rendre kimaradtak a trianoni országcsonkítás nemzetgyilkos gazembersége miatt jajduló, kesergő, átkozódó írások, versek. Értettem a kommunista cenzorokat: számukra egy igazság van – az övék. Aki nem kommunista, az természetesen reakciós, klerikális, nacionalista, antiszemita, fasiszta – egyszóval: pusztítandó ellenség.

Azt csak kacagtató ostobaságnak éreztem, hogy az 1908-ban írott Vásár című Babits-vers első szakaszából töröltek egy sort: „S római szó kopik a szennyes ajkon.” A baráti szocialista Románia állampolgárai között nem lehetnek szennyes ajkúak: elvtárs az elvtársat ha kell, felakasztja, de soha nem sértegeti!

Az már dühített, hogy az 1978-ban megjelent gyűjtemény második kötetéből (Babits Mihály: Esszék, tanulmányok I–II.) a 641. oldalon nem olvasható a következő mondat: „Persze az ezeréves országot értem, a hegyektől félkörben koszorúzott földet.” Babitsnak fájt, a becsületes magyaroknak fájt, fáj, a kommunistáknak soha nem fájt, és ma sem fáj hazánk erőszakos, barbár megcsonkítása. S mivel szerintük csak és kizárólag ők képviselik az igazságot és az egyetlen helyes, tudományos világnézetet (Bibó István pontos jellemzése a kommunistákról: „Az ideológiai mindentudás megszállottjai”), erkölcsi érzék és értékrend híján gátlástalanul, kényük-kedvük szerint csonkították meg íróink életművét.

Hamvas Béla Karnevál című regénye Budapesten 1985-ben megjelent első kiadása 2. kötetének 481. oldalán egy kettőspont után, szögletes zárójelben három sor pontot talál az olvasó. Finom jelzése annak: a „bölcs” cenzor az olvasók szellemi épségének védelmében itt valamit jónak látott törölni a szövegből. Vajon mit? S miért?

Személyesen érintett vagyok a történetben. 1983-ban a Gondolkodó magyarok sorozatban kiadtam Hamvas Béla A világválság című írását. Ma sem értem, miért engedélyezte a Magvető Kiadó igazgatója, Kardos György (a háta mögött: az ezredes) Hamvas írásának (és az én előszavamnak) megjelenését. Sőt, amikor valamivel később felvetettem: könyvkiadásunk szégyene, hogy Hamvas Béla szépirodalmi művei kéziratban, hozzáférhetetlenül porosodnak, halkan megjegyezte: „Keresd meg az özvegyet, Kemény Katalint, próbálj tőle kéziratot szerezni!”

Nem volt könnyű. Kemény Katalin okszerűen és okkal bizalmatlan volt. A Karnevál egyetlen, átütőpapírra gépelt példányát hosszas kérlelés után csak néhány órára adta „kölcsön”. Becsületszavamat adtam – hitt nekem! –, hogy a kiadóban lemásolják, és délre viszem vissza a kéziratot. Kemény Katalin a kiadó (akkori) székházának tövében, a Gerbeaud-ban várt, s amikor visszaadtam neki a kéziratot, éreztem, nem hiszi, nem meri elhinni, hogy Hamvas Béla regénye valóban meg fog jelenni.

Tévedett.

A másolatot átadtam Kardos Györgynek, és izgatottan, feszülten, reménykedve vártunk. Kardos rejtélyes, bonyolult lelkű kommunista volt. Kiszámíthatatlan. Sértett. Hiú. Értelmiségi babérokról álmodozó. Némely párttársával folyamatosan, életre-halálra harcban álló renitens pártkatona.

Ki tudja, miért: engedélyezte az ötvenes években keletkezett regényfolyam, a Karnevál kiadását. De hat sort kihúzott a kéziratból: pontos diagnoszta volt, tudta, mit nem szabad a mocskos kommunista szennyesből a nyilvánosság elé tárni.

A kihúzott hat sor: „Látogatás a női hóhérképző főiskolán. – A nők egyenjogúságának újabb diadala – a nők elől a hóhéri hivatás sem lehet elzárva – a hóhér név megint szép lesz – a próbakivégzések holnap kezdődnek – Tardos Etel sztahanovista normáját huszonkilenc akasztásra javította – nők e foglalkozásra a férfiaknál alkalmasabbak, mondja a főiskola igazgatója – az év végére megszűnik a hóhérhiány – az ötéves terv keretében 688 hóhért képeznek ki –”

A Magyar Szocialista Munkáspárt tiltásra, csonkításra, hamisításra hivatott elvtársai – téveszméikhez hűen – jól működtek: tudták, milyen „veszélyes” ismeretek, gondolatok, eszmék, hitek megismerésétől kell eltiltani (megóvni!) a magyarokat.

De bizonyos értelemben a kommunisták is emberek. Lendvai Ildikó 1974–1981-ben a Kommunista Ifjúsági Szövetség kulturális osztályának munkatársa, utóbb osztályvezetője, 1984–1989-ben a Magyar Szocialista Munkáspárt alosztály-, majd osztályvezetője: főcenzor. Lendvai Ildikó a Párt (a kommunista párt a proletárdiktatúrában szükségszerűen az egyetlen párt, tehát neve nagybetűvel írandó!) alázatos szolgálólánya, de mert bizonyos értelemben ő is ember, néha elszunyókált, s megfeledkezett a kommunista pártkatona legfőbb kötelességéről: mindhalálig harcolni az imperialista eszmék, a klerikális reakció, az antikommunista métely, a gyűlöletes nacionalizmus ellen.

Újra és újra kézbe veszem – ma, 2013-ban – a Szépirodalmi Könyvkiadó 1982-ben megjelent Krúdy-kötetét: Váci utcai hölgytisztelet. Nem akarok hinni a szememnek. Ki volt az a bamba, szunyókáló kommunista cenzor, aki – hála Istennek! – nem vette észre, hogy Krúdy Gyula 1931–1932-ben miket írogatott, s mi volt a véleménye a kommunistákról? Finoman szólva itt „hülye van csinálva” a néhány évtizeddel később – például 1982-ben – hős veteránként tisztelt ’19-es országpusztító, nemzetvesztő internacionalistákból.

Ezt olvasom az 1982-ben, Budapesten megjelent kötet 71–72. oldalán:

„A »szabad szerelemnek« valóban több híve lett a Váci utcában, mint azt hinni lehetett, miután a kommunizmust bevezették, és különböző irodák nyíltak a városban, ahol nagy hajú, sápadt arcú fiatalemberek naponta órák hosszáig magyarázták, hogy mit is kell tenni egy igazi kommunistának.

Irodája lett Ezüstfűzfának [a Váci utcában az idő tájt jól ismert, rosszindulatú, mihaszna »gavallér« – Sz. G.] is, nem messzire attól a helytől, ahol régente állomásozott. Most íróasztalnál ült a Régiposta utcában, aláírt mindenféle iratokat, amelyeket a környék házmesterei kötetszámra cipeltek irodájába. Ezekben az iratokban a Váci utcai lakosok nevei voltak felsorolva. Ezüstfűzfa néha kikapott egy nevet az iratokból.

– Monaszterly? Monaszterly? Úgy tudom, hogy az egy szindikalista! – kiáltott fel gyanakodva, és vörös plajbásszal megpipázta a nevet. Mire Monaszterly úr (a régi selyemkereskedő családból) a házmester kíséretében megjelent az irodában, és bebizonyította, hogy mindig »zimmerwaldista« volt egész életében. A házmester, akinek tanúskodni kellett Monaszterly úr mellett, ímmel-ámmal válaszolt Ezüstfűzfa vizsgálóbírói kérdéseire.

– Az elvtárs bölcs belátására bízzuk a dolgot, vajon szindikalista vagy zimmerwaldista Monasz­terly.

Ezüstfűzfa órákig el tudott disputálni az ilyen és hasonló kérdéseken, és Katonáné rajongó tekintettel, átszellemült arccal, a hű tanítvány bámulatával tett-vett az irodában, főtt tengericsutkát, ribizlit és tökfőzeléket evett, miután ez volt a vérbeli kommunista igazi táplálkozása.”

Krúdy Gyula senkiházi, tökfőzelékfaló tökkelütötteknek ábrázolta a ’19-es kommunista pártkatonákat. Realista író volt.

De aludtak 1982-ben az „ellenséges” eszmék irtásával megbízott, megbízható kommunista pártkatonák? Vagy mint patkányok a süllyedő hajóról, óvatosan már akkor elkezdtek menekülni erkölcsi értékrend nélküli, süllyedő pártjuk roncsaiból?

Kíváncsi vagyok, az újra csatasorba állt Lendvai Ildikónak (és Moszkva-vörösből USA-sárgafoltos rózsaszínre átmázolt társainak) mikor jut eszébe, hogy három évtizeddel ezelőtti bamba szunyókálásukat úgy magyarázzák: ők már akkor sem voltak valójában kommunisták, azért engedélyezték Krúdy Gyula irodalmilag „értékes”, kommunistákat gúnyoló szövegének megjelenését.

Ez az igazi baj a hajdani kommunistákkal: a hülyeségükről, bamba szunyókálásukról utólag szeretnék a hülyének nézett magyarokkal elhitetni, hogy „tulajdonképpen” ők már akkor is a demokrácia és az erkölcs liliomfehérségű, tisztaszívű bajnokai voltak.

Pedig csak – a magyarok szerencséjére! – hál’ Istennek időnként bambán elszunyókáltak.

Események

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs márciusi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben