×

Végenincs történetek 11.

Egypercesek Latinovits Zoltánnak

Szigethy Gábor

2013 // 12
Lappang – fél évszázada, bölcsészhallgatóként botlottam e szó irodalomtörténeti értelmezésébe. Könyvekről, kéziratokról olvastam, amelyek talán már évtizedek, évszázadok óta nem hozzáférhetők, nem találhatók. Azóta öt évtized tapasztalata megtanított: múltunk felfoghatatlanul nagyobb része „lappang”. Tudásunknál nem tudásunk hatalmasabb.

Megsemmisülnek fontos dokumentumok; véletlenül, ostobán vagy szándékosan eltüntetnek, elégetnek, elrejtenek könyveket, okiratokat, feljegyzéseket, leveleket, tárgyakat; gyakran megfeledkezünk arról, amire nem akarunk emlékezni. Az emberiség rendetlen: a jelenre figyel (a 20. század legfertőzőbb járványa a múltat végképp eltörölni pestise!), és a saját korában sem tud tájékozódni, nemhogy a múltban.

Lelkünkben, emlékezetünkben is gyakorta lappang a múlt.

Örkény István négy, Latinovits Zoltánnak írott levele évtizedek óta kéziratgyűjteményem mélyén lappangott. Nem emlékeztem rá, hogy számtalan dobozom, albumom, dossziém melyikébe „rejtettem” el. Arra sem emlékszem, vajon Örkény István özvegye, Radnóti Zsuzsa 1992-ben, amikor a Levelek egypercben című kötetet összeállította, megkeresett-e vagy nem az esetleg nálam megbújó Örkény-levelek ügyében. A nekem írott Örkény-leveleket keretbe foglaló írásomat – Pisti, anno 1972 – ismerte, s mint szerkesztő az 1995-ben megjelent Örkény emlékkönyvben újra közreadta. A La­ti­novits Zoltánnak írott négy és egy korábban nekem írt levelet viszont külön dossziéban őriztem: valaha valószínűleg úgy gondoltam, hogy a Tóték kapcsán írott tanulmányom érdekes utóélete lehet egy majd megszülető, az öt levelet egybekaroló, együtt értelmező írásom.

Az emberiség rendetlen és feledékeny. Én is.

Eltökélt, napokig tartó rendrakás közben találtam rá végre a rejtőzködő öt levélre egy papírokkal tömött doboz alján.

1971-ben (úgymond) fiatal színház- és irodalomtörténész voltam. Az Irodalomtörténet 1971. évi 2. számában jelent meg terjedelmes tanulmányom: Tóték – epika és dráma. A különnyomatot – ismeretlenül – elküldtem Örkény Istvánnak. Hamarosan hiúságomat legyezgető, szívemet melengető levelet kaptam.

Korábban keletkezett, de csak a múlt század nyolcvanas éveinek derekán – a Ruttkai Éva tulajdonát képező Latinovits-kéziratok rendezésekor – került kezembe Örkény Istvánnak a hatvanas évek végén írott, dátum nélküli rövid levele. Igazi egyperces gyöngyszem. Latinovits Zoltán „előadásában” – ha valahol, valakiknek felolvasta – egyidejűleg lehetett vérfagyasztó és kacagtató élmény.

A lappangásból véletlenül előbukkanó levelek, feljegyzések, hirtelen papírra vetett mondatokat őrző cédulák a múltról mesélnek, és őrzik a múlt titkait. Valamelyik év januárjának utolsó napjaiban írta a következő levelet Örkény István.

Amit e néhány sorból megtudhatunk: Örkényék baráti találkozóra invitálták Déry Tiborékat, Abody Béláékat, Ruttkai Évát és Latinovits Zoltánt. A beszélgetős este az egyeztetésre szánt rövid idő miatt ebben a formában – legalábbis februárban – biztosan nem jött létre. De lehet, hogy február elején Ruttkai Éva, Radnóti Zsuzsa, Örkény István és Latinovits Zoltán négyesben remek hangulatban együtt vacsorázott. Talán megbeszélték: ha és amikor Örkény István átveszi a hatalmat, a frissen kinevezett Kritikusok Fölkoncolásával Megbízott Kormánybiztos, Latinovits Zoltán – Nemzeti Főszínész – miként látna munkához. Hol lenne a hivatala? Kik lennének a megbízható munkatársak? Talán a névsort is összeállította a drámaíró és a színész, rangsorolva: kit, miért és mikor kellene a kritikusok közül fölkoncolni?

Ha komolyra fordult a szó, valószínűleg sok mindenben egyetértettek, sok mindenben nem. De az 1970. május 28-án írott kéziratos levél egyértelműen bizonyítja: a higgadt és bölcs író könnyedén közös hangot talált a bölcs, de forrófejű színésszel.

Kedves Zoltán!

Nagyon örültem levelednek. Ha jól utánagondolok, hogy az én levelem 1/10-ed részében igazat adsz nekem, már ez se csekélység. Neked akkora a szuggesztivitásod – még a levélpapíron is –, hogy minden mentséged-magyarázatod teljesen levesz a lábamról. Persze, mert minden leírt szavadhoz hozzáhallom a hangodat.

De hát én nem is megváltoztatni akartalak, csak egy kis jelét adni annak, hogy mennyire szeretlek és féltelek, sokkal inkább enmagadtól, mint a rendszertől, adottságoktól, Kazimiroktól. Horthy Miklósnak is voltak kisebb hibái, hogy ne lennének hát őneki is. Nekem persze már 20 évvel nagyobb a gyakorlatom, hogy lehet dolgozni „a körülmények ellen”, – de most már Te is szép lassan belejössz.

Zolikám, ezentúl minden évben írok Neked, és ha te mindig 1/10-ednyiben igazat adsz nekem, nemsokára egy véleményen leszünk.

Szeretettel ölel

Örkény István

Remek levél, szórakoztató és elgondolkodtató olvasmány, de a titkokat Latinovits Zoltán lappangó vagy örökre elveszett levele rejti. Mert az nem derül ki Örkény István leveléből, hogy korábban mit írt az író a színésznek (színház?, dráma?, politika?), s mi volt az az 1/10, amiben (lappangó vagy elveszett) válaszlevele tanúsága szerint a színész igazat adott az írónak. Mindenesetre a „Kazimirok”-at mentegetve Horthy Miklós kisebb hibáira hivatkozni 1970-ben magánlevélben is csavarosan szellemes szellemi teljesítmény.

A Film Színház Muzsika 1970. május 9-i számában jelent meg Örkény István Író és színész (Latinovits Zoltán) című írása. A színész – miután elolvasta Örkény István mindenki számára hozzáférhető írását – néhány nappal később minden bizonnyal erre az írásra reagálva fogott tollat, és írta meg levelét Örkény Istvánnak. Az író levelében felsejlik a lehetőség: a cikk megjelenésekor levelet is írt Latinovits Zoltánnak. Ha igen, ez a levél is lappang.

Csak reménykedem: az író hagyatékában lappang a titkokat rejtő Latinovits-levél is. Mert ha – vannak csodák! – előkerül(ne) Latinovits Zoltán 1970 májusában Örkény Istvánnak írott levele, akkor kiderül(ne): mi lehetett az az 1/10, amivel az Örkény István írásában (és/vagy levelében) megfogalmazott írói véleményből a színész Latinovits Zoltán egyetértett.

Örkény István utolsó fellelhető levele (1975. június 4-én írta – egy évvel később ezen a napon halt meg Latinovits Zoltán!) mindenesetre arról tanúskodik: a színész Latinovits Zoltán iránt érzett csodálata töretlen volt. Szomorúan kell tudomásul vennünk, hogy az író álma nem válhatott valósággá – Latinovits Zoltán nem játszotta el sem Szolnokon, sem Budapesten a Kulcskeresők című színdarab főszerepét.

Megnyugtató, lelkünket felemelő, katartikus befejezés nélkül ért véget egy 20. századi történet.

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben