Metropolisz – hátország nélkül

A világban a fővárosoknak különleges helyzetük van a városok között, de talán a legkülönlegesebb mégis Budapest helyzete. Amikor a Duna két partján elhelyezkedő három város egyesítésével létrehozták, majd ezután az első évtizedekben robbanásszerűen fejlődni kezdett, egy nagy területű, Euró­pai léptékkel számolva is jelentős ország központja volt. Amikor a kontinensen először meg­indult földalatti vasutunk, gyorsan fejlődő metropoliszunknak a közép-európai régió legnagyobb területét összefogó ország nyújtott hátteret. A trianoni döntés jelentős változást hozott, az ország területe egyharmadára csökkent, viszont a főváros a maga közigazgatási és kulturális intézményrendszerével, városstruktúrájával ugyanakkora maradt. A minisztériumok, az országos hivatalok, a múzeumok, a színházak száma nem csökkent, miközben a fővárosnak immár egy jóval kisebb ország vezető szerepét kellett ellátnia. Ehhez járult, hogy 1945 után a Budapest környéki kisebb településeket is a fővároshoz csatolták, és kialakult az azóta jellemző helyzet: a „vízfejű ország” – a szükséges méretnél jóval nagyobb székvárossal.

A 21. század elején is sok kérdést vet fel és sok anomáliát hordoz magában, hogy az ország lakosságának több mint egynegyede él Budapesten és közvetlen vonzáskörzetében. A város modern metropolisszá vált, ennek minden előnyével és hátrányával együtt. A hatalmas embertömegben óhatatlanul eltűnik az egyén, a rohanó élettempó közepette egyre magányosabbá válunk. Másrészt éppen a bőséges kínálat miatt a kulturális és szórakozási lehetőségek közül ugyancsak válogathatunk, főleg ha meg tudjuk fizetni a sokszor magas árakat. Éjszakai élet – nappali magány: ez a leginkább jellemző életérzés a modern metropoliszokban, s ennek nyomait próbáltuk meg követni a mi fővárosunkban is.

Tavaly novemberben nagy siker lett az első Budapest-számunk, s ez bátorított bennünket arra, hogy egy lapszámot idén is a fővárosnak szenteljünk. Nemcsak jelenkori kérdésekkel foglalkozunk, hanem visszatekintünk Budapest múltjára, a kevéssé ismert német színház történetére, majd a világhíressé lett Schunda cimbalomműhely titkaiba is bepillantást nyerünk. A századforduló történetéből most a vendéglátással kapcsolatos érdekességeket kínáljuk olvasóinknak: Stadler Károly és Glück Frigyes pályáját, valamint a fővárosban végzett áldásos tevékenységét követjük nyomon.

Fontosnak tartottuk, hogy fővárosunk ne csak mint szociológiailag vagy történettudományosan leírható objektum jelenjen meg lapunkban, hanem mint a művészek által feldolgozott téma is, ezért válogattuk be Lajta Gábor „éjszakai élet”-képeit és Lugosi Lugo László fotóit budapesti alkotók műtermeiről. A művészi feldolgozás nagyon szép elemzését nyújtja az a tanulmány, amely Jancsó Miklós és Szabó István filmjeit tárgyalja, és amelyből elénk tárul, hogy a filmtörténet e két kiemelkedő alkotójának milyen képe volt a fővárosról, s ezt különböző alkotói periódusukban és eltérő technikákkal hogyan formálták filmmé, mozgóképpé. E számunkban több szépirodalmi írás közvetlenül kapcsolódik azokhoz az élménytapasztalatokhoz, amelyek a fővároshoz kötődnek, s ezek is saját fényszűrésben mutatják meg nekünk a nagyváros hétköznapi életét.

Reméljük, hogy olvasóink is ugyanúgy élvezni fogják tematikus számunkat, mint amekkora örömet jelentett nekünk az összeállítása. A fővárosi lakosok azért, mert ismerősek lehetnek számukra az itt leírt helyzetek, a nem fővárosiak pedig azért, mert egy rövid pillanatra megismerkedhetnek azokkal az élményekkel és érzésekkel, amelyek az itt élők hétköznapjait kísérik.