×

Kettő, három, öt, hét

Az Alsó-világi-kereskedőként, Felső-világi-kereskedőként ismert fejedelemhős regéje

Czakó Gábor

2013 // 11
A Szabir titok című könyvemben1 sorra vettem azokat a nyelvi, zenei, néprajzi stb. vonásokat, melyek kimutathatóak a magyar és az ugor kultúrákban, ám meglehetősen egyensúlytalanul. Ez persze természetes, hiszen e két műveltség között régi szóval: fajrokonság, a tudományosság új kifejezésével: genetikai kötelék nincs, illetve jelentéktelen. Tehát a hosszadalmasan, esetleg évezredekig fönnálló együttélés lehetősége is kizárható, hiszen az erős biológiai kapcsolatokat eredményezett volna. A nyilvánvaló egyezések ugyanakkor arra utasítják a gondolkodó elmét, hogy kutassa, miként jöttek létre a közös jellemzők, s mi az egyensúlytalanság oka.

A régi, a hunfalvysta fölfogás is egyensúlytalan, mégpedig fordítva, hiszen a magyart a kikövetkeztetett finnugor származékának tartja. Tudományos érvek nélkül. Szólevezetései tagadhatatlanul bizonyítják,2 hogy Hunfalvy és követői szerint a mi nyelvünknek szinte semmi beleszólása sem volt az elmélet alapját képező „közös ősnyelv” kialakításába. Utána lehet nézni.

Nyilvánvaló, hogy a magyar–finnugor viszony szomszédsági, szakszóval areális hatások következménye. Könyvemben számos írott adattal, régészeti megállapítással, a kultúra elemeinek mélyreható vizsgálatával bizonyítottam ezt. Önidézet helyett hadd merítsek Reguly Antaltól, a manysi nyelv és kultúra első nagy kutatójától: „A hősi énekekben hőseik vasba öltözve járnak, drótinget, sisakot, lándzsát hordanak.”3 Olyan szép, hogy már nem lehet igaz – a tények világában, például a régészet eredményei szerint. Igaz viszont az emlékeikben és az álmaikban, melyekben önmagukat példaképeik, az íjfeszítő, lovas, páncélos, fémfeldolgozó és egyéb komoly iparokkal bíró, messze földeken kereskedő szabirok ivadékainak nevezték és képzelték. Miként arról oly alaposan és részletesen ír a közöttük jártas orosz Szerafim Patkanov.4

Nos, a szabiroktól kapták el a magyar kultúrát a hantik, a manysik, a szamojédok, a baltiak. Erről ők maguk tanúskodnak hősénekeikkel, regéikkel, mondáikkal.



Mielőtt a részletekbe merülnék, hadd tegyek néhány általános megjegyzést.

A szabir–magyar és ugor mesevilág5 összehasonlításakor rögtön adódik számos szembeötlő különbség. A legnyilvánvalóbb az ugor és szamojéd mesékben a humor hiánya – szemben a magyarral. Az északi történetek komorabbak, még a hasonlatok is. Mit ne mondjak, olykor bizony borzalmasak, mint a foszladozó hulladémonok.

A Munkeszi hadisten énekében6 például ezt olvassuk hasonlat gyanánt: „Bálványszem fekete / Kalt7 szeme fekete / Éj borult ránk. / Nyakat elvágható, / Fejet levágható / Álmot alvánk.”

Ez a kép rendszeres számos más manysi költeményben, például a Teekfalvi isten hősénekében8 is: „Én nyakam leüthető igaz álmom / továbbra is alszom, / törzsem leüthető igaz álmom / továbbra is alszom.” (229–232. sor)

A magyar történetekben is megesik, hogy a boszorkány éjfél előtt egy pillanattal le akarja csapni az alvó hős fejét a tulajdon nyelvén kifent kardjával, de nálunk a mély álomra egészen más, jámborabb hasonlatok adják elő magukat…

Nos, tekintsünk el az ugor ősköltészet olykor vérfagyasztó fordulataitól, és keressük a magyarra emlékeztető mozzanatokat. Milyenek ezek, honnan hová vándoroltak, mi történt velük útjuk során?

Mindenesetre ez a két, nyúlfarknyi szövegecske is mélyre vezet bennünket a megismerő összehasonlítás útján. Kiderül, hogy nálunk igen gyakori a hármas ismétlés, ami sosem szó szerinti, mindig inkább csak hasonlóság. Három királyfi indul el szerencsét próbálni, három nap az esztendő, három munkát, próbát kell elvégezni, kiállni, a segítő állatok is rendszerint hárman vannak, de mindig különbözők, például róka, hal, kacsa, akik három világból hozzák vissza a megszökött táltos paripákat vagy az elrejtőzött királylányt, miközben sok egyéb részlet is eltér. Miként a fönti versezetek mutatják, az ugorokra inkább a kettős ismétlés jellemző, és ez mutat apró eltéréseket: „Bálványszem fekete / Kalt szeme fekete”.

Miként látni fogjuk, a hármas ismétlődés náluk rendszerint szó szerint azonos. Ebből arra következtethetünk, hogy a kettős ismétlések sajátok. Velük szemben a hármasok gépiesek, szervetlenek, mintha a hármasság kívülről érkezett volna, s a nótafák csak mondták, de nem gondolták át eléggé.



Válasszuk mostani, vázlatos elemzésünk tárgyául az Alsó-világi-kereskedőként, Felső-világi-kereskedőként ismert fejedelemhős regéjét. Ennek különlegessége, hogy Schmidt Éva a hetvenes évek végén jegyezte le, és az adatközlő egy teljes túlvilágmítoszt mesélt el neki. Ilyenről addig a tudomány nem hallott.

Az Alsó-világi-kereskedőként, Felső-világi-kereskedőként ismert fejedelemhős egyetlen leánya meghal. Az apa búskomor lesz, majd nekiindul bejárni a világot: az alvilágot és a fölsőt is.

A szöveg azt állítja, hogy hősünk „orosz emberek becses áruját” hozza-viszi, és cseréli északi prémekre, de ez bizony időzavaros szövegromlás, hisz tudjuk, hogy az ugor őskorban, a mondavilág kialakulásának idején, nagyjából a Krisztus előtti évezredben orosznak mondott nép még nem létezett. A Kijev-Novgorod térségében élő szlávok nevüket az őket a 9. századtól néppé szervező viking Rurik-dinasztia „rusz” törzsétől kapták. Más csoportjaik szlovákok lettek, vendek, szerbek stb.

Valószínűbb, hogy emberünk szabir iparcikkeket szállított. Már csak azért is, mert az volt arrafelé. Az andronovói kultúracsalád (Kr. e. 19. század után) legnyugatibb, nagyjából Dél-Ural környéki csoportja a régészet tanúsága szerint velük azonosítható, és ők készítettek a maguk korában kiváló edényeket, szöveteket, fémeszközöket Észak halász-vadászainak. Amikor találkozik egy rénszarvasok vonta szánon érkező emberrel, és csereberélne vele, rögtön kéri is áruja ellenértékét: „hát a te vörös-vad-prémed, fekete-vad-prémed hol van?” A remek északi bundák nagy becsben álltak mindenkor, mindenütt, különösen délen. Iordanes (Kr. u. 6. század) Getica című könyvének 37. fejezete jut eszünkbe, amelyben a „hunok egyik ágát” alkotó savir(us)okról ír, akik északról jártak a Fekete-tenger mellé, és „hermelinprémmel kereskedtek”, és akiktől annyi „bátor férfi rettegett” (Kiss Magdolna fordítása nyomán). A kor gyűjtőszavával szkítáknak: félelmetes, íjfeszítő lovasnépnek tartották őket az ó- és a korai középkorban. Erre vallanak hősünk lovai: a tajga, a tundra, a sarki világ nem lónak való, mert a ló nem tud zuzmót kaparni a hó alól, mint a rénszarvas. Márpedig a Fejedelemhős egyenest a Jeges-tenger felé indult velük a „haljárta, sötét vizű, szent tenger torkolatához”, de még azon is túl, oda, ahol „végtelen sötét van”. Itt, az alvilágban derült ki, hogy bizony nem üzletelni akart, mást keresett! „Ha egérnyomot talált, azt is kinyomozta, menyétnyomot ha lelt, azt is kinyomozta.” Talán nem téves arra gondolni, hogy halott leányát szerette volna megtalálni. Mondhatjuk, hogy egy Orpheus-történetet olvasunk…

Messze, a tengeren túl találkozott egy „égi-jég, égi-hó-fehérségű” bundát viselő emberrel, aki a hulladémonok elől elrejtette őt rénszarvasai szőrében, s akiről kiderült, hogy a veje, s egyúttal az alvilág ura. Nála megtalálta a lányát is, és boldogan lakomáztak-söröztek a magyar mesék gyakori varázsbútora, a terülj, terülj asztalkám mellett, melyet a manysik „magától terülő házisörös asztalnak, magától terülő mézsörös asztalnak” neveznek. Az asztal névadója nyilván az ő számukra legkívánatosabb tudománya lehetett… A magas északon élők ugyanis nem termeszthettek cukor és keményítő tartalmú növényeket, melyekből szesz erjeszthető.

Visszaútjára kapott az újdonsült rokonoktól hét réteg rézzel talpalt csizmát – az Égigérő fa megmászására való vasbocskorra emlékeztet, mert abból épp hetet kell vinni az útra –, „hétszeresen ízelt botot” meg „fekete-vad-prémmel teli sapkát” kap, és táltos réneket. Eljutott az „egy-törzsre-nőtt hét nyírfához”, ami a „karikába kerekített kerek világot” jelenti, s meg is kerülte kétszer. Belevásott a botja is, a csizmája is. A hetes a magyarban is bűvös szám: a tökéletesség (3) és a teljesség (4) összege. Valamit kétszer tenni a magyar mitológiában – tudtommal – idegen, viszont a világ vagy a világot jelentő erdő, valamint a hiánytalanságot jelentő szám kerek. A „fekete-vad-prémmel teli sapka” – no, arról majd a maga helyén.

Később is fölbukkan a történetben több magyar meseelem. Jelesül a ragyogó rézváros, ezüstváros és aranyváros. A magyar mesékben ezek alvilági várak, és sárkányok laknak bennük. Erejük, azaz fejük száma szerint nemesedik a vár építőanyaga. Az ugor mesében mindez csak mutatós díszlet. Például nem árultatik el, hogy kik a városok közepén álló vörösréz, ezüst-, illetve aranyházakból kilépő vörösréz/ezüst/arany emberek, akik se szó, se beszéd, fölaprítják az Alsó-világi-kereskedőként, Felső-világi-kereskedőként ismert fejedelemhősnek apósától kapott táltos rénszarvasait. Még szerencse, hogy azok, a magyar segítő állatokhoz hasonlóan, előre megsúgták a hős teendőjét. Meg kell szereznie orruk és fülük hegyét, és abból föl lehet éleszteni őket.

Csak halvány föltételezés, mégse maradjon említetlen: a vörösréz/ezüst/arany emberek hármasa emlékeztet a háromfejű sárkányra…

A földarabolás és az előre megsúgott megoldás többször előfordul az ómagyar mitológiában, de az előbbi nem a segítő állatokkal, hanem magával a főhőssel történik. Vagyis fordítva. Például az Égigérő fa/Tündér Ilona mesében a királyfit/kiskondást a sárkány széjjeltépi, miután negyedszer sem sikerül megszabadítania szerelmét. Ekkor a táltos paripája rakja össze a kígyótól szerzett forrasztófű segítségével. A kígyó a magasrendű szellemi tudásnak, a gyógyításnak, az észnek az ősmitológiák sokaságából ismert állata – alakja most is ott tekereg a gyógyszertárak cégérein. A tajgában, a tundrán nem él meg, föladatát, képességeit az ugorok nyilván nem értették, ezért nem ruházták más lényre, hanem egyszerűen kihagyták, s ilyeténképpen a történet is összezavarodott kissé.

A miszlikbe vagdalás lényegét sem fogták föl. Ennek célja közismerten az, hogy a beavató mester, például idézett mesénkben a táltos paripa, megtalálja a hős „fölös csontját”, azaz annak bizonyosságát, hogy ez az ember magasrendű szellemi képességekkel jött a világra. Ezeknek a jövendő táltos eleinte még nincsen tudatában, amíg nem ébredt rá, helyesebben: amíg nem ébredt föl! A táltosság éppen ezért tanulhatatlan: égi adomány. A mennyei bizonyítvány a fölös csont, de ez nem elég: vállalni kell küldetést, sőt a tisztánlátás kínjait és felelősségét. Csak ezután küzdhet meg a Gonosszal, azaz a sárkánnyal, gyakorta bika vagy tüzes kerék alakjában. A tanfolyam lényege bizony a halál vagy a halál meg az újjászületés a magasabb rendű életre – „hétszerte szebben és erősebben”. A művelt olvasónak nem kell sorolni a meghaló-föltámadó ember mítoszának példáit. Maga a keresztség is ennek szentsége Krisztus halála és föltámadása példájára, de említhetjük a termékenységisteneket Ozirisztől kezdve az őskultúrákból meg a magyar népmesékből.

A rénszarvasok darabolódnak, fölélesztődnek mindhárom városban, ám maradnak, mik voltak: nem mennek keresztül metanoián, szellemi átalakuláson, nem avatódnak be semmibe. Mintha a műtőben a beteg helyett a nővérkét operálták volna…

A Fejedelemhős sem adja jelét, hogy bármit is keresne a rénszarvas-aprólékban.

Kétségtelenül olyan vendégmotívumról van szó, amit az átvevő nép nem értett meg. Erre vall a jelenet háromszoros ismétlődése, holott a beavatás egyszeri és életre szóló, nincsenek fokozatai.9 Ráadásul nem a címszereplővel, a főhőssel történik, hanem a kölcsönkapott rénszarvasaival, tehát már táltos állatokkal, szellemlényekkel esik meg, akiknek nincs szükségük ilyesmire, ezért ma­radnak, mik voltak annak előtte. Bizony, bizony, a Fejedelemhőst kellett volna széttépni-összerakni, vagyis beavatni, hogy alkalmas legyen jövendő föladatára.

A hajdanvolt manysi regös többször hallhatta ezt a motívumot szabir szaktársaitól. Kristály­tisztán nem értette, csak érezte, hogy van benne valami – bevette a mondókájába. Aztán lett vele valami…

A manysi elbeszélésben homályban marad, hogy kik a rézből, ezüstből, aranyból való emberek, mit képviselnek, és miért ölik meg a réneket. Annyit sejthetünk a rénszarvasok előre megsúgott tanácsából, hogy hatalmasok, mert a Fejedelemhősnek le kell borulnia előttük. „Öleljed át a középen álló ember lábát. Ha megbocsát, hát megbocsát, ha nem bocsát, hát nem bocsát.” De hogy miért, mi a Fejedelemhős vétke, mi a rénszarvasoké, titok marad. Hogy esetleg megvívna velük, föl sem merül.

Mindez szó szerint ismétlődik a réz- után az ezüst- és az aranyvárosban is.

A különbség lényege talán az, hogy a mi meséinkben a szereplők a Jó és a Gonosz erőteréből lépnek elő, és a főhős a világrend helyreállításáért küzd a sárkányokkal. Az ugoroknál azonban sem világszemléleti, sem erkölcsi eltérés vagy összeütközés nem szerepel. Az Alsó-világi-kereskedőként, Felső-világi-kereskedőként ismert fejedelemhős, vagyis a hanti ember inkább csak elszenvedője a számára kiismerhetetlen magasabb erők megjelenésének és működésének, tehát a történelemnek, de nem alakítója.

Sajátos különbség, hogy a nemesfém városokról mintegy mellékesen derül ki, hogy az ég, a legfölső világ három rétegének megjelenítői: erre utal a középső ember kérdése: „téged meg mi énekelt ide, mi regélt ide?” Tudni való, hogy az ének, a regölés és a sámándobzene az éggel való közlekedés eszköze. Ez nálunk is hasonlóképpen vala: regöseink nemcsak hősénekeket adtak elő, hanem mennyei utazásokról is daloltak. Lásd: Júlia szép leány.

Az aranyférfiak isteni voltának bizonysága az a rendelkezésük is, hogy miután rovást ejtenek a föltámasztott rének orrán, megparancsolják nekik, hogy „amikor majd eljön a babaarcú szép emberi kor”, mely gyermekek lelkét vigyék az alvilágba, melyikekét ne. Az utolsó városban az aranyember arany papírlapra, aranyceruzával a rendelkezéseit is fölrója.

Mint már mondtam, mindezzel szemben a magyar sárkányok réz-ezüst-arany várai a menny helyett az alvilágban vannak.

Fejedelemhősünk küldetése nem a harc, a győzelem, hanem a világok bejárása, a megholtak sorsának szemlélése: hogyan gyalulják, köszörülik örökké a fösvények testét, hogyan férnek meg kicsi bunda alatt is a békések, s hogyan lökdösik ki egymást a nagy suba alól is az örök elégedetlenkedők…

Végül hősünk hazatér. A táltos réneket visszabocsátja, majd megmondaná feleségének a jó hírt: találkozott a leányukkal.

Ez azonban nem megy könnyen. Hiába szólongatja az asszonyt, az nem látja. Miért, miért nem? A „fekete-vad-prémmel teli sapka” miatt, ami nem takarta el túlvilági útja során, hiszen a hulladémonoktól a réz/ezüst/arany istenekig mindenki, akivel találkozott, szellemlény volt, a lelkét pedig a bűvös sapka nem rejthette el. A lelket csak a test födi el a másik testi ember elől…

Ilyen fejrevaló a magyarban és más déli mesevilágokban is akad bőven.

No, levette a bűvös sapkát, s egymás nyakába borultak az asszonnyal. Ettek-ittak, majd nagy lakomát csaptak, az elmaradhatatlan mézsörből jutott az egész falunak. Az ünnepségen fölolvasták az aranyember arany írását, melyben „szent folyófokot” rendelt nekik, hogy isteni életüket ott folytassák az isten-atyától az égből lebocsátott aranygyökerű, aranyágas szent vörösfenyőfára telepített aranyvárosban álló szent házban – az Égigérő fán?10 –, és ott éljenek örökös lakomázással, bódító mézsörözéssel múlatva a fogyhatatlan időt, száz „feketefejű szolga”11 között…

A nehéz szibériai élet jellemző bélyege az ugor mítoszokon és mondákon a lakomák gyakorta részletező leírása.



Összegezve elmondhatjuk, hogy az Alsó-világi-kereskedőként, Felső-világi-kereskedőként ismert fejedelemhős regéje pompás, eredeti elbeszélés a manysi/vogul mitológiából. Jellegzetesen saját benne például a holtak világa a messzi Északon, a hulladémonok, a réz-ezüst-arany emberek, illetve istenek stb. Kimutatható benne azonban számos olyan elem, melyek a szabiroktól kerülhettek a manysikhoz. Erre utal – a félreértett beavatáson kívül – a főhős foglalkozása, lovas mivolta, a „terülj, terülj asztalkám”, a rétegzett világ: alvilág, emberi világ, az ég három rétege. Azonban ez csak öt. A magyarban a világ hét- vagy kilencrétegű. Az öt sötét szám, csak sátáni kapcsolatairól tudunk.

Úgy vélem, hogy a rétegzett világ képzete megvolt itt is, ott is. Regebeli leírása kölcsönhatás lehet a magyar–szabir és a manysi kultúra között. A többi erős magyar befolyásról tanúskodik, míg olyan elemre, amit mi hoztunk volna az ugoroktól, nem bukkantam.

Ha valaki talált, szóljon.

Jegyzetek

1 CzSimon Könyvek, Budapest, 2013.
2 Lásd a máig hivatalosnak (!!!) tekinthető A magyar nyelv történeti–etimológiai szótárának (Tesz., főszerk. Benkő Loránd, Akadémiai, Budapest, 1967–76) finnugor szórokonításait.
3 Finnugor–szamojéd (uráli) regék és mondák, szerk. Domokos Péter, Móra, Budapest, 1984, II.
4 Sz. Patkanov, A szabirok nemzetisége, Ethnographia, 1900/8–9.
5 Szándékosan nem teszek különbséget mese, rege, monda, hősének, vallási hagyomány stb. között. Csak abban az esetben, ha éppen ez a műfaji-tartalmi elválasztás és meghatározás a döntő.
6 Finnugor–szamojéd…, i. m.
7 Bálvány neve.
8 Vogul népköltési gyűjtemény. Kiadja a Magyar Tudományos Akadémia. II. kötet. Istenek hősi énekei, regéi és idéző igéi, első füzet. Vogul szövegek és fordításaik. Saját gyűjtése és Reguly Antal hagyományai alapján közzéteszi Munkácsi Bernát, az MTA l. tagja. Budapest, 1892.
9 A szabadkőműveseknél és más titkos testületeknek szokás valami hasonló, amit tévesen így neveznek, de nem az, csak különféle világi titkok megsúgása. Ismeretközlés. A valódi beavatott nem okosabb vagy tájékozottabb lesz, hanem átalakul a lelke. Újjászületik.
10 Az Égigérő fán is van aranyház meg különféle kastélyok, a Tündér Ilonát elrabló sárkány vára, a táltosló-tenyésztő vén boszorkány is ott lakik, meg a Nap, a Hold és a csillagok anyja, de akad ott tenger is, meg legelő – egy egész világ.
11 Kik lehettek a „feketefejű szolgák” a manysi mennyországban? Hogy néztek ki akkoriban a manysik? Szőkék voltak tán, mint a finnek? Világosbarnák? Vörösek? Nyilván nem feketefejűek, mert ez a szín itt a szolgák jelzője. Én úgy gondolom, hogy szabirok lehettek. Nemcsak azért, mert ők délről, a Kaspi-tenger felől jöttek, hanem azért is, mert – szociológusok a megmondhatói – egy színes bőrű ember számára az a legmenőbb, ha fehér inast tart.

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben