×

A vidéki költők; Szavak keresztje

Péntek Imre

2013 // 10

A vidéki költők



A helyi költő titokban olvassa
korai verseit és ifjúkori regényét…
lemondóan és tagadva, telenovellákat néz,
aggódó kapcsolata van a saját profiljával a Facebookon,
és fél gondolatolvasó laptopjától…”
Tatjana Bjelic: Helyi költő



A vidéki költő jó messze lakik a fővárostól,
ahova mindig is vágyott.
Próbált odaköltözni, oda nősülni, állást találni –
sikertelenül.
Aztán – maradt – vidéki költő.
Foglalkozása: tanár, újságíró, esetleg biológus.
Utóbbi esetben a rózsák fajtáit, nemesítésük kultúrtörténetét, szimbolikájukat dolgozza fel
versben és prózában.
E különleges virág színét, árnyalatait, illatát katalogizálja.
Beszerzi a legfinomabb balkáni rózsaolajat,
és azt szagolgatja, hogy ihletet kapjon.
S tearózsaszirmokat szór kedvese ágyába,
hogy így tegye teljesebbé az orgazmust.
Délután beül a könyvtárba,
végiglapozza az összes irodalmi lapot,
míg végre megtalálja rég elküldött versét
az ódivatú kiadvány szépirodalmi rovatának
eldugott helyén, két illusztráció közé nyomorítva.
Ilyenkor elégedetten tekint körül az olvasóteremben,
ám pillantását senki sem viszonozza.

A vidéki költő akkor is vidéki költő,
ha történetesen – átmenetileg – Budapesten él.
Bensőjét gyermekkori látomások gyötrik.
Néha titokban elutazik a határszélre,
nagyszülei birtokára, ahol még érintetlen
a tágas udvar, a megöregedett gyümölcsös,
s az ámbitusos ház bejáratát fehér komondor őrzi.
Hátul, a szerszámoskamrából alakít ki dolgozószobát,
álmodozó lakrészt, múltba ugró meditációs kabint,
ahol esténként – régi költőszerepébe bújva – gyertyafénynél írja
romantikus hexameterjeit, kilométerszám.

A vidéki költő szívesen jár közgyűlésekre,
könyvbemutatókra, tanácskozásokra.
A leghátsó sorban foglal helyet, az ismerősök karéjában.
Megvan a véleménye az ostoba intellektuelekről,
akik a pulpituson szónokolnak,
de nem tudják megkülönbözetni a törkölyt a szilvapálinkától.
Alkalmat teremt a kóstolóra, az összehasonlításra,
mert belső zsebéből lapos üveget von elő,
és megvetően kacsint az emelvényen ülő szószaporítókra.

Máskor beleveti magát a pomológia rejtelmeibe,
a batul és a pónyik almák származását nyomozza,
fajtajellegét próbálja elhelyezni a Kárpát-medencében,
különös nosztalgiát ébresztve a régi magyar gyümölcsészet iránt,
s még a legmegátalkodottabb modernista is úgy falja sorait,
mintha leves, előérő muskotálykörtét szürcsölne
egy titokzatos, erdélyi kertben…
Olyik pedig a szőlő- és borászat mesterévé válik.
Hegyre jár, a hajlékát rendben tartja,
tudja, mikor kell metszeni, permetezni,
s szüret után, első fejtés alkalmával végigkóstolja
barátaival az olaszrizling, a chardonnay, a rajnai rizling
nyers, vad ízorgiáját, hogy aztán hazafelé autózva
a helyi rendőr karjaiba fusson…

A vidéki költő együtt ring az évszakok
változásaival, megérzi a telihold különös delejét,
az „öregszelet” az Alpokaljáról,
hétvégi parasztházát kóbor kutyák és macskák tisztelik meg,
akiknek a legrondább időben is elemózsiát visz
15 éves Audijával.
Ő még tudja, milyen illatokat terel a szél
a beérett búzatáblák fölött.
S a Vilmos körtét nemcsak felesként ismeri,
hanem sárgás, kívánatos gyümölcsként (piros foltokkal),
amit a fáról szakít le, kegyeletes mozdulattal.

A vidéki költők végül is szeretetre méltó lények,
bár bogarasságuk közismert, némi megbecsülést azért szereznek
a kocsmában, templomban, a képviselő-testület előtt.
Verseik megjelennek – az ismerős szerkesztő kegyéből –
a megyei lap szombati mellékletében,
s néhány barátságos hátba vágás megilleti őket az utcán:
Hé, öregem, olvastalak ám! Egész jó voltál!
És a kiérdemelt megbecsülés sem marad el:
sírhelyüket – előbb-utóbb –, hisz ők sem ilyen értelemben
halhatatlanok, ünnepi ülésén
védetté nyilvánítja a helyi kulturális bizottság.

Szavak keresztje





Kiss Benedeknek, a 70-dikre



Jaj, Bence, mindenért fizetni kell,
jóért és rosszért egyaránt,
te is megszegtél pár szabályt
(életben maradni: fél siker,

megmérhetetlen centivel);
fakadt a vers, ha bármi fájt,
s könyvre könyv: gyógyulás gyanánt –
sokáig beérted ennyivel.

Valóban: súlyos és bő a termés…
(Vajon mi hírrel jő még Hermész?)
Kitől jöhet még oltalom?

S te indulsz az újabb stációkra,
mintha mindez csak móka volna:
szavak keresztje válladon.

Események

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs márciusi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben