×

Paul Éluard; Íme, az ige; Mennyi halottnak…

Tornai József

2013 // 10

Paul Éluard


Hány rejtvényt nem fejt meg az éj!
Nem nyerhet az, aki csak játszogat.
Két kígyó-szörnyeteg tekervényében kellett élned,
egyiknek bűzösebb volt a torka, mint a másiké.
Hogy higgyük a hazugságot igaznak,
ha van, ha ragyoghat még az ég alatt jó szavak épülete?
Száz kéz se rontja le, amit egyetlen okos száj
teremt; miért nem hitted el, hogy kötőféken
vonszolják eszme-istállóból istállóba boldogtalan
lovad? Miért mentené föl az egyik rém a többit,
csalók között és börtönfalak között melyik rejtelmesebb?

Nem tudtad, oroszok és németek mit akarnak,
két rothadás között nem nyílhattak ki
az egész világra a te virágaid sem, és szerelmeid
asszonyai nem szülhettek mindenkinek új városokat
és falvakat, nemességedet sunyi rozsda rágta
ki. Ha egyik szemére nem lát a gyermekies vak,
nem láthat a másikra sem. Én csalódtam. Te leírtad
a Nagy Neveket a partizántanyákon és Párizs
remény-illatában. Nem volt ember, aki fölrajzolja
eléd a legtorzabb fantomokat? Nem voltál mocsár
a láp szívében sem, te azt hitted, csak győzni
kell, és mindjárt megvirrad az értelem minden ember és
minden másik ember konok tenyerén.

És a költészet, a mézelő szerelem és a halál?
És a teljes hosszában látott szerelem teste
téged nem állított meg legalább egy pillanatra,
máig tartó pillanatra, mikor már tudtad,
hogy te is méregpohárból reméled kiinni
a szabadságot. Hol volt az már akkor is,
mikor még hittél a tundra farkasainak? Helyeselted,
hogy a reszkető Slánskýt kommunistáid élve dobták ki
a magas ablakon. Bűnrészességed
megrontja korábban szőtt
vágyaidat: szerelmet, életet, béke-álmot.
Roncsrabbá tetted az embert, az embert, ki
szárnyát bontogatva nem a magasba, hanem
két húsevő szaurusz harcában a vörös-véres iszapba ragadt.

Íme, az ige


Hogy ne csak a merengéseimben
lángoljon föl kilenc szerelmem,

ne csak gyanús éjszakai álcák
kísérthessék sóvárgásom házát,

ne csak képzelet-selyemakác, -tiszafa
legyen ezerarcú múltam arborétuma,

de a rozsdamentes emlékezet
írja helyettem a verseimet.

Hej, éljen a telihold, telihold,
az isten-fény, míg fejem körül forog,

mert nem lehet elpusztítani,
mit csak a betűk tudnak kivallani

és sugározni az emberek felé:
íme, az ige a minden és mindenkié!

Mennyi halottnak…


Mennyi halottnak
álltam őrt!
Seregük száma
egyre nőtt,

már száznál többet
mondhatok,
aki fagy-némán
itthagyott.

Apám és anyám,
testvérek,
szeretők, barátok
kísérnek.

Minden nap hallok
más nevet,
kit megsiratok,
szeretek.

Mind csak szomorú
emlékem,
ősi csillagok
az égen,

szólnak is hozzám,
kérdezik:
még bírod a lét
sebeit?

Ananké tudja,
mire szán:
mikor foszlik szét
az a szárny,

élők közt amely
röpít még,
megmondja, ad szót,
és miért:

az a te dolgod:
énekelj,
ahogy az űrnek
Nap felel.

Addig írni szent
szavakat,
míg a mindenség
rád szakad.

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben