Új hazák; Távolsággyakorlatok

Új hazák

Útnak indulsz már megint,
a szépség láthatatlan nyomai vezetnek.
A kiszabott idő bizonytalansága
és a táj megfeszíti tekinteted.
Nem látsz semmi olyat,
amit ne láttál volna eddig:
az elhagyott erdei ösvények,
a napszakok és évszakok egei,
a madarak röptének alakzata,
a narancsligetek, az esők és folyók,
mind azt mondják,
nem önmagukkal azonosak,
amikor minden anélkül múlik el,
hogy bármi megfejthetőt hagyna önmaga után.
És mész tovább.
Az út olyan hosszú, hogy körbeér benned,
annyira egyenes és nyilvánvaló,
hogy semmi más nem marad számodra csak menni,
figyelmesnek és érzékenynek lenni, mint a talpad,
hazád új határait húzva meg lépteiddel.

Távolsággyakorlatok

Szürke derengés a tenger fölött,
feketébe omlik kékje, egy sirály
szárnyával meghúzza a nyugalom ívét.
Távolságot gyakorolni jöttem újra.
Napjában sokszor elismétlem, hogy
nincs már rád szükségem,
mintha azt mondanám,
nincs már rád szükségem,
és tulajdonképp magamra sem.
Ha valami az enyém,
az csak a kép, ameddig
látni engedi magát.
Fehér lepedők lobognak a házfalak között,
a bűntudat mégsem enged,
és mint egy lenyelt költöző madár,
vergődik a gyomromban,
mert még mindig kevés a tér ahhoz,
hogy azt mondjam,
otthon vagyok.