×

Olaj és vászon

Gunda-Szabó Dóra

2013 // 09
Akkor ideges voltál és zavart.
Örültél, hogy az idegen férfi
Végül egy festményre mutatott.
És te egy megfeszült testet láttál,
Amiről peregtek az ízekre
Szakadt érces festékidomok:
Az eleven vérzés kiszáradása
Végleg széthasadt tömör anyag.
Ezt még soha, senki sem – mondta.
És bántad, hogy a forróság miatt
Nézhette a vállad, karod, nyakad.
Ami nincs előre megírva,
Hogy mikor, mire gondolunk,
Mégis már beteljesítve
Igazán talán azok vagyunk.
Te semmit, ennyit sem gondoltál.
Csak láttad a vásznon magad:
Vastagon felkent olaj voltál,
Egy lassan rögzített pillanat:

Akkor széthúzott lábakkal
őrjöngött minden tagod
levegő – megfeszült a véred
mély üreg szilánkos prése
lett izzó lüktető húsod
az életet adtad magadból
ahogy másban az életért
küzdenek vakon a sejtek
rostok, idegkapcsolatok
ha többre vagyunk képesek
az pusztán: halálfélelem
most pihenhet – mondták végül
és te pihentél, ahogy a
test szakadása pihenhet
most pihenhet – mondták akkor
és te íme ember lettél
és lett újra gondolatod
és a gondolatban, amit
már elfelejtettél: akinek
most életet adsz: már halott
ezt nem lehet egyszerűbben
ösztönök vannak és tények
anya – gyerek, élet – halál.
szívműködés, és szív, ha leáll.
lélegzés. mozdulatlan levegő.
egy szoba. egy kép. és egy idegen.
egy kikeményített gyolcslepedő.

A képben egy örökre rögzített
Végleg kimerült erő múlása.
Talán már sokan, talán senki sem.
A túlélt megfeszítés magánya.
Halálfélelem: hogy a festményen
Még élt a test, mikor megfestették
A keretre feszített ponyvára.

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben