×

Potozky László: Áradás; Nappá lett lámpafény

Pécsi Györgyi

2013 // 07-08
Erdélyi Híradó – Előretolt Helyőrség, 2011; Magvető, 2013

Első írásai néhány éve jelentek meg a Székelyföldben, majd nagyon hamar a Kortárs és más magyarországi lapok is rendre közölték. A fiatal szerzők tengeráramában – kevesek megérdemelt kiváltsága – neve kötet nélkül is áruvédjegy lett. A 2011-ben, első kötete megjelenésekor is mindössze huszonhárom éves prózaíró folyóiratokban megjelent írásai több szempontból figyelmet keltettek: rövidebb elbeszélései erősen kötődnek a mindennapi élethez, kompozíciói feszesek, párbeszédei tömörek, lényegre törőek, semmi túlbeszélés, irodalmiaskodás, igazodni akarás a pillanatnyilag sikeresnek mondott prózamodellekhez. Móriczi realizmus, Sánta Ferenc-i szikár lélektaniság, Tar Sándor-i nyers szenvtelenség, Tamási Áron-i, Nyirő József-i, Lőrincz György-i anekdotikusság, aztán egyik-másik írásában Hemingway, Hajnóczy Péter, Szilágyi István elbeszélői rokonságára ismerhetünk. Első kötetének írásaiban nem megnevezve, de felismerhetően a székelyföldi ember történelemben elszenvedett sorsát, illetve a társadalom meddőhányóján tengődők páriaéletét beszéli el – ez a „couleur locale” felismerhetőség azonban nem hangsúlyos, Potozky László csak annyiban „székely” elbeszélő, amennyiben a székely élet, sors tér el más közép-európai életektől, sorsoktól.

Klasszicizálásra törekvés jellemzi, arányosnak, szabályosnak mondható a kötet témájában, hangjában, megoldásában, szerkesztésében. Három téma köré épülnek az írások, a ciklusok jelöletlenek, ezeket egy-egy szikár, nyomasztó tájkép, tájképbe illesz­tett dráma választja el (Tájkép táj nélkül, Jelenetek téli erdőbe): az első ciklus a félmúlt, a dik­tatúra nyomasztó, fojtogató éveiről, a közbülső a – valószínűleg a – második világháborús évekről, a harmadik pedig a jelenről mesél szabatosan, tárgyi­lagosan. A kötetnyitó Tea keddre kivételével valamennyi elbeszélés súlyos drámát jelenít meg – mesteri kézzel az író legtöbbször finom kétértelműséggel zárja írá­sait, nem mondja ki a tragikus véget, csak sejteti, lebegteti. A Hulló lapok közt az ember medikus főhőse a városban próbálja a helyét megtalálni, de a gyanakvás, a besúgástól való félelem fölszámolja az emberi kapcsolatokat: az egyetlen diáktársában, aki a barátja lehetne, fölismerni véli a veszedelmes provokátort, s letaszítja a többemeletes épület tetejéről.

Ígéretes, ugyanakkor dilemmás könyv Potozky László debütáló elbeszéléskötete, az Áradás. Semmi kétség, Potozky László nagyon tud írni, komponálni, tudja, mit nem akar, és fő vonalaiban azt is, mit igen. Végül is: miért vélem dilemmásnak Po­tozky László kötetét? Az első, vagy az egyik első megjelent elbeszélése a Tea keddre volt. Mintha Bánffy Miklóst olvastam volna: kicsit poros, de nagyon jól megírt, lendületes, hibátlan elbeszélés a polgári világ elmúlásáról – meglepett, hogy egy egészen fiatal író jegyezte. Aztán a háborús, a diktatúrás történetek – mintha már valahol olvastam volna azokat, a halálraítélt iszonyatos óráit és a kivégzést eljátszó foglárok röhögését, a besúgó és a besúgott elbizonytalanított kölcsönös gyanakvását, a titokban levágott borjú történetét, a gyerekek nyugtalanító beavatását a diktatúra túlélésébe, a háborús idők drámai helyzeteit, az apa–férfi–gyerek viszony új meg új szituációkba helyezését. És a jelen történetei: a munkájukat, jövedelmüket elvesztők deklasszálódását, az emberi meddőhányót nemcsak Tar Sándortól ismerem, hanem a tényföltáró újságcikkekből is, vagy – ma már – főleg azokból. Az Áradás kötet elbeszélései kiváló ujjgyakorlatok – néhány kivételtől elte­kint­ve –, meghökkentenek, szem­­be­sí­tenek a nyers valósággal. De kérdés, hozzátesz-e, másként láttat-e az író, ha közvetlen realizmussal újraír történeteket. Debüt kötettől persze bőven elég, ha érzékletesen újramesél – húszévesen költőnek is fiatal az alkotó, nemhogy prózaírónak (utóbbiak általában későn érnek).

Várakozás előzte meg a második kötetet, amely két évre követte amazt, a Nappá lett lámpafény rangos kiadó gondozásában (Magvető) jelent meg.

Várakozás részemről is, aztán – olvasva – csalódás.

Igen gondosan megszerkesztett kötet, összetartozó ciklusok, háromszor öt elbeszélés, nagyjából arányos terjedelemben. Ezúttal példás kézirat-előkészítés, nincsenek apróbb stilisztikai „nyomdahibák”, elütések, igényes, szép a borító, a belív – semmi nem zökkenti a műélvezetet. Szép, szabályos könyv kívül-belül. Potozky László megtanulta az írás mesterségét, mindegyik mondata rendben van, kompozíciói arányosak, gondosan komponáltak, szabályosak.

De mintha ezt a második könyvet nem ugyanaz az író írta volna. Ha az Áradás az erdélyi, székelyföldi ember sorsát, életét mesélte el, akkor a második kötet mintegy annak inverze: bár többnyire most is a perifériába helyezi hőseit, elbeszéléseinek néhány fő vagy kisebb bandák a szereplői, nem ismerhető föl sem az erdélyi/székelyföldi táj, sem az ottani ember, elhagyta a couleur locale-t (talán csak a Disznóölés a kivétel), élet- és sorshelyzetek, lélektani szituációk vannak. Feszesebb a komponálás, minden fölösleget elhagy, hogy a képlet szintjén fogalmazza meg a történetet. Ez rendben volna.

A Nappá lett lámpafény utolsó három elbeszélése az „írói mesterséggel” foglalkozik, hogyan ír, hogyan nem ír az író. Az Indiánok tankok ellen címűben groteszk iróniával jegyzi meg író főhőséről, hogy jól indult a pályája, „Könyvével nem bánt túl mostohán a kritika, még egy debütdíjat is sikerült bezsebelni érte, történetei azonban egytől egyig a családi legendáriumból kölcsönvett sztorik voltak, tudta jól, egy újabb kötetre már nem futja belőlük. Valahogy még sikerült összekínlódnia második könyvét, ám ezeken az írásokon egy kezdő kritikus is azonnal kiszimatolta a verejtékszagot.” Nos, nem a verejtékszag érződik Potozky László második könyvében, hanem a sterilitás nem-­szaga.

Az Áradás életteli könyv volt – a Nappallá lett lámpafényből mintha éppen az élet valóságossága hiányozna. Persze, az irodalomnak korántsem kell „élettelinek” lennie, de motiváltnak igen. Például a kötetnyitó Csendélet a bányatónál fiatal párja kivonul a világból egy isten háta mögötti bányató partjára, afféle robinzonádként berendezkednek, aztán emelkedik a víz, ők pedig szépen bevárják – minden bizonnyal – a halálukat. Nem derül ki, miért is vonultak ki a világból – a lány talán rákos, a fiú meg evidenciának tekinti, hogy vele legyen. Az akvárium lakóiban az apa „bekattan”, előbb csak a közönséges akvárium rabja lesz, aztán egy vízi szörnyet telepít a házba, amely fölfalja világukat – miért is „kattant be” az apa, és minek a szimbóluma a vízi szörny, amely fölzabálja az életet az anya és a fiú körül? A Gátépítők balladája valóban balladai történet lehetne, de nem derül ki, miért is kerül a három fiatal fiú a faluba, és hogy is van a cigánykérdés akkor és ott: a falusi fiúk kirekesztik, a kocsmában nem szolgálják ki őket, de ők sem éppen úriemberként viselkednek a lánnyal, és persze, miért is egy szexéhes lány látja el őket, és nem a lány anyja? Az ég szerelme vasesztergályosa miért is akarja egyedüliként ő befoltozni a leszakadt eget? A Kiképzés fiatal írója a Mestertől megtanulja a lumpolást, aztán igazi tanításban is része lesz: írj a tengerpart homokjába, és amit nem mos el a tenger, az megmarad – de mit is akar a fiatalember az írással? Pénzt, sikert, nőt?  Netán valami emelkedettebbet? A címadó Nappá lett lámpafény elbeszélés olyannyira sűrített, hogy a sztori szintjét sem igazán tudom követni: megbolondult a főhős, vagy csak álmodozik – lebegtetés, határokon való egyensúlyozás talán, de ha az, akkor olvasóként követnem kellene a folyamatot. Lényegtelen apróságok ezek egy radikálisan groteszknek teremtett világban, de lényegesek, ha eközben a valóságról is véleményt, ítéletet akar formálni az író.

Potozky László megtanulta az írás mesterségét – gondosan, szép-szabályosan komponál, ír, az általam említett kifogások technikaiak. Ami nekem hiányzik ezekből az elbeszélésekből: talán nem is a megszenvedettség, hanem az írói meggyőződöttség. Hogy miért is írta meg pont ezeket a történeteket. Persze még mindig szemtelenül nagyon fiatal prózaírónak, és az is kétségtelen, hogy igen tehetséges – második kötetét inkább ígéretes útkeresésnek tekintem, és érdeklődve várom, merre tovább.

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben