In contumatiam; In contumatiam; Ébrenlét; Rések; Haladék
Markó Béla
2013 // 07-08
Újratermelés
És reggelente mindent újraépít,
az ég nagyjából ugyanúgy ragyog,
ugyanúgy hunynak ki a csillagok
a szélben, és ugyanúgy húzza végig
világló ujjbegyét az ablakon,
s egy mozdulattal később majd letörli,
de nem próbálja végképp összetörni,
mit eddig láttam, hallgatom vakon,
hogy körbejárnak mind a kerekek,
s ismét lesz gyűlölet vagy szeretet,
csak termeli ugyanazt szakadatlan,
s nem unja meg, időnként széttekint,
egymásba illeszt s összemér megint,
mert bennünk van, mint mondat a szavakban.
In contumatiam
Mert önmagában, persze, láthatatlan,
saját képében sehol sem lelem,
s akár az egyoldalú szerelem,
hogy pótolnám is száz meg száz alakban,
de azt sem tudhatom, vele milyen,
hiszen csakis azáltal van, hogy nincsen,
illetve mindig másban van az Isten,
és nem láthatjuk, hogy vajon miben
s kiben, leginkább abban, ami volt,
aztán már nem volt, mintha a sikolyt
vissza- s visszabonthatnám még szavakra,
ha éppen ő az, aki messze száll,
s véres fehérneműje, egy madár-
tetem hever az úton szétszakadva.
Ébrenlét
Álmukban kell a fákat metszeni,
amíg a nedvkeringés elered,
kettévágni az alvó ereket,
s majd csak utána felébreszteni,
illetve hagyni, hogy ébredjenek
és nyújtózkodjanak a híg napon,
amikor úgysem lesz majd irgalom,
s a fölösleges alkatrészeket
elhordták rég, de vajon mennyi vagy
s ki vagy, és aki így-úgy elsirat,
csupán az elhajított ágakat
búcsúztatja, vagy a fát is velük,
ha kívül is már csak saját magad
tapintanád, s hiányzol mindenütt.
Rések
Inkább a jóllakottság, mint az éhség
és szomjúság, amitől kifakad
itt-ott a kéreg, hogy megnyílanak
a rések mind, s valami mintafélét
vagy tervrajzot majd napvilágra hoznak
abból, mi eddig felgyűlt legbelül,
s most lüktet, tágul, ernyed, megfeszül,
de végül mégis mindig visszakoznak,
akár a test, amely már fuldokol
egy másik testben, aztán valahol
előbb-utóbb csak partot ér, és végre
saját magából ismét feltelik,
és ismét szétteríti terveit,
hogy hátha egyszer nem múlik az éhe.
Haladék
Tartós közelség, sőt, egybeszakadt
nedvek, nyál, vér, verejték a közös
bemélyedésekben, és körkörös
hullámzás, nem lehet vagy nem szabad
kettéválasztani a testszagot
s a hangokat, hiszen betöltenek
már minden rést, és testet öltenek
egymásban is, miközben felragyog
néhány virág, majd egy-egy levelet
véletlenül a földre ejtenek,
de mit számít még, hogy miből s melyik
hullatta el, ha egynek látszanak,
és titkolják a dermedt ágakat
belül, s mindent, mi külön rejtezik.