×

Gion Nándor: Véres patkányirtás idomított görényekkel

Sándor Zoltán

2013 // 07-08
Irodalomtörténeti szempontból felbecsülhetetlen értékük ellenére vitatható, hogy a naplók, levelek, interjúk és egyéb (ön)életrajzi ihletésű írások a szerzői életmű részét képezik-e vagy sem. A felsorolt (ön)vallomásos műfajok szigorú értelemben az irodalmon kívül helyezkednek el. Elsődleges rendeltetésük szerint a velünk történt és körülöttünk zajló események leírását, a hozzájuk fűződő értelmezésünket és a világról alkotott véleményünket tartalmazzák, teljesen függetlenül attól, hogy önvizsgálatot gyakorlunk (napló), meghatározott egyént szólítunk meg (levél), vagy egy számunkra ismeretlen személyekből álló embercsoport előtt tárulkozunk fel (interjú). Ilyen tekintetben a napló, a levél és az interjú sokkal közelebb állnak az élethez, mint a művészethez, csakhogy a kettő nem feltétlen zárja ki egymást. Írók esetében ez fokozottan érvényes. Az író többnyire akkor is alkot, amikor naplót vagy levelet ír: az események özönében valamire kifejezett hangsúlyt fektet, másvalamit elhallgat, bizonyos dolgoknak pedig eltúlozza a jelentőségét. Művészi szándékkal vagy anélkül, de mindenképpen stilizálja lejegyzett gondolatait, aminek következtében műalkotásként (is) értelmezhetjük az ily módon létrejött szöveget. Az elmondottak tükrében kétség nem fér hozzá, hogy Gion Nándornak a budapesti Noran Libro Kiadó gondozásában megjelent Véres patkányirtás idomított görényekkel című kötetében helyet kapott Naplók, interjúk és más írások is a szerző életművének szerves részét képezik.

A négy fejezetre tagolódó kötet jelentős há­nyadát a két külön részben közölt naplók teszik ki. A Napló részletekben című fejezetben a nyolcvanas és kilencvenes években íródott naplójegyzetek kaptak helyet, bár az itt található írások tekintetében talán pontosabb lenne napló helyett memoárokról beszélni, hiszen sok esetben a szerző nem az aktuális eseményekre reagál, ami a napló sajátja, hanem emlékiratszerűen visszatekint gyermekko­rára, párhuzamba helyezi élete különböző eseményeit, szülőfalujáról, rokonairól és barátairól regél. Természetszerűen irodalmi munkásságáról is szót ejt, a következőképpen fogalmazva meg szerzői hitvallását: „Továbbra is megpróbálok fontos dolgokról írni, vagy legalábbis olyanokról, amelyeket én fontosnak tartok, és úgy írni róluk, hogy akik elolvassák, szintén fontosnak tartsák, akárcsak én.” Az írásokból jól kivehető az adott társadalmi háttér, amelyben a szerző élt, különösen izgalmas a nyolcvanas évek végén a Vajdaságban történt politikai változások ecsetelése, amikor a szerzőnek rádiós főszerkesztőként kellett helytállnia az elszabadult balkáni őrületben. Ezekben a jegyzeteiben Gion tulajdonképpen egy szabályos életrajzot ír, ugyanazzal a magával ragadó mesélő stílussal, szeretni való, sokszor ironikus humorral, amellyel regényeit és novelláit írta, azt sem hallgatva el közben, hogy „sohasem örültem annak, hogy többnemzetiségű környezetben éltem, méghozzá kisebbségként”.

A könyvborítón olvasható ajánló szerint „…az elmúlt években a sokat emlegetett, sok vihart kavaró, eddig autentikus kiadásból nem, csak kalózkiadásból ismert” címadó mű képezi a kötet második fejezetét. A legpontosabban talán naplóregénynek nevezhető alkotás a szerző 1970–71-ben tett féléves budapesti tartózkodását meséli el valamivel esetlegesebben és spontánabbul, mint ahogyan azt a szerzőtől megszoktuk. Az eredetileg 1971-ben az Új Symposionban sorozatban megjelent műben a hangsúlyozott magánszál mellett voltaképpen arról olvashatunk, hogyan látta egy fiatal vajdasági író az akkori Budapestet, a magyarországi politikai és társadalmi helyzetet. Tárcára jellemző közvetlenséggel szól irodalmi történésekről (az irodalomban valamelyest jártas olvasó számára a szereplők nagy része könnyen beazonosítható), az MSZMP X. kongresszusáról, a „Hülye Magyarországiról”, aki nem tudja, hogy a határon túl is élnek magyarok, akárcsak a zsidókérdésről és az antiszemitizmusról, ami Pesten gyakorlatilag tabutéma. Erre jegyzi meg a szerző, hogy „szerintem nagy baj van azzal az üggyel, amiről nem szabad beszélni”. Gion később „szerencsétlen sorsúnak” nevezte e művét, „ami a kelleténél jobban forgalomba hozta a nevemet politikai körökben”, egyik naplójegyzetében pedig azt írta róla, hogy „számos ostobaságot írtam bele, ma már nyomtatásban főképpen a szerelmi ügyeimet hagynám benne, azokat a részeket, melyekben elmarasztalóan szólok emberekről, akik akkor nem védekezhettek, sietve kitörölném”. Ennek ellenére sohasem korrigálta pesti naplóját, az életmű teljességének tekintetében és az író gondolkodásvilágának ábrázolásában pedig indokolt volt – Gerold László szerkesztő szavaival élve – a „részben megtagadott” Véres patkányirtás idomított görényekkel felvétele a kötetbe.

Gion élete során sok interjút adott, és itt is kifejezésre jutott páratlan mesélő kedve. Rendkívüli tehetségével maga is tisztában volt. Bálint Sándornak 1987-ben a következőket mondta: „Szeretek mesélni. Leginkább igaz történeteket. És olyan dolgokról, amelyeket fontosnak tartok. Meggyőződésem, hogy a történések megfelelő leírása és egymás mellé állítása hatásosabb a hosszan tartó magyarázatoknál. És megenged bizonyos fegyelmezetlenséget, amire nekem szükségem van. Magam is az ilyen könyveket szeretem olvasni. Magam is ilyen könyveket próbálok írni.” Annak ellenére, hogy az interjúra illékony műfajként szokás tekinteni, a kötet harmadik fejezetében található, 1968 és 2002 között Gionnal készült tizennégy beszélgetést egybeolvasva betekintést nyerünk Gion emberi és írói világába, azokba az életrajzi mozzanatokba, amelyek a szépirodalmi alkotások megihletői és mozgatórugói voltak. Háttérértesülések tárulnak fel előttünk egyes művek keletkezéstörténetéről, s ami nagyon lényeges, az interjúkat olvasva nyomon követhetjük a szerző gondolkodásának alakulását az évek során: különösen érdekes a Symposion-mozgalomról és az Új Symposion folyóiratról szőtt véleményének módosulása a hatvanas évek végétől a kétezres évek elejéig. Míg 1968-ban Hornyik Miklósnak azt nyilatkozta, hogy „kezdettől fogva meggyőződésem, hogy a Symposion volt az (nem bánom, mozgalomnak is nevezhetjük), amelynek a nem nagy múltra visszatekintő vajdasági irodalmi életben leginkább sikerült egy tisztességes letisztulási folyamatot megindítania”, addig 2002-ben, nem sokkal halála előtt Elek Tiborral folytatott beszélgetése során a következőket mondta: „Az akkori jugoszláv politika nagyon jól látta a mi helyzetünket, s igyekezett kézben tartani, irányítani bennünket. Azt mondta, jól van, fiúk, tanuljatok, csináljatok, írjatok, ti különb magyarok vagytok, mint a magyarországi magyarok. S ez nem is volt egészen blöff, ugyanis a korombeli magyarországi írók akkoriban ötévenként jelentettek meg könyveket, amikor én évenként, s erre volt pénz. Csakhogy volt ennek az egésznek egy svédcsavarja: különb magyarok vagytok, nem is vagytok egészen magyarok, ti valójában kozmopolita zsenik vagytok, mi adunk pénzt, hogy jelentessétek meg az Új Symposion című folyóiratot, ahol mindent írhattok, az oroszokat is szidhatjátok magyarul (amit akkor csak mi tehettünk meg az egész magyar nyelvterületen), de ti valójában világpolgárok vagytok, valójában jugoszlávok vagytok. Kísérletezhettek ti akármivel, nem úgy vagytok ti, mint a magyarországi írók, hogy esküdni kell a szocialista realizmusra, nyugodtan foglalkozzatok csak a modern irányzatokkal. És mi bele is mentünk ebbe a játékba, mert jó volt, hogy nyitva volt előttünk a pálya, Jugoszláviában elfogadtak bennünket, mert mi voltunk azok a jugoszláv magyarok, akik (ahogy mondták) nem nemzetieskednek, akik internacionalisták.” Gion utóbbi meglátására az utószóban Gerold László is reagál: „Igazi vitám azonban azzal a számomra elfogadhatatlan, mert eddig tudtommal bizonyítást nem nyert konstrukcióval lenne, mely szerint a Symposion című melléklet, de még inkább az Új Symposion című folyóirat megjelenését a hatalom azért támogatta, hogy az irodalom iránt érdeklődő, ezzel foglalkozó vajdasági magyar fiatalokat jugoszláv elkötelezettségre serkentve Magyarország ellen hangolja. Míg erre nincsenek bizonyítékok, nem hiszem, hogy a hatalom ennyire okos és számító lett volna, ezért inkább a Symposion-mozgalmat elmarasztalni, ennek jelentőségét megkérdőjelezni kívánók elmekonstrukciójának kell tekinteni, amit számomra érthetetlen módon Gion is elfogadott, ha csak nem az a tévhit vezérelte, mint az átköltözött írók közül másokat is, hogy ezzel megkönnyíti saját magyarországi befogadását. Kár, hogy ezt megbeszélni már nem áll módunkban.”

Az esszét, jegyzetet, tárcát, recenziót tartalmazó Egyéb írások című fejezet sem tartalmilag, sem poétikailag nem tartozik a terjedelmileg sokkal vaskosabb két napló- és egy interjú-fejezet közé. A stilizált életrajznak is nevezhető naplókból és interjúkból a regényeiből és novelláiból ismert író köszön vissza, kellőképpen árnyalva a szépirodalmi alkotásai révén róla alkotott képet. Ilyen tekintetben az első három fejezet szerves egységet képez (mintegy háromszáz oldalon), amihez nehezen kapcsolódik a mindössze negyvenoldalas záró fejezet. Igaz, a publicisztikák között vannak életszerű, önéletrajzi ihletésű írások, amelyek párbeszédet folytatnak a naplókkal és az interjúkkal (különösen az Irodalomról a rádióban cím alá felvett cikkek), azonban néhány esszé és recenzió teljesen kilóg a sorból. Egyértelmű, hogy nélkülük egységesebb lett volna a kötet, ugyanakkor ezek a Gion-művek is részét képezik az életműnek, és kár lett volna teljesen mellőzni őket az életműsorozatból, ezért szerkesztői utasításra tekintsük őket „olyan függeléknek, amelynek egyetlen szerepe, hogy ízelítőt adjon Gion Nándor publicisztikai és esszéírói tevékenységéből”.

A budapesti Noran Libro ezzel a kötettel, sorrendben az ötödikkel, befejezte Gion Nándor életműsorozatának kiadását. Emlékeztetőül: a Latroknak is játszott (2007) című első kötetben négy regény, a Börtönről álmodom mostanában (2008) című másodikban úgyszintén négy regény, Az angyali vigasság (2010) címűben hat ifjúsági regény, a Műfogsor az égből (2011) című negyedik kötetben pedig a szerző összegyűjtött elbeszélései találhatóak.

Azok számára, akiket érdekel, hogyan látta és élte meg egy jeles (vajdasági) magyar író, színházigazgató, rádióigazgató, a Vajdasági Íróegyesület egykori elnöke az elmúlt évtizedek irodalmi, társadalmi és politikai életét, a Véres patkányirtás idomított görényekkel valódi olvasói ínyencséget kínál. (Noran Libro, 2012)

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben