×

Jámborné Balog Tünde: Odette vendégei

Varga Mária

2013 // 05
Rég nem látott érdeklődés övezi ma a gasztronómiát. A világhálón, a médiában biztos sikerre számíthatnak a nagyiféle receptek, a családi szokások, sztorik nosztalgikus elegyei. Se szeri, se száma a gasztroblogoknak, a szakácskönyveknek, a főzős műsoroknak. A fast food ellenpólusaként nálunk is terjedőben van a slow food szokása, vagyis a modern élet gyors étkezései mellett egyre inkább teret kapnak a ráérős, beszélgetős ebédek és vacsorák. Mielőtt kiderült volna, hogy a modern nagyvárosi ember hová siet ennyire, mi az, amire még az étkezés idejét és élményét is elspórolja, milyen cél elérése érdekében állította hadrendbe a tudományt, a technikát, használta el a föld energiakészletét, forgatta fel az élet minden szeletét, rá kell ébrednie, hogy bizony kár a gőzért. (Meg mindenféle energiahordozóért.) Semmi említésre méltó célt nem értünk el, miközben a nagy sietségben kimerült a természet, leépült a test és a lélek. A rohanás célja mindmáig ismeretlen. Azt sem tudja senki megmondani, hogy a modern időkben egyre lenézettebbé vált házimunkáktól – ideértve a főzést is – való megszabadulás mily magasrendű tevékenységek számára szabadította fel a drága időt.

A gasztronómia, e legdemokratikusabb művészeti ág mindenki számára lehetőséget nyújtott a kreativitás kiélésére, miközben táplálta a testet, összetartotta a családot, közösséget formált, így a lelket is építette. Sokakban tudatosult mára, hogy a dobozokból, zacskókból magunkba tömött ételféleség/étkezés egészen másfajta élményt, minőséget nyújt, mint a szépen terített asztalnál fogyasztott, szívvel-lélekkel készített fogások. Hogy a sütés-főzés öröméről már ne is szóljunk.


A történelmi előzményt, a 20. századot – a még lassan csordogáló, majd egyre gyorsuló időt – s részben már a jelent idézi meg Jámborné Balog Tünde könyve a ma divatos irodalmi-gasztronómiai formában, receptekkel és a hozzájuk kapcsolódó történetekkel. Az étkezés, az ételkészítés a nagy történelmi eseményeket az átlagember szintjén, konyhájában és fazekában képezi le. Ezt használja fel szinte szo­ciológiai alapossággal szerzőnk is. Bablevesek története című elbeszélése receptvariációk segítségével mutatja meg a különböző korok gazdasági-társadalmi valóságát. A háborúk előtti, alatti és utáni időszakok pontos rajzát adja egy-egy villanásnyi bableves-sztori. „Anyám húsz évvel később, negyvennégy késő őszén főzött majd mindennap bablevest, és karácsony este ünnepi vacsoraként tálalta volna a kockacukorral takarosan feldíszített karácsonyfa alá, ha hoppon nem maradunk: az épp elkészült forró paszulylevest fazekastól elvitték a felszabadításunkra érkező szovjet katonák. […] A fordulat éve reneszánszot hozott a nevezetes leves történetében, az asszonyok megtanultak a semmiből főzni. Zacskónyi, innen-onnan összeöntött, többéves paszuly – némelyik szemnek csak héja volt már, belsejét kiette előlünk a zsizsik –, kevéske liszt a láda fenekén, fakanálnyi zsír a bödön oldalán, tenyérnyi avas szalonnabőrke a rúdon, ennyi azokban az időkben is akadt minden konyhában, és soha olyan jól nem esett a bableves, mint akkoriban.”


Eme azóta is népszerű étek kapcsán kultúrtörténeti érdekességeket is megismerünk. Valószínűleg tévedett Németh László – véli szerzőnk –, amikor a Nyugatban elmarasztalta József Attilát, amiért az túl gyakran emlegette az öles kondérban fővő babot és a lyukas nadrágot. „Pedig Attila nem túlzott. Addigra biztosan megevett több kondérnyi babot, és csak azért nem járt rongyosan iskolába, mert amíg aludt, egy jótét lélek – a nagyanyám – megfoltozta nadrágján a szakadást.” Vagyis a kifinomult gondolat, a legmagasabb szintű költészet is táplálkozott ezen pórias kosztból Makón, Balog Tünde felmenőinek otthonában.


A jó étel megannyi költeményt, regényt, festményt, esszét inspirált már, ismert a szakrális, spirituális aspektusa is: evés-ivás révén az ember a világgal egyesül, a keresztények a kenyér és a bor színében Jézus testét és vérét veszik magukhoz. Mindazonáltal a könyv azoknak is hasznos olvasnivaló, akik nem kutatnak holmi fennkölt gondolatok után, egyszerűen „csak” sok hagyományos és ínycsiklandó étel receptjét, különböző tájak konyháját szeretnék megismerni szórakoztató történetekbe ágyazva. A makói túrós lepény, a tejfölös csuka és egyéb finomságok mellett olyan – már szinte feledésbe merült – különlegességről is tudomást szerezhetünk, mint a szentesi csíramálé. (Utóbbiról éppen mostanában hallottam, hogy újra felfedezték és forgalmazzák valamely alföldi régióban.) A csíramálé készítése rendkívül macerás volt, „válogatás, áztatás, csíráztatás, darálás, újabb áztatás, keverés, sütés”, de az íze kárpótolt a munkáért és a várakozásért. A „mindent akarok, de azt most rögtön” életérzés szimbolikus ellenpólusa a csíramálés történet. „Akkor még mindennek megvolt az ideje. Nem forgatták föl sem az élet, sem az évszakok rendjét. Nem voltak tele tél derekán a pultok brazil dinnyével, kenyai zöldbabbal, és a tizenéves kamaszok még csak kóstolgatták a szerelmet, nem két pofára habzsolták, mint most. Ha semmire sem kell várni, a dolgok elveszítik értéküket” – vonja le a tanulságot Szindbád, a fiktív mesélő, akinek segítségével felidéződnek a régi ízek.


Jámborné Balog Tünde ételekről ír, családi történeteket oszt meg, mint annyian mások is. Azzal a különbséggel, hogy – szinte észrevétlenül – fontos gondolatokat csempész a nosztalgikus mesékbe, az ételek és életek szövevényes históriáiba. Sokan emlegetik írásai kapcsán Mikszáthot és Krúdyt: hozzájuk hasonlít abban is, hogy elbeszéléseinek hétköznapi képei, rezdülései mindegyre filozófiai asszociációkat keltenek, a triviális, megszokott dolgok elvont gondolati tartalmakat hordoznak. A hihetetlenül érzéki képek érzékfeletti jelentéseket sugallnak. Cigány­alma című története például gyümölcsök, zöldségek befőzése kapcsán az idő mű­ködésére, pusztító-érlelő munkájára mutat rá. „Az almák, mire kikerültek az üvegből, elvesztették mélytüzű színüket, megereszkedve, fakón és ráncosan, öreg prostituáltként kínálták magukat a feszes bőrű hurka és kolbász mellett, és semmiben sem hasonlítottak azokhoz a fényes héjú, bíborvörös, kemény húsú gyümölcsökhöz, melyeket nagyanyám úgy helyezett el szőlőlevél-ágyon, hogy minél szorosabban áll­janak, hosszában négyfelé metélt, hófehér tormaszállal ékelte be soraikat. A többi gyümölcs nem sokat változott befőzés után, a hámozott, félbevágott barackok aranysárgák maradtak, a körték ugyanolyan elefántcsontszínben pompáztak, mint mikor eltették őket, az uborkák zölden, a meggyek bordón virítottak, és bár a cseresznyék színe más lett, fáradt rózsaszínjük egy cseppet sem volt rútabb eredeti pirosuknál. Hozzájuk képest a cigányalmák olyan szánalmasan néztek ki, hogy rájuk sem ismertem, amikor a terített asztalon találkoztam velük. Átalakulásuk csak a szilvák me­tamorfózisához volt hasonló, azok barnulnak és ráncosodnak meg ennyire. Ám amit elvesztettek a vámon, azt megnyerték a réven. Karmazsin héjuk, hófehér húsuk dohányszínűvé vált ugyan, üde savanyúságukat azonban édes ízek derítették, a nyár, a nyár emlékét őrizték töppedt bőrük alatt, és ha meg is puhultak valamennyire az ecetes lében, azért harapni valók maradtak. Mindig szerettem volna tetten érni azokat a pillanatokat, amikor az üvegbe zárt almák színe változni kezd, de sohasem sikerült, ahogyan az óramutatók mozgását sem látni, és azt sem, hogyan metsződik sima, fiatal bőrünkbe az első szarkaláb.”


Hol van az a pont, az a határ, amikor egy dolog valami egészen mássá változik át, miközben azért mégis önmaga marad? Vagy létezik-e határ a természetes és a természetfeletti között? Történeteiben lépten-nyomon úgynevezett csodás elemek jelennek meg: elhunyt emberek lépnek kapcsolatba itt hagyott szeretteikkel, az említett Krúdy-hős, Szind­bád, az idők folyamán kalandozó hajós néz be rendszeresen a háziasszony szerző konyhájába. A természetfeletti valóság és a konyhaszagú realitás tökéletesen megfér egymással. Persze, mint a nagy gondolkodók mondják, a világon vagy minden csoda, vagy semmi nem az.


Jámborné Balog Tünde írásművészetének nagy erénye még, hogy egy-egy félmondattal egész korszakot idéz meg: „Három napig élvezzük a csendet. Csak elvétve tér látogató a várba, leszámítva egy környékbeli építkezés munkásait. Többször is beugranak a várvendéglő ivójába egy-két korsó csapolt sörre, mint a régi szép időkben, amikor munkaidőben még tele voltak a kocsmák.” Mennyi mindent elmond az úgynevezett szocializmus társadalmi, gazdasági, emberi viszonyairól az utóbbi félmondat! Szociológiai, néprajzi, művelődéstörténeti vonatkozások mellett azok is találhatnak felfedeznivalót, akik a feminizmus vagy a gender-elmélet mentén akarnak tájékozódni ebben a sokszínű világban. Jámborné Balog Tünde nőalakjai általában kitűnő háziasszonyok, következetesen átadják utódaiknak a hagyományos recepteket, konyhai eszközeiket és edényeiket, olyan tudás és tartás birtokában vannak, amely tökéletesen egyenrangúvá teszi őket a férfiakkal, sőt, nagyobb bölcsességük és realitásérzékük révén időnként azok fölé nőnek. Az átörökített tudás, a hagyomány megvédi őket attól, hogy a valóság elől depresszióba, neuraszténiába vagy más koholt valóságba meneküljenek. A lelki egészség jele a valósághoz való szenvedélyes ragaszkodás – tartja a pszichológia. Ők üdítően egészségesek akár betegségtől, öregségtől sújtottan is.


De nem csupán az időben utaztat minket a szerző, hanem a térben, horizontálisan is egy véletlenül szerezett régi barát, Odette révén. Az ő belgiumi otthonában és családi-baráti körében egy másfajta gasztronómiai hagyományt ismerhetünk meg. Az eltérő illatok és ízharmóniák azonban egyaránt a főzés és a közös étkezések örömét hirdetik. Jám­borné Balog Tünde történetekbe foglalt receptjei azt is megmutatják a mai olvasónak, hogy a szeretettel és tudással készített ételek, a bensőséges étkezések fontos részét képezik az ünnepeknek csakúgy, mint a hétköznapoknak. Vagyis a tartalmasan eltöltött időnek. mely folyamat során érett személyiség és nem valamiféle gépszerű képződmény alakul ki. (Széphalom Könyvműhely, 2011)

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben