×

Egy levél Domokos Mátyástól

Születésének 85. évfordulóján

Monostori Imre

2013 // 04
Az ezredforduló körüli években – mily nagy dolog volt ez mostanról visszanézve – bőven adódott antológia- és konferencia-előadásokkal kapcsolatos szerkesztői munka. (A 2001-es év Németh László-, a 2002-es pedig Illyés-centenáriumi esztendő volt. Méltó ünnepekkel, konferenciákkal, irodalmi értékekkel, könyvekkel, folyóirat-publikációkkal.) Egy-két év leforgása alatt négy megbízást kaptam antológiaszerkesztésre, mindegyiket Németh László életművéről, illetve életművéből. Értelemszerűen hatalmas „anyag” gyűlt össze (a már hosszú évek óta meglévők mellé), amit aztán kiadói igények szerint kellett egymástól független kötetekbe válogatni, rendezni, szerkeszteni, mégpedig úgy, hogy ne legyen sok az átfedés az egyes antológiák között. (A megjelenés sorrendjében: In memoriam Németh László, Nap, 2001; Németh László emlékkönyv [Olasz Sándorral közösen], Tiszatáj, 2001; A magyar élet antinómiái, Kortárs, 2002; „Én sosem kívántam más emlékművet…” Argumentum, 2003.) A szóban forgó Domokos Mátyás-levél a méltán nagy sikerű „In memoriam” sorozathoz kapcsolódik. Eredeti elképzelésem szerint a küzdő nagy ember szellemi közegét kívántam (volna) bemutatni az összeállításban. Matyi azonban ennél többet és fontosabbat kívánt, méghozzá kellő sorozatszerkesztői határozottsággal: elsősorban Németh László írói nagyságát és jelentőségét kell demonstrálni, minden egyéb szempont csak másod- vagy harmadlagos. Mondanom sem kell – már csak a sorozat jellege miatt is –, neki volt igaza, úgyhogy azóta is örülök ennek a közös munkának. (Annál inkább, mivel sikeres könyv lett belőle, végül is összesen 72 írásmű, illetve részlet került bele.) „A kötet anyagának válogatása és szerkesztése – írtam később Matyi instrukcióját megfogadva (és mintegy értékelően közvetítve) egy áttekintő könyvszemlében – azt kívánja demonstrálni, hogy Németh László – hatalmas szellemi és személyes vitái, drámaian feszült élete mellett, vagyis inkább ezeket mind-mind maga mögött hagyva, azoktól le nem taglózva és meg nem kisebbedve – elsősorban mégiscsak író volt. Méghozzá az egyetemes magyar irodalom történetében az egyik legnagyobb.” (Domokos Mátyás, a nagy szerkesztő a kiadás előtti fázisban sem tagadta meg önmagát, nem bízott semmit a véletlenre vagy az érzelmekre. Egy szép napon megyei könyvtárbéli szobámban, Tatabányán óriási szatyorral jelent meg, benne az általam véglegesre tervezett kötet teljes fénymásolt anyagával. Hamar rátért a lényegre: csipeszként működő ujjaival egymás után húzogatta ki az előre megjelölt papírlapokat – nagy nevű szerzők írásait is –, messzire tartva magától, majd: „unalmas”, „lapos”, „szürke”, „közhelyes” felkiáltásokkal hajította el őket a kanapé másik felére. Ekkor már felszabadultan nevettem én is. Igen, igen: a szerkesztő legyen könyörtelen. Különben is: csökkenteni kellett a terjedelmet. Hát Matyi csökkentette.)

Nemcsak az említett levél tartalma miatt időztem ennyit Németh László körül, hiszen valójában arról van szó, hogy a Domokos Mátyással való mintegy másfél évtizedes munkakapcsolatunk nagyrészt róla szólt. (És persze Illyés Gyuláról is.)

1985. december 16-án ismerkedtünk meg személyesen a székesfehérvári megyei könyvtárban a Németh László írói munkásságának 60. évfordulója alkalmából rendezett konferencián. (Az ott megjelent Németh Magdával is akkor találkoztam először.) Matyi nem tartott külön előadást, megnyitót viszont mondott, mely – ahogy mondani szoktuk – megadta az alaphangot. Majd a továbbiakban elnökösködött. Megvan a fénykép: szenvedélyesre fogott előadásomat hallgatva mellettem ül az előadói asztalnál, és – kissé félretartott fejjel – komolyan jegyzetel… A 90. születésnapi, a Petőfi Irodalmi Múzeumban rendezett kiállítást ő nyitja meg (1991. április 17.), majd este a Magyar Televízióban egy korábban fölvett, Németh László időszerűségét taglaló beszélgetésben szerepelünk együtt. (Vekerdi László és Cs. Varga István erősítette még az együttest.) A következő évben (1992. november 11–12.) Illyés-évfordulós konferencia volt, ismét a PIM-ben. Matyi nem szerepelt előadóként, viszont a konferenciakötet („Költő, felelj!”, PIM, 1993) lektora ő volt. Szép élményem ez az esemény: jelentésében dicséri a Németh–Illyés szellemi és emberi kapcsolatot feldolgozó írásomat, előadásomat. Alighanem innen kezdődik említett munkakapcsolatunk.

Maradva még a közös konferenciáknál, említek még egyet-kettőt (előreugrálva az időben): jól látni ugyanis, hogy Németh László – miként Fodor András oly szépen és találóan írta – „homloka égöve alatt” szerepeltünk előadókként majdnem mindig e találkozókon (melyek szervezésében az 1987-ben alakult Németh László Társaságnak, valamint a Németh lányoknak érdemi szerepei voltak). Például: 1993. április 29., Szeged: Németh László regényeiről, Domokos Mátyás előadásának címe: Bűn és lelkifurdalás – alulnézetből; 1994. szeptember 23–24., Debrecen: Drámai katharzis és pedagógiai erosz Németh László színpadán; 2001. március 29. (a centenáriumi rendezvénysorozat nyitó eseményén a PIM-ben): Hatalom és igazság. (A Galilei-probléma); a centenáriumi Illyés-konferencián, Szekszárd, 2002. október 24–26.: „A költő prózája nem költői próza”. (Az illyési próza ábrázolásmódja); 2004. november 5., Debrecen: Filológiai rendtevés Németh László életműve körül.

Úgyszintén sokat lehetett ellesni Domokos Mátyástól egy-egy könyvbemutatón. Különösen, ha saját magam voltam az adott könyv szerzője vagy szerkesztője. Többször megtisztelt Matyi ezzel a biztató szívességgel. 1997. december 15-én ő mutatta be Budapesten a Próbafúrások című (Széphalom) tanulmánykötetemet, majd 2004. november 11-én szintén Budapesten a Helykeresések címet viselő könyvemet (Nap). 1995. október 30-án került sor Tatabányán a megyei könyvtárban dr. Lakatos István az „Új Forrás Könyvek” sorozatunkban megjelent Naplóm Németh Lászlóról című könyvének premierjére, melynek során (Németh Ágnes társaságában) Domokos Mátyás vállalta a méltatást. A Németh-centenáriumot méltó módon bevezető, irodalomtörténeti jelentőségű esemény volt az 1945 utáni levelezés három vaskos kötetének megjelenése (Osiris), Németh Ágnes hatalmas munkája. Domokos Mátyás írta a jegyzeteket és az utószót. A Németh László Társaság a szerzők részvételével tárta e különlegesen gazdag és értékes filológiai csemegét az érdeklődők elé 2000. május 31-én az Írószövetségben. Ugyanezen a napon, ugyanitt én mutathattam be Domokos Mátyás Németh Lászlóról szóló esszéinek kötetét (Írósors, Nap). A már említett „In memoriam” sorozat Németh László-kötetének három bemutatója volt a centenárium évében, 2001-ben: április 18-án Hódmezővásárhelyen, április 27-én Budapesten és május 7-én Tatabányán. 2001. december 10-én a Németh-centenárium záró rendezvényén az Írószövetségben Németh Ágnes bevezetője után Domokos Mátyás és Vekerdi László méltatta és értékelte az esztendő legfontosabbnak tűnő, Németh Lászlóról szóló írásait. (Németh László emlékköny, Domokos Mátyás előadását az Új Forrás 2002/5-ös száma közölte.) A Vekerdi László–Domokos Mátyás nagy páros volt az előadója (ugyanott) 2003. december 1-jén a szintén az általam szerkesztett, az életművet kritikatörténeti összefüggésekbe helyező dokumentumkötetnek is. („Én sosem kívántam más emlékművet…” Vonulatok a Németh László-recepció történetéből. Matyi itt elhangzott interpretációjának szövegét a Tiszatáj 2004/2-es száma hozta.)

Az Új Forrás szerzői közé a kilencvenes évek elején sikerült megnyernem. Első alkalommal az elfelejtett 20. századi értékeinkre figyelő és figyelmeztető körkérdéses összeállításunkba szállt be: remek esszéjében Cholnoky László regényeit méltatta (1993/3). Tőzsér Árpád költészete szintén nagyon érdekelte, kétszer is írt róla lapunkban (1996/1; 1996/7). Kedves barátjának, az akkor még Nyugaton élő Csokits Jánosnak Tatán (Jász Attila jóvoltából) megjelent esszé- és publicisztika kötetéről (Tárgyak a semmi partján) úgyszintén szívesen írt folyóiratunknak. A recenzió címe jellemző volt szerzőjének látásmódjára: A nyugati bolondériák kórtörténete (1998/4). Ugyanebben a számban jelent meg N. Pál József kritikája Matyi Hajnali józanság című (Kortárs) fontos kötetéről.

Az Illyés Gyula-centenárium sok szép munkát hozott Domokos Mátyásnak. 2002. március 21-én a Petőfi Irodalmi Múzeum nyitó rendezvényén például két általa válogatott és szerkesztett Illyés-antológiát mutatott be: a Nap Kiadó „In memoriam” sorozatának Nem menekülhetsz, valamint a Kortárs Kiadó „Magyar néző” sorozatának Az író hűsége című Illyés-összeállítását. Az itt elhangzó szövegeket szintén az Új Forrás közölte (2002/6). (Az „In memoriam” sorozat Illyés-kötetéről külön is megemlékeztünk a folyóiratban: a 2002/9-es számban Vasy Géza Sors és életmű címmel írt méltatást.)

Menet közben igyekeztem annyit tanulni Matyitól, amennyit csak lehet. Ezért is szerettem a szellemi és fizikai közelségében lenni (az utóbbi esetekben ugyancsak kockáztatva szellemi „integritásomat”), s természetesen minél többet olvasni tőle. (A szóban forgó másfél évtized alatt gyakorlatilag mindent.) Ezt persze sejtette, s jólesett neki minden nyilvános jó szó. Legtöbbször (kissé szemérmes zavartsággal) levélben köszönte meg recenzióimat. (Leveleiben egyébként sokszor volt keserű, s Cs. Szabó Lászlóhoz hasonló – és méltó – módon szarkasztikus. Pontosan érezte, sőt látta előre, ami mostanra már – ahogy mondani szokták – ténykérdés: az irodalmi élet darabokra szakadását s maradék területeinek aláaknázottságát. Az is eszembe jut, hogy szépek és tartalmasak voltak az együtt töltött idők a vissza-visszatérő országos József Attila versmondó versenyek háromnapos döntőin Tatabányán. Matyi pompásan elnökölt, adott elő s értékelt. Kiselőadásaival minden rendű és rangú hallgatót elbűvölt.)

A műveiről szólások sorát a Leletmentésről (Osiris) írt recenzióm nyitotta meg az Új Forrásban (1996/9, a kötetnek előtte – 1996. október 28-án – bemutatót rendeztünk Tatabányán a megyei könyvtárban). A Hajnali józanságról a Tiszatájban jelent meg írásom (1998/6), az Illyésről szóló esszé- és tanulmánygyűjteményéről (Adósságlevél, Kortárs) a Kritika 1999. májusi száma hozta méltatásomat, az Írósorsról a Kortárs közölte cikkemet (2000/10–11). Örültem, hogy 2001. június 23-án az Iparművészeti Múzeumban én mondhattam laudációt Domokos Mátyás Magyar Örökség Díjának ünnepélyes átadásakor. Az itt elhangzott méltatás szövegét az Új Forrásban közöltük (2001/8). A Szembesülés című (Nap) tanulmány-, kritika-, esszé- és interjúkötetéről a 2003/6-os számunkban írtam (köszöntvén a 75 éves szerzőt). A 2003. évi Katona József Napok programsorozat egyik – „Mai magyarok mai magyarokról” című – rendezvényén (november 11.) életművének jelentőségéről beszéltem a kecskeméti megyei könyvtárban. Fél évszázados irodalomtörténészi, esszéírói pályáját a Tiszatáj 2004/5-ös számában próbáltam összefoglalni és értékelni (Vekerdi László, a nagy szívű közös barát utólagos, levélbeli lelkes helyeslésétől kísérve).

S nemsokára már végleg csak múlt időben tudtunk beszélni, emlékezni róla. A Kortársban A lélek züllése ellen címmel írtam tanulmányt a lezárult pályáról (2006/9), majd az Illyés Gyula Archívumban a Nap Kiadó jóvoltából 2007. május 31-én volt méltó emlékezés. A kiadó (szép gesztusként) – lezárván a sorozatot – kihozta az „In memoriam” utolsó darabját, Leltárhiány címmel, Domokos Mátyásról, és a háromkötetes Az olvasó fényűzése című válogatást Domokos Mátyás életművéből. Konferencia is zajlott ugyanekkor ugyanitt: ennek előadásait, emlékezéseit az Új Forrás 2007/8-as száma közölte. (A szereplő szerzők: Benyhe János, Buda Attila, Gróh Gáspár, Lőcsei Péter, Monostori Imre, Pécsi Györgyi.) 2006-ban, még életében megjelent egy szép kötet a Nap Kiadónál Matyi szerkesztésében, az Illyés Gyula József Attiláról című, melyről a 2007/10-es számunkban írt N. Horváth Béla. Halálának második évfordulóján (2008. június 16.) az Írószövetségben emlékest volt, melyen pályatársak beszéltek róla, s bemutatták A metafizikus költészetről szóló, külön kiadott (Nap) tanulmányát.

Az Új Forrás Domokos Mátyásra emlékező utolsó közleménye a 2008/6-os számban jelent meg: Sebestyén Ilona adta közre a hagyatékból a (már régebb óta Tatán élő) Csokits Jánosnak 2005. február 22-én írt levelét. (Matyi gondozta a kiadónál Csokits készülő esszékötetét.) „Még egyszer szívből gratulálok – írta itt többek között –, önzetlen örömöt érzek, holott irigykedhetnék is, hiszen az esszé az én óceánom is, de hát az óceánban sok nagy hal elfér, s mivel nagy a halpusztulás, amit főleg a posztkommunista/posztmodern méreg okoz, őszintén örülök, hogy nem vagyok egyedül az írói gondolkodás őselemében, az esszé műfajában.”

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben