×

Magántörténet és köztörténelem

Kaffka Margit: A lélek stációi; Napló; Lírai jegyzetek egy évről

Sipos Lajos

2013 // 03
Kaffka Margit levelei, levélnaplói, naplóregénye, levélregényei fontos darabjai a szerző életművének. A lélek stációi… című könyvben közreadott levelek majdnem mind most jelennek meg először nyomtatásban. A kötetet összeállító, a jegyzeteket és a bevezetőt író Simon Zsuzsa természetesen újra közölte a Nyugat 1937-es évfolyamából az írónő kisfiának küldött néhány írást, a Liget 1990. márciusi számában olvasható leveleket, azoknak a leveleknek a teljes szövegét, melyekből főleg részletek jelentek meg Rolla Margit A fiatal Kaffka Margit és Kaffka Margit – Út a révig című könyvében. Közölte azokat a kéziratban lévő írásokat is, melyeket az írónő monográfusa, Bodnár György az 1950-es évek közepén lemásolt, majd átadott a szerkesztőnek, a levelek abszolút többségét azonban a szövegek sajtó alá rendezője maga gyűjtötte az MTA, az OSZK és a PIM levéltárából.

Az írásokat közölhette volna kronologikus sorrendben is. Ebben az esetben a szövegekből kikerekedett volna egy történelmi, társadalmi, irodalomtörténeti határhelyzetben született vagyontalan fiatal lány sorsa, aki polgári iskolai tanítónőnek készül a szatmári Szent Vince Irgalmasnővérek tanítóképzőjében, közben igazában házasságról álmodozik (akárcsak az 1903-ban megjelent Új típusok című Kaffka-novella egyik hőse). Sorsa azonban másfelé viszi. 1901-ben a Magyar Géniuszban meg­jelenik első verse, 1903-ban első verseskötete. Még ebben az évben levélkapcsolatba kerül Gellért Oszkárral, 1905-ig tizenhét levelet küld neki, 1905–1909 között Fenyő Miksával levelezik. Ezekben az írásokban szó esik Fröhlich Brúnó erdészről, a férjéről, a főszólamot azonban lassan-lassan Kaffka Margit versei, novellái, az irodalmi életbe való bekapcsolódásának szándéka jelenti. 1909-re már benne van az irodalom fősodrában. Művei A Hétben, a Figyelőben, a Szerdában, a Geniusban, a Nyugatban, a Budapesti Naplóban, a Vasárnapi Újságban jelennek meg. Szoros kapcsolatba kerül a Nyugat első nemzedékével. Sokra becsüli Ady Endre, aki – Tersánszky Józsi Jenő emlékezete szerint – azt mondja róla: „olyan nagy tehetség, hogy már nem is számít nőnek”, Móricz kitörő lelke­sedéssel köszönti a Nyugatban a Színek és évek megjelenését, Schöpflin Aladár a művet „a leg­nagyobb szabású magyar regények” közé sorolja. Eddigre elválik férjétől. Márvány utcai lakása a Nyugat szerzőinek külön találkozóhelye lesz. 1913-ban megismerkedik Balázs Béla öccsével, Bauer Ervinnel, akivel 1914-ben házasságot köt. Ettől kezdve, bár folyamatosan ír, az asszonyiság, a feleség és az anya státus lesz számára meghatározó az 1918. őszi spanyolnáthajárványig, amelyik elviszi őt, egy nappal később fiát, Lacikát (meg Judik Etelt, Karinthy Frigyes első feleségét és még annyi embert Magyarországon). Az időrendbe rakott levelek az önálló kenyérkeresetre készülő lány gondolatait, a miskolci, újpesti, budapesti polgári iskolai tanítónő pályára találását, majd irodalomba kerülését, önálló életét és a személyes asszonyi boldogság megtalálását mutathatták volna be.

A szerkesztő Simon Zsuzsa azonban nem a kronologikus rendet választotta. Pontosan érzékelte, hogy az egy-egy címzetthez írott több levél erősen összetartozik, s ezek sokkal inkább levélregények, mint véletlen levél-együttesek, melyekben a címzett majd minden esetben másodlagos; ezek a levelek a szövegek írójának megfigyeléseit, reflexióit, belső titkait, gondolkodásának alakulását foglalják szavakba. Ilyen levélregény a Nemestóthy Szabó Hedvignek, a Gellért Oszkárnak, a Fenyő Miksának küldött írások együttese.

Az egyik kötegnek, a „Hedda-leveleknek” Kaffka Margit unokatestvére és barátnője, Nemestóthy Szabó Hedvig volt a címzettje. Negyvenhárom levél szól neki. Az első 1894-ben kelt, a Nagykárolyi Polgári Leányiskola negyedik osztályának befejezésekor, azt megelőzően, hogy a majdani írónő a tanítóképzőbe kerül. Az utána következőkben a képezde belső életéről, a tanárokról, a pletykákról meg „valami bolond ambícióról” van szó, ami arra ösztönzi a levélírót, hogy mutassa meg magának, mire képes. A végzést követően arról tudósítja Heddát, miként állt munkába, hogyan vállalt magántanítványt, hogy adósságait kifizethesse, álmodozik egy másik világról, ahonnan a tanítónők mint „kényszermunkás betűimádók” kitiltatnak. Aztán feltűnnek utalások „egy kis udvarlóra” meg „egy jóravaló emberrel” köthető házasságra, az emlékekben élő egykori szerelemre, amelyik három napig tartott meg egy „borzasztóan korrekt úrra”, aki elpirul, ha találkoznak. 1903-ban jelenik meg a levelekben Fröhlich Brúnó, a későbbi férj, „egy kis erdész ember”, aki „rém sok megnyugtatóan unalmas dolgot” beszél, s a jól kiszámítható polgári élet perspektíváját kínálja Kaffka Margitnak. Az írónő a november 13-án kelt levélben magát győzködve ír férje okosságáról, jóságáról, a rá váró falusi életről, a libatömésről, a tyúkültetésről.

Az 1898-tól írt Hedda-levelek egyre hosszabbak. Felmerül előbb utalásokban, aztán részletezőbben egy másik életlehetőség. Ezekben olvasmányokról, korabeli romantikus regényekről, Balzac-élményről, Pekár Gyula, Herczeg Ferenc darabjairól, az Új Időkről van szó. Meg saját versekről, a versek sorsáról. Olyan bekezdések is előfordulnak az iratokban, amelyek, vagy amelyekhez hasonlók, későbbi novelláiban és regényeiben bukkannak fel. Ilyen például a 37. levélből a máramarosi falucskában és Máramarosszigeten tett kirándulás leírása. „Járkáltunk össze-vissza a kis városban – olvasható a levélben –, a többiek el-elmaradoztak, valami zsidóünnep volt. A csokoládészínű, szomorú kis imaház a bolond, szakállas oroszlánjaival ahogy levált az égről a kontúrjaiban, és megette a sok hegy, és benne ének csendült amilyent Kiss Józsi ismerhetett és piros lámpafény. Szóval az idegen szomorú kis zsidófészekben elfogyott az a finom ködpárás valami, amit hangulatnak hívtunk, emlékszek, régen, de olyan rég ideje nem találkozhattam vele. – És akkor éreztem, hogy milyen végtelen messziségben állunk egymástól ezzel a jó fiúval [az éppen aktuális kísérgetővel] és ha őt el is borítja most valami emberi káprázat, – a lelkünk sohasem fog találkozni.”

Naplóregényként olvasható az a levélcsomó, melyet a szerkesztő Mi ketten – és a család. Kaffka Margit, Bauer Ervin, Fröhlich László, Bauer Hilda címmel fogott egybe. Az 1914. augusztus 15-én kelt első és az 1918. november 9-én írt levél átfogja a korszak köztörténelmét: a világháború kirobbanását, a dévai nevelőintézetben nevelkedő Fröhlich László leveleit, a bizakodót, melyben egy Kossuth-nóta átköltött változatával kedveskedik az anyjának („Esik a csók karikára, Kaffka Margit kalapjára, Ahány puszi esik rája, annyi áldás szálljon rája.”), a kétségbeesettet, melyben megköszöni a csomagban küldött szilvát, diót, lekvárt és kenyeret, a még inkább kétségbeesettet, melyet így ír alá: „Kezeit csókolja éhes fia Laci.”

A köztörténelem része Kaffka Margit korszakértelmezése. A fiának küldött 1918. októberi levelében a magyarokra váró „szomorú békéről” ír, ugyanis előre látja, „ahogy [mi magyarok] bántunk románnal, orosszal, szerbbel, úgy bánnak most velünk” az önálló államot alapító népcsoportok. Egy levélcsomóban van az egy hónappal későbbi, édesanyjának írt levél. Ebben nemcsak a bekövetkező béke előérzete, de a múlt, a jelen és a közeli jövő elgondolt és valósággá lett képe jelenik meg. „[…] az elveszett országrészekből ide, a megkisebbedett Magyarországba fog tódulni sok száz tanár, jogász, közigazgatási szakember – olvasható itt. – A haza sorsán mégsem aggódom túlságosan. Arany János és Ady Endre verseit ezután is csak annyi ember fogja olvasni, mint eddig, s mégis a kultúra az, ami a legfontosabb az egész nemzeti ideában. Azok az úri családok, akiket emlegetsz, sajnálni valók, igaz: de mégis egy sok száz éves bűn kezdi magát megbosszulni sorsukban. Ugyan gondoltak-e valaha arra, hogy a paraszt is ember, hogy a gazdasági cselédnek is rendes, egészséges, tiszta és csinos házra van igénye munkája után, hogy minden tanyán legyen iskola, kórház, doktor, patika és népkönyvtár? Állati létben hagyták a szegény páriákat, hát most állatmód viselkednek, nem tanultak egyebet.”

A levélcsomóban megjelenő köztörténelem legmegrázóbb része Kaffka Margit és Bauer Ervin levélváltása. Az asszony néha mindennap ír, van úgy, hogy táviratot is küld. Bauer Ervin két-három napos naplólevelekben számol be sorsának alakulásáról. A levelekben és a mindkettőjük által vezetett naplókban állandóan jelen van a félelem, hiszen Bauer Ervint nem egészen két héttel a házasságkötésük után besorozzák a békéscsabai gyalogezredbe, az ezredet a frontra küldik. A férfit októberben a kassai kórházba utalják. 1915. február 10-én ismét behívják, majd tífuszos betegként hazaküldik, aztán beosztják a temesvári katonai kórházba mint patológus orvost. A front, a betegség, az újabb indulás, a mindennapos nincstelenség, az egymásért való aggodalom életük legszemélyesebb és állandóan jelen lévő részévé teszik a háborút.

A naplóregényként olvasható levélegyüttesből kibontakozik két ember megrendítő magántörténete is. Kaffka Margit, aki a századelő asszonyaihoz hasonlóan az emancipálódás különböző lehetőségeit próbálta ki a kenyérkeresettől, az íróságtól a kapcsolatteremtés szabadságáig, most megrendítően és egyértelműen a tradicionális feleség sorsát éli meg. „Drága jó uramnak”, „drága egyetlen üdvösségemnek”, „Drága egyetlenemnek” szólítja férjét leveleiben. Bauer Ervin így kezdi írásait: „Éltetőm!”, „Éltető csodám”, „Édes szerelmes egyetlen Margitkám, galambom, életem egyetlen társa”, „Édes egyetlen, drága szerelmem, Margitom!”. A bensőséges szerelemvallások mellett ugyanakkor ott van a levelekben két, távlatokra készülő önálló ember is. Sokszor esik szó az asszony novelláiról, az Állomások című regényről, a Josephus Flaviusról tervezett műről. Legalább ennyiszer Bauer Ervin kísérleteiről, a legújabban megjelent és feltétlenül beszerzendő könyvekről, a spanyolnátháról mint veszélyről és orvosbiológiai problémáról. Az utóbbira hivatkozva a kutató orvos óvja és figyelmezteti feleségét. Ugyanakkor szakszerű tárgyilagossággal ír a kórról. A betegség okozta szövettani elváltozásokat fogja tanulmányozni, írja október 20-án. Néhány nap múlva részletes magyarázatot ad: „A spa­nyol nem igen fog új eredményre vezetni, mert a súlyos és halálos kórképet nem a kórokozó maga, hanem azt kísérő sepsist okozó gennykeltők okozzák; […] csak az a kérdés, hogy miért kísérik éppen ennél a járványnál ilyen virulens gennykeltők a tulajdonképpeni kórokozókat, ami viszont megint egy tisztán bakterológiai iskola kérdés, amire a bakterológusok felelni nem tudnak […].”

E szakszerű és tárgyilagos leírás után másfél hónappal Kaffka Margit és fia spanyolnáthával bent fekszik a budapesti I. számú Belklinikán. December 1-jén az írónő a járvány áldozata lett. A fia december 2-án követte az édesanyját.



Kaffka Margit Napló című kötete Naplóit, Feljegyzések egy háztartási könyvben címmel most először közreadott feljegyzéseit és a Lírai jegyzetek egy évről című „szabálytalan” kisregényét tartalmazza.

Naplói Szegeden és Budapesten született írások, melyeket három, egymást követő időszakban jegyzett le. Az első 1914 augusztusa közepén, „egy boldog hét” alatt és utána készült a „csendes, megnyugvó, érett és lassú” városban, Szegeden, egy „nagyon szegényes kis szobában”. A másik augusztus 16-án, ugyanott. A harmadik 27-én, Budapesten. Ezekben a naplóíró a frissen megtalált és megtapasztalt boldogságot és a háború kitörésének fenyegetését egyszerre éli meg. A Feljegyzések… szövegei 1915. február 10. és március 30. között készültek. Látszólag napi események rögzítései, valójában azonban a férjre való várakozás, levelek, sürgönyök írása és várása, a Bauer Ervinhez kapcsolódó események, a rá való várakozás és vágyakozás leírása ez a pár oldal.

A Lírai jegyzetek egy évről, az 1914 júliusa és az 1915 februárja közti dátumhatárokkal jelzett alkotás mutatja, hogy Kaffka Margit a mindennapok tapasztalatait azonnal három síkon rögzítette. A levelekben az empirikus tények, az azonnali reflexiók jelennek meg. A házasság hivatalosságától inkább ódzkodó írónő 1914. augusztus 15-én ezt írta leendő sógornőjének, Bauer Hildának: „mos­tani viszonyok közt egész másképp gondolkozom, és direkt óhajtom a házasságot […]; ha tíz évvel fiatalabb vagyok, már rég nyakába varrtam volna magam Ervin uramnak.” A feljegyzésekben ez a rövidke mondat hosszú-hosszú meditáció. A tíz évvel idősebb írónő, aki „hosszú üres órákban is” leendő férjével, majd hites urával foglalkozik gondolatban, azon tépelődik, megváltozásaik „összehangolhatók lesznek-e hiány nélkül”, nem állnak-e majd egyszer „idegenül egymással szemközt”, „nem homályosul-e majd intenzitása annak a biztos tudatnak, hogy csak […] egymás lelkében, egymás érzésében, agyában, szeretetében, szerelmében, gondolataiban, méltánylásaiban, összhangjában” vannak „igazán otthon”. Mindeközben felrémlik Kaffka Margitban a maga „pár évi léháskodó, flörtölő” múltja, Bauer Ervin érte elhagyott menyasszonya, a kettejük közti korkülönbség, az em­lékekben mindig jelen lévő múlt, a „fájó dolgok” akaratlan feszegetése-fenyegetése is. A feljegy­zésben és a kisregényben a háború kitörésének leírása élesen különbözik. Az elsőben mindössze ennyi: „Harmadnap a sürgöny hivatalnok azt mondta »la guerra!« És én, ki nevetve feküdtem az ágyban – tréfálva a betegségemen, bajokon, összetörtem most és sírtam, sírtam összetört vilá­gunkon, tönkrement boldogságomon, mindenen.” Ugyanez a közlés a szépirodalmi alkotás sűrített, rétegzett, szerkesztett, megemelt szövegrendszerében így jelenik meg: „Az ügyeinket is lustán halogattuk; végül körmünkre égett, és sürgönyözni kellett haza, címet, hogy küldhessék a pénzt. – Küszködtünk a telegráf tiszttel, hadarva beszélt, bizonykodott, magyarázott – azt értettük csak, hogy nem veszi fel a sürgönyt. Végre megütött egy szava; többször mondta, a közönségből is hümmögték: la guerra… Mi ez? Mit mondanak?… Hívtuk a Belle Arti némettudó pincérét. Hát igaz? Hát lehetséges?… Otthon a hallban elővettük a Corriera della Serát. (Milyen dallamos név, ha firenzei rikkancsok éneklik, lágy, olvadó, mégis patetikus melódiára!) Szótárral böngésztük, még-még tréfába fullasztott megrettenéssel. »Belgrádban minden kávéház csukva« …sikerült kiértenünk. Ej, hát okvetlen oda kell menni nekünk délutáni feketére?… Ily hirtelen, ilyen közelről nem tudtuk látni még: mi történt, mi lesz? Mi részünk benne? Lassanként tette torkunkra kezét az aggodalom…”



Kaffka Margit olvasható életműve a levelek és a naplók közzétételével vált teljessé. Jelképes lezárása ez ugyanakkor a Napló című kötetet sajtó alá rendező és a leveleket lektoráló Bodnár György személyes sorsának is. A Színek és évek 1951-es kiadásához ő írta az utószót, sajtó alá rendezett hat Kaffka-kötetet, 2001-ben elkészült a monográfiával, 2006-ban Színek, évek, állomások címmel jelent meg az In memoriam sorozatban az írónő pályáját és sorsát bemutató munkája, 2008-ban a Napló. Nem sokkal ez utóbbi megjelenése után, 2008. október 29-én elhunyt. Sírja a Farkasréti temetőben Kaffka Margit örök nyughelye közelében van. (Nap Kiadó, 2010; 2008)

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben