×

A szavak is

Miklya Zsolt

2013 // 03
puritán ereklye-avató

Eltünedeztek a családi ereklyék,
nem a vitrin őrizte nippek, porcelánok,
horgolt csipkék a családi ágy pereméről,
az ereklyeképzés nálunk különben sem volt
divatban, a puritán hagyományok, időnkénti
teljes kisöprés, kiföstés, portörlés, súrolás,
szortírozás, selejtezés, dobozolás, kötegelés
elintézte a dolgot, az emlékezet történetekhez,
nevekhez ragaszkodik inkább, tárgyait feladja.
Persze nem ilyen egyszerű, a szavak maguk is
ereklyévé válnak, amit szent tehénként tisztel,
kerülget, tüsténkedik körbe az ember, különben
veszteségévé válik, hogy elveszített egy újabb
játszmát, mérkőzést, percre időzítést
vagy csak egy szót: ereklye.

Szekérre kérezkedett fel, utolsó gyerekként,
csak egy Szikszait hozott magával, keresztyéni
tanítások és imádságok könyvét, véli a legenda.
A pusztán telket osztottak akkor, hadd művelődjön
a parlag, rá is fért egy kis magosság az Erdőntúlról.
A Szikszai ma is megvan, akár a családi Biblia,
sokáig fiók rejtette, de én megtaláltam, böngésztem
a betűket, nagyapa, a nevem ott van a Bibliában,
nem a te neved, az csak egy zsoltár. Tévedtem.
De tudom, nem kisebb tévedésem, mint diót
ültetni a pusztán, gyerekfejekbe családi
meséket. Puritán hittel nyitom a könyvet,
a nevem ott van.

Szerettem hallgatni a felnőttek beszélgetését,
reccsent a kanapé, a vesszőfonatos karszék
a szőlővel befutott verandán, nem mentem
játszani, az ünnep tetőfokára hágott, nagyapa
készülődött, hogy elmondja szökése történetét
Eperjesről, haza, az újdonsült határon keresztül.
Sokadszor hallgattuk ugyanazzal az áhítattal.
Akkor még nem tudtam, ebből vagyok, ebből
az átszökésből, vesztes háborúk közt életre kelt
a leventeparancsnok álma, ünnepi asztal, sülttel,
borokkal, rácsos dióssal. Másra nem emlékszem,
csak az asztal feletti áhítatra.

Évszázadok hiábavaló törődése, parasztok
pihenése kaszálás közben, ebéd utáni tíz perc.
A tanító szeme lecsukódik, miközben olvassa
a miatyánkot, naplóra borul a tinta. A vízjelet
tintafolt takarja, és az adatok is, olvashatatlan.
Itatós csak a kenyérbél, zsírtalan felével. Nem
nevet senki, ezt a kalangyát szíjjal nevelték,
rakva rendbe a boglya. A vízjelet szeretném
látni újra, bár kivonható lenne a mélykék,
lehántható, mint lemeszelt középkori templom-
falról a konzerváló réteg. Áttetsző csak a tinta.
Fáradtan borulok asztalomra, s úgy teszek,
mintha mondanám a miatyánkot.

A szekér visszafelé halad velem az időben,
gyűlik a nép, tódul a dűlőutakra, na, most jön
Illés a tüzes szekéren, nem tudják, hogy az utód
jön, akiért minden, kalapot nem emelnek, kapát
sem, csak bámulnak, mi az istencsudája ez, sógor.
Nyitnám a könyvet, hogy mutassam, de nincs
nálam, nevüket sorolnám, de nem emlékszem,
intek csak, nincs semmi baj, minden név
gondosan feljegyezve, nem vész el egy sem.

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben