×

Más

Vasadi Péter

2013 // 02
J. F.-nek

Borostyán-csillag feje van.
Az elszenvedés szépsége arcán.
Nem tud megöregedni.
Összevissza beszélnek
elmúlásról: mi múlik el?
A halál marad.
De mint a fönséges létezés
bolyhos penésze, színarany
dunsztos üvegbe zárva. A Nagy
Takarításkor kikotorják.
Mehet szemétbe. Itt csak
az éli túl magát, ki
– anélkül, hogy megértené,
miért s hogyan – áthatol
egy közegen, mi idegen
sosem lehet, bár borzalom;
legföljebb másnemű.
Baráti ellenállás tartja
kétoldalt hóna alatt
az embert, ki tántoroghat,
az áldott föld – míg meg-
kapaszkodik – kivárja szédülését.
Ó, föld, föld, te lombtalan
menny. Lisztszerű sivatagodban
küzdjük magunkat előre,
játszik selymesen lábujjaink
között; nem enged elmerülni.
De van-e, és mit jelent – előre?
Mindenfelé előre van.
Mi másnak roskatag
curukkolás, nekem előre.
A Teremtés-Gömbben nincsenek
irányok. Isten nem az: enni-
s innivaló igazság- s illat-
áradat. A költő elhányva
hízelgést, megrontó diadalt,
győzelmi mi-a-fenéket,
vonul ma is, állva akár s
egy helyben. A szembesülést
ártatlansággal égetve szélein
lépked a szörnyűben, lehet,
lélekben fájdalmas szék-
rekedéssel, mi konok s véreres,
mégis újra s újra megüresedik,
hogy eltelítse fürtös
csillagaival az ég,
s fényesebbekkel a pokol.
De nem sodor – sodortatik
stigmás mindentudásba.
Leperegnek róla, mint öreg
halról a pikkelyek, a béna
„közelítgetések”.
Minden másoké legyen.
Gyűjtsék csak az opálos
pikkelyesőt vödörbe, tőle
megborzadnak, ahogy
némán fölássa álmait.
A létezés tolongó rémületében,
igenis dögkutak.
*
Jó, rossz, ki tudja, van-e
neve, bűne, szíve, erénye
e vad csobogásnak? Vagy
csak trappol ütemesen a
végidő fegyveres alakulata?
A semmi színes.
*
Nem trafikál veled az
ördög. Sötéten fintorog,
s elugrál: túl erős,
szénás-violás, penetráns
mennyszagod van. Közben
az Úr, ez a dicsőséges,
Óriás-Szent Halikra,
akár a Lét Szeme, el-
mélyed elmélyedő, nagy-
kabát-gombnyi szemedben.
Ti ketten, mit is láthattok
e tűhegyen elférő erdő-
lángolásban? Szerelmetek
ég könnyben, időtlen.
Igenis, mondjad: dögkutak.
Tőlük még az ál-tökéletes-szavú
beavatók is fejvesztve menekülnek.
Egymásra hányt, ficamosan
bukott, jegeces haláldarabok,
bűzlő állat-test-rothadásból
a fölakadt szemek hideg sugára
kisüt, kiszúr, s imádkozza
a pusztulásba fulladt életet.
A Dicsőséges pedig oda néz,
ahová mutatsz neki.
Nem félsz hisz átölelve tart
a kezdetektől. Látásért
elcserélted rettenésedet.

Események

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs márciusi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben