×

Elek Tibor: Állítások és kérdések

Xantus Boróka

2013 // 02
Állítások és kérdések – ezt az egyszerű, mégis sokatmondó címet viseli Elek Tibor új kötete, amely szerkezetét és koncepcióját tekintve szervesen kapcsolódik a szerző korábban megjelent Fényben és árnyékban (2004) és Árnyékban és fényben (2007) című könyveihez. Az Állítások és kérdések tanulmányokat, kritikákat, beszélgetéseket és vitákat tartalmaz, olyan szövegeket, amelyek sokféle módon állítanak és kérdeznek annak érdekében, hogy a kortárs magyar irodalmi és kulturális élet minél változatosabb képét mutathassák meg. Az értékpluralizmus jegyében létrejött írásokban a művek esztétikai értékelése és kontextusuk feltérképezése nem zárja ki egymást, az irodalmi folyamatok felől is megvilágított alkotásokat pedig a szerző a magyar irodalom egészébe igyekszik ágyazni.

A kötet három tanulmánnyal indít: a pályakezdésről, a kortárs magyar dráma és a rendszerváltozás viszonyáról és a mai erdélyi magyar líráról szóló átfogó írásokkal. A kortárs drámával kapcsolatos szöveg talán a legfontosabb közülük, mert ahogyan Elek Tibor is megjegyzi, „az elmúlt két évtizedben ritkán esett szó az irodalmi közbeszédben róla”, de hiánypótló jellege mellett megközelítésével is kitűnik: néhány drámai alkotás (többek között Egressy Zoltán, Szőcs Géza, Tasnádi István, Spiró György műveinek) közéleti problémákra való reflexióját vizsgálja. Továbbhaladva, a pályakezdők helyzetét egyrészt az irodalom eltömegesedésével kapcsolja össze, másrészt az irodalmi nyilvánosság mérhetetlen kitágulásában látja azt, hogy ma már kevesebb az esély az igazán tehetségesek elkallódására. Ami az erdélyi lírát érinti, azzal kapcsolatban Elek kitart amellett, hogy nem célravezető elkülöníteni a magyar irodalom egészétől – ugyanígy a más határon túli területek irodalmát sem –, hiszen egy adott költő poétikai törekvéseit legtöbb esetben nem egy régióhoz való tartozása határozza meg.

Ezek a kérdésfelvetések a tanulmányok végén nem zárulnak le, hiszen ahogy a szerző előző, hasonló felépítésű köteteiben is megszokhattuk, a későbbiekben más formában újra felbukkannak: a könyv egyes írásai párbeszédet folytatnak egymással, vagy legalábbis egy-egy probléma a többszöri megjelenés révén több oldalról is megvilágításba kerül.

A kritikákat és esszéket tartalmazó blokkban egyaránt olvashatunk esszékötetről, szociográfiai munkáról, regényről, próza- és verskötetről, szépirodalmi antológiáról, interjúkötetről szóló méltatást. Füzi László, Takács Géza, Szabó Tibor Benjámin, Kaiser Ottó, Tőzsér Árpád, Bogdán László, Lövétei Lázár László, Iancu Laura, Csender Levente, Szőcs Géza, Farkas Wellmann Endre és Bedecs László köteteinek bemutatásánál nemcsak az objektív, lényegre törő és az olvasói érdeklődést felkeltő írásmód tűnik fel, hanem már a művek kiválasztásánál is érezhető egy jól átgondolt koncepció: sokféle irányba kitágítani az irodalom határait, és olyan műveket is ismertetni, amelyek értékesek, de mégis nehezebben férhet hozzá az olvasóközönség. Ezért kap helyet a kritikák sorában például az „izgalmas regényként is olvasható” szociográfiai munkáról szóló ismertetés vagy számos határon túli alkotó köteteiről készült írás – érzékeltetve, hogy a magyar irodalom tematikai, szemléleti és regionális szempontból is széles skálán mozog.

Tudatos szerkesztésre vall a könyvben megjelenő interjúk összeállítása is, többnyire olyan szerzőket szólaltat meg Elek Tibor, akiknek az életművét a műnemek átjárása jellemzi: Czakó Gáborral, Egressy Zoltánnal, Zalán Tiborral, Szőcs Gézával, Bereményi Gézával, Kiss Annával, Szilasi Lászlóval, Bogdán Lászlóval és Iancu Laurával készült beszélgetéseket találhatunk a harmadik egységben. Közülük jó néhányan régóta foglalkoznak drámaírással, darabjaikat játszották/játsszák a színházak, így az interjúk ehhez kapcsolódó kérdései révén a kortárs írók/költők tapasztalatait, meglátásait vethetjük össze a kötet első szövegei közt lévő, kortárs drámáról szóló tanulmánnyal. Ugyanakkor eszébe juthat az olvasónak az előző blokk egy interjúkötetről írott kritikája is (Mi volt a válasz? –Bedecs László: Mi volt a kérdés? Beszélgetések kortárs magyar költőkkel), amelyben Elek a jó beszélgetés funkcióit fogalmazza meg: véleménye szerint ez az irodalomközvetítés, irodalom-népszerűsítés leghatékonyabb eszköze, jó értelemben vett reklám, amely csökkenti az író és olvasó közötti távolságot. És a szűkebb szakmai szempontokat nézve a jó interjú irodalomtörténeti, alkotás-lélektani és alkotástechnikai vonatkozásokat hív elő – ezeknek az elvárásoknak igyekszik megfelelni egy-egy beszélgetés során ő is.

Vegyes összeállítást nyújt a kötet utolsó egysége: vitahelyzetben született szövegek, megnyitón elhangzott beszéd írott változata és körkérdésre adott válasz is van az írások között. A három vitázó szöveg esetében (Ne vicceljünk, uraim! Vita Kertész Imrével és Pozsonyi Ádámmal; A létező magyar politikai költészetről. Hozzászólás Bán Zoltán András és Radnóti Sándor levélváltásához; De hol itt a lényeg? Vita Bodor Bélával) hiányérzetet kelthet az olvasóban az, hogy a másik fél/felek érveit nem láthatja, és emiatt Elek Tibor gondolatmenete is nehezebben követhető, álláspontja kevésbé hiteles. Bár egyszerzős kötet esetében érthető a döntés – és az is igaz, hogy a vitapartnerek írásainak nyomtatott vagy online változata is előkereshető –, mégis ez a megoldás csorbítja valamennyire a szövegek értékét.

Szimpatikus értelmiségi attitűd rajzolódik ki viszont A Könyv halála és a Mégis, hogyan tovább? című írásokban. Az első a 2010-es Ünnepi Könyvhét gyulai megnyitó rendezvényén elhangzott beszéd írott változata, míg a második a Hitel körkérdésére adott válasz. A könyv haláláról és a minőségi szépirodalom végnapjairól sokan beszéltek már, de Elek nem ért egyet a végletesen pesszimista elképzelésekkel, hanem a könyv számára kedvezőtlen civilizációs és társadalmi körülmények ellenére is alternatívákat próbál felmutatni: úgy gondolja, a politika és a média szemléletváltására van szükség, valamint az irodalomoktatásnak is nagy szerepe lehet a könyvkultúra helyzetének jobbításában. Ehhez hasonlóan érvel a körkérdésre adott válasz során is, amikor a mai értelmiség szerepét, lehetőségeit, az életforma fenntarthatóságát próbálja körvonalazni. A hagyományok és értékek teljességének védelmét ma is méltó értelmiségi feladatnak látja, a leegyszerűsítő látásmód helyett a racionális, mérlegelő gondolkodásmódot, az értékrelativizmus helyett pedig az értékpluralizmus tudatosítását tartja fontosnak.

Ez a pozitív beállítottságú, az előítéletekkel szemben toleranciát és a reménytelenség ellenében tenni akarást közvetítő szöveg találó zárlata a kötetnek, és sok tekintetben ugyanúgy megrajzolja Elek Tibor irodalomtörténészi és kritikusi (ön)arcképét, ahogyan azt a Fényben és árnyékban és az Árnyékban és fényben című kötetek végén lévő, a szerzővel készített beszélgetések is megteszik. (Kortárs, 2012)

Események

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs márciusi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben