×

az üvegfúvó; a rokon

Sütő Csaba András

2013 // 02

az üvegfúvó


sós rózsi, az üvegfúvó. fütyül a reggeli szélben a szatyor.
meg csörög, sejtjeiért kési rekviem, az egymásra dobált
üveghalom. szivárgó száj mindenütt.
háncs amúgy, karjáról csuklójára csúszik,
tompa rémület, vészt jelző tántor, elfogja még.
métában se szebben, se bézbólpályán.
csatát nyer a sötéttel váltakozó fényben zajgó
háborúban. hűvös hajnal, zimankós november,
egy kutya és ezernyi hangya szorgalma között
a bolt felé. csilingel, amerre jár. markában alapvető
forintok lapulnak, acskófülhöz szorítva a napi betevő.
az üres üveg attól érdekes, mondja egy fának, akác,
saját árnyékának egy másik napon.
azon a végtelen gyalogtúrán, a megváltás felé.
két szárazság között, határtalanul ott, téphetetlen gyökérzettel.

melegítője alsó szárán csimbókokba száradt sár.
tegnap nem esett, tegnapelőtt nem esett.
lábán egíszcipő. férfi, női, stírölni, saccolni kár.

amikor felhomálylik az utcán, márpedig minden nap,
kontúrja érv az életre, nem magyarázat.
hajnalban megriad, visszahanyatlik, megriad megint.
fejéből lassú személy a zúgás. el van ájulva magától,
meg attól, ami körbeveszi. előbb az ágy, aztán a férj.
rózsibácsi inaktív. stand by üzemmódban szinyel, hatvan utáni báj.
nyuggerévek, malátanosztalgia. naponta borítja fel a sötét.
utánajár az asszony. pörköltet akar, jó a lecsó is.
vagy kenyér, lássák, van mit a tejbe aprítani. hát van is.
az üzemi élet kellemetlen, ellenben a szesz. van is, nincs is,
élet és haladás, előbb gyűl az ellen, aztán pusztulni kezd.
asszonyostul issza lefelé magát, attól lesz jó a kedv, mokány a máj.

a bolt felé, a házak mentén, a házak között.
ringató drótkerítések, hívogató öntött betonperemek,
falkába verődő derékszögek. hajladozik, görbül a tér.

ugyanaz az út. napjában kétszer, négyszer, makacs, pusztító szorgalommal.
szatyor, üvegek. lépésről lépésre. az üvegek szájába odaér a szél.
átsüvít a szájon, énekel, rózsi az üvegtengeren túl,
kezében a  homlokára kicsapódó gyöngyóceánnal.

dúdolja, hogy annakaszép kiskanásznak gombbólvolta zinge.
megahozománya. degazdaglegínyaz, csattan fel néha,
még ha a pénzit, még ha a pénzit, itt összevonja kalandos
szemöldökét, szájával analóg süllyed a bajsza, nem is íri meg.
denemám, zsörtöl tovább, megad mindent, alaphangot, üveghez az alt.

nem lehettem fedák sári, csippent még
megbocsátón a lassú fénnyel telő ablakokra,
aztán elfordul, eltűnik a sarkon.
jön vissza, fél óra múlt, karját meghúzza a szatyor,
teljes siker. lesz ebből nap. meg homály. meg sötét. lakat a szájon.

csak a csörgés, az nem marad abba, az nem kopik el.
szüremlik, érkezik, távolodik. nem csengő, robajló.
csak fel- és előhangzó, elhaladó csilingelés.
az utcában, ahol üveget fúj konokság és szenvedély,
lassú haláluk felé menendő, és igen jól van így.

a rokon


Szájmon, öreganyám testvére. Szájmon, a rokon. A retrospekuláns. Szájmon nyáron, falusi divatlapból mintha, előteker. Egy Fecske, egy darab neccing. Papucs, azt ammen. Jó huzatos. Járja a szél, deréktól nyakszirtig, kulcscsonttól alhasig. Amőbázni lehet rajta tűfilccel, ha hirtelen fogja meg a nap. Néha, ó, rettenet, teniszzokni félcipővel. Milánó paff. Nem ez volt megbeszélve. Járja a rokonságot, hajnaltól estéig. Jó nagy. Szájmon is, megtermett, erős, szívós férfi, a hatvanas évek derekán a nyolcvanasokban. Elvan, mint a befőtt. Előbucskázik a spájzból. Elmentem, jelenti be, áremelést, hadüzenetet mintha. Szájmon ráér. Szájmon a nyugállomány. Az örök izzás, mohó tekintet, imbolyog a gépen, bolyong a faluban, zsidóban a fájás, bizony. Bütykei alól kétoldalt kandikál a pedál. Szájmon a Tour de France-szal együtt teker. Megesik ez is nyáron. Meg az is, hogy hirtelen leszáll, odaszól. Tizenegyre jár, iszonyú hő, jól eltátotta a száját a nap. Annyit dógoztam ma is! Kétszer vótam benn Győrbe. Kétszer a városba. Szájmon dolgozik. Eljár öregapámékhoz, kölcsönkérni. Visszaadni elfelejt. Aggyatok má egy kapát, evittík az enyimet a bungibú. Kell még az a deszka? Nincs szögetek egy marékkal?

Szájmon a földink, a földszomszédunk. Egy kapanyom a határ. Nem mintha zavarná. Igazi közösségi szellem. Nincs enyém, tied. Közös, találtam, szedtem, hoztam, láttam, nem láttam, ezeket mondja. Meg azt, hogy megfőzi a tökeit ebben a melegben. Szájmon tojásokat főz a nyeregben. A nyeregfémen, prosztósapka, nem csoda, hogy befűtöttek neki. Vízilabdáznak a tökeim ebbe a melegbe, szuszog, a nyeregből kiáll, mint Richard Virenque a Col de Tourmalet-n. Megkiabál mindenkit. Ismer istent, embert, szezonbérlete van a temetőbe. Nézi, ahogy rájuk húzzák a földet. Aztán haza, nyeregbe, estig még van idő.

Események

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs márciusi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben