(szino)líra

Torzószótár

akadozik

az ember öregedvén áltatja magát ifjúkori olvasmányélményeiből kibányássza a leghosszabb indián pipát elképzeli ahogy azok ott a lobogó tűz körül ülnek hosszú árnyékaik az ábrándozó csönd mögé vetülnek s minden áhítatos szem a sápadt hajú törzsfőnökön csüng s mikor bölcs révedezéseiből rekedten megszólal csing de lehetne akár fehér medve népe elbűvölve s nagy bajaiktól csöppet sem elkeseredve szent morgással veszi körbe a lassan formálódó monológok elejét de még a bő romantikus korok fölstilizált döbbenete sem kevés ahogy a híres eredő már régen ágyba szokva megroggyant hálószobai csatajelenetekben az utolsó igéket osztja mielőtt a fekete pompa be nem lakja a szűk vidéket aztán ismerünk proli és lelkiismeretes siratókkal jajgatásokba csomagolt setétet mikor még a népe lélek élőben odadob valami felpántlikázott koszorút aztán idővel egyre fogy a múlás dramaturgiája egy faarcú nővér s egy selejtes ágytál között a hullaszállító már alig várja hogy műszak végéig paterolj s miközben akadozik a holt árumozgatása a vénhedt jegenyesor suhogva várja a kedvetlenül végső útjára induló vendéget

akar

lassan már belenyugszom a feloldhatatlan képletekbe pedig micsoda csábítás a megoldások egyszeregye feszültségekből úgy menni át lejtmenetbe hogy tarkója mögött marad az ember kedve mikor a sűrű napi problémák némelyikét elengedte a megnyugtató megoldások hamis pátoszával a pihenés becses órái ezek az idők ahogy a gondolkodó elme mint egy rossz dizőz a gyűrött selyempon­gyolában szűk tekintettel fekszik az ágyban és nem emésztik a rázuhogó holnapok csak hát olykor akarna is valamit belső logikából a tettet magára méretezve viszont az első mozdulásnál felrémlik benne az akarnokok hatalmas segge a könyöklések éles víziója s mivel ezekre nincsen bekódolva kételkedni kezd jó oktávon szól a nóta vagy a virágos rétet letapossa ha beindul s tettében mennyi lesz a magánérdek ha egyszer egy elvont etikai mérleg teóriájával társadalmi lényeddel is összeegyeztetnének s miként rémlene a tetszhalott ki némi képessége alatt alkotott lustán meddő arányokra lesve a csörtetés vádja alól ugyan felmentve irigykedve a gátlástalanokra igazolva miért nincs a talonban míg ők burjánzanak a hegytetőn

akár

mióta eszmélkedem utálom a kutyákat tudom ezzel a konkrét rámutatással elképesztően sok utálnivalót kizártam aminek lenne itt bőven sora s ha elemenként összeadnánk az ellentábort szólhatna rólam is a mennydörgő harsona és nézne a fél világ értetlenül a szívtelen emberünk lassan meghülyül ha kiirtja magából a barátságos ebet ezt a hűséges kedveset ki azon túl hogy kis szánalmas kacatjainkra vigyáz a lélektanba is beljebb tolul riadt kapcsolatokban igazi társ belső monológjaink fölfogója s legtöbbször úgy tesz mintha visszaszólna emberi körvonalak mentén lényegülve no az én röpke életemben keserűbb vonulat van települve melyben nyitott kapuk mögül robog a vadállat pedig akkor még nem ismertem az embertépő kutyákat később évekig a móra gyerekek gombfocicsatáinak végét lesve szorongtam mikor száll majd közénk az este ahol a beste irdatlan dög elől haza kell iszkolni diákként földmérőkkel bezárt telkeken léceket tolni sem volt holmi kéjutazás felnőttként a nacionalizmus kollektív vádja a kutyaszar kozmikus magánya mint béke de vénülve akár bele is nézek néhány négylábú meleg szemébe

akarat

az öregségben lepusztulva tengernyi bajával ott áll az ember egyedül persze beszélget olykor fásult asszonyával megannyi lányával s fiával kacérkodik a soron lévő unokával s nem is érti hogy állítólag kihal a magyar legfeljebb tekintete mögött fagynak meg a belső tájak miközben kereng még benne annyi alázat hogy terheit nem pakolja a környezetére hisz mindnyájunknak megkapó üzenete lehet az a béke amely a törékeny szeretet peremén kiegyensúlyozza a titkolt vágyakat építhesse csak mindenki magában a homályló álmokat melyek előbb-utóbb a ködbe szállnak de lazán mégis vázolnak valami éteri trendet melynek szilárd közegében megerednek végleg megcsontosodott szokásaink az akaratnak ezek a fura szülöttei közöttük rakosgatom el magamban a vénkori rendet gondosan csukogatok ajtót s gázcsapot szokást alakítok az újkori nagy számlahegynek és némi zsugorítással ha egész életemben nem azt ittam volna rászoknék az olcsóbb sörre napi energiáimat elrendezem előre és lassan kezd kedvvé válni ez a méltatlan lefokozottság míg csak le nem bontják e különös új harmónia falait a múlás meglódult gépei