Por meg pára

Kortárs költőverseny

I. Viola, fagyal, jázmin

Laptaként hajigál, s játszadozik vélünk,
a ránk szabott bűn is hamarabb elévül,
mintsem elérthetnénk, s szemtől szemben állván
farkasszemet néznénk. Veszíthetünk? Árván:
egyre megy, hogy véle, vagy soha nem jutván
magas színe elé. Maradj csak hátulján
gombolódó szöszke, kitagadott kölke!
Honnan? Ki által és meddig? Sose tőle
kérdezd! Hadd lásson csak együgyűcske lénynek.
Beleszabadulván léted úgy lesz kényed-
kedved szerint való, ha csak szunnyad némán,
aki volnál, lennél. Nehogy azon témázz:
Én angyal meg állat, vagy csak por meg pára?
Hogy itt vagy, annak is elég nagy az ára.
Meghasad fölötted s zuhan rád a kárpit?
Riszálj csak, mint A viola, fagyal, jázmin.

II. A tó, a fű, a hárs

Ha óhajtaná is a szólíthatatlan,
nem lesz se ez, se az, nem lesz por meg pára!
Ujjamon sok gyertyám nem ezért égettem,
mázsaszámra könyvet nem ezért halmoztam,
alá nem így szálltam, hogy benyelne tárna,
szőttesekbe szálnak nem ezért szövődtem,
el nem így szegődtem, jöttem, mint kit hívnak,
s nem a semmiségnek cinkosává válni.
Ki készülődhet itt lépre csalni engem?
Jajongva, szűkölve, mi legbelül étet,
minden ízemben csak létrejönni vágyik,
lenni parancsol a tó, a fű, a hárs is…