„Én, angyal meg állat, vagy csak por meg pára”
Cs. V. M.
Minden borvidék közepén ott zöldellik egy öreghegy,
Amely présházak puha labirintusa
Árnyas szerpentinekkel,
Villáműző Szent Donát-kápolnával.
Így van még a karcos bort adó tájakon is.
Errefelé nem őriz minket Donát.
A filoxéra kivéreztette a tájat,
S beépültek a kilyuggatott, meredek mészkőlejtők
A szegénység változatos csúfságával.
A Bakhus úr pincéibe magam leszek vezértek.
Az úttest tengelyében hidacskákkal pántolt,
Betonpartokkal zabolázott árok.
Kétfelől az átépítések során
Ragasztásokkal eltorzított homlokzatú
Pincészetek, egykori vincellérházak,
Melyekből elnagyolt geometriájú
Szocialista sufnik lettek. A hegy,
Mint maga Barkácsország, épül örökké.
Mészkőlapokkal rakták ki a járdát, hangulatos rajta járni.
Persze bambulni egy grinzingi Heurigerben
Előkelőbb dolog. De ez a darab föld is jólétre született;
Ha el van átkozva, akkor is van mit tenni.
A hegedű koldul, s közben áldozatokat szed
Az a szelíd erőszak, amely leginkább a vidéki
Vagy az elcsatolt Magyarországot jellemzi; hisz itt is dúl
Az itatási terror, a hajnali pálinkázás kényszere,
S a negyedik, ötödik szeretetköröké...
Nunc est bibendum! ennyibe Horáccal egyetértek.
