×

Egy világváros arcai

Thimár Attila

2012 // 11
Világváros-e Budapest? Kétségkívül az. De nem mostanában lett azzá, hanem több mint százhúsz éve, amikor még egy háromszor ekkora ország közigazgatási, kulturális, szellemi központja volt. A történelem fordulatai között az ország területe a harmadára csökkent, de a fővárosé nem, sőt a 20. századi városrendezési törekvések is abba az irányba hatottak, hogy Budapest területe nö­vekedjék, egyre több térséget, munkaerőt, piaci és kulturális lehetőséget integráljon. Ennek kö­szönhetően ma is Európa nagyobb városai közé számít. A kulturális intézmények helyzete nagyon összetett, hiszen kényszerű örökséget viszünk tovább, rengeteg múzeumunk, színházunk, kiállítótermünk – azok összes költségével – egy „boldogabb” korban létesült, volt pénz, pártoló hajlam, tolerancia a művészeti, kulturális alkotások sokféleségének létrehozásához. Mostani századunk azonban más, mint a millennium bő évtizede volt, számot kell vetnünk új körülményeinkkel.

Érezzük azt is, hogy 1990-től számított történetében, amikor megnyílt a lehetőség egy önálló, a helyi érdeket megvalósító fejlődésre, mégsem a várt európai szintre lépés következett be, hanem inkább azok a hibák ütköztek ki, amelyek a „vízfejűségéből”, a főváros méretének és súlyának jellegéből adódtak. Nagyon sok olyan változás indult, amely azt szolgálta, hogy Berlin, Bécs, Amszterdam, Milánó kulturális szintjére emelkedjen, de ezek a jó elképzelések sokszor felemás formában tudtak csak megvalósulni, s ha őszinték akarunk lenni, akkor be kell vallanunk, hogy több területen csak a világfalu kategóriában szállhatunk versenybe más településekkel.

Összeállításunk két nagyobb csoportba osztható. Az egyikben történeti hosszmetszetben vizsgáltunk olyan jelenségeket, amelyek a világvárosi lét megszületésével párhuzamosan a társadalom átalakulásában voltak érezhetők, illetve olyan kezdeményezéseket a képzőművészet területén, amelyek Budapestet a két világháború közötti időszakban művészeti szempontból a többi európai nagyvárossal egy vonalba sorolták. Az írások másik csoportja azt firtatja, hogy napjainkban milyen az élet a nagyvárosban a művészetek befogadása, fogyasztása szempontjából. Ezek az írások mind személyes tapasztalatokra épülnek, s hangvételükből látszik, hogy akik írták, nagyon jól ismerik a problémákat, a személyes érzelem, a féltés, aggódás olvasható ki mondataikból, s néhol a jogos bosszankodás is. Szomorú számvetés, amely ennek, az 1990 óta tartó átalakulásnak a veszteségeit sorolja elő.

A művészeti értékek megőrzése – sok esetben megmentése –, tárolása, bemutatása olyan új tereket kíván meg, amelyek már az átalakult, újrarétegzett társadalom szokásaihoz alkalmazkodnak, és eközben a kulturális, művészeti fogyasztásnak új csatornái születnek (televízió, az internetes tartalomszolgáltatás), amelyek több százezres nagyságrendben kötik meg a kultúrát befogadó embereket saját otthonuk terében. Intézményeink azonban legtöbb esetben a régi épületekben, a 19. században kialakult tereket felhasználva működnek – vagy éppen már nem tudnak működni. A helyzet újragondolása leginkább a kultúra támogatásának (néhány esetben finanszírozásának) területén a legfontosabb, hiszen hosszú távon minden bizonnyal ez változtatja olyanná Budapestet, ahol jól érezzük magunkat, ahol szívesen adjuk át unokáinknak mindazt a sok élettapasztalatot, amit megszereztünk.

Az e számban olvasható összeállítás a közös gondolkodásnak egyik előmozdítója kíván lenni, s terveink szerint a későbbiekben hasonló, tematikus egységekkel szeretnénk segíteni a helyzet jobbítását.

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben