Elmosódott fénykép; Etűd a vágyról
Nagy Gábor
2012 // 09
Elmosódott fénykép
Terasz, egy palack muskotály,
töményen zengő hárs meg szürke
paszpartuként a láthatár:
látlak is meg nem is.
Mert olyan csalóka a hold
fény-optikája: sokszorozva
szór szét, majd a semmibe old,
és én tanácstalan
kereslek város peremén,
a mesebeli héthatáron
innen s a szív ütőerén,
túl csalódásokon.
Ha köszöntenélek: szevasz!,
hajad hárslombbá lesz, bort gyöngyöz
az ég s forgószínpadként vész
az éjbe a terasz.
Etűd a vágyról
Egykedvű melankóliába fúl
andante non molto a délelőtt.
A dél fortissimója térdre rogy
az este színe előtt.
Ha csemballó, ha volnál hárfa,
csend helyett volna szívem üstdob,
feszített húr. Lennék a tested
kilencedik szimfóniája.
Nincsen kiút a hangközökből.
Minden akkord új fotocella,
s nem hajlandó beérni
crescendo emlékképeimmel:
az ujjlenyomatodat kéri.