Paksi Halászcsárda; Örökfarsang; Rongyosbál

Paksi Halászcsárda

Becsukott rég a Paksi Halászcsárda.
Az asztalon kancsó cirfandli járta.

Cseréptányérra falat is került,
teli poharunk sorra kiürült.

Elpiszmogtam egy paprikás halon,
s míg pöntyögött a kopott cimbalom,

kajánul lestem, ahogy W. S. becsíp,
bár Amy néni feszengett kicsit.

Örökfarsang

Egy várost álmodtál, hol minden fekete-fehér,
mint egy hajdani vetítővásznon.
Rég kihalt nyelvet beszélnek ott a csellengők,
ma már ismeretlen szavaik – te még értetted őket:
kolobicska, lingár, cserekókó.
Körül csupa ködös kulissza, rogyott tető, habókos lélek,
csupa pókhálós zugoly, csetlő-botló muzsikás sikátor,
örökfarsangon rikoltó szódáskocsis, bicegő rikkancs,
csepűrágó.
Utáltad a keserűsót meg a csukamájolajat,
mégis jó volt elkóborolni a görbe utakon,
hallgatni csavargók tititá-füttyét, kakukkos órát, talmi harmonikaszót.
Nézni a tűzugratók Szent Iván-i táncát,
létra hegyében a hold után kalimpáló bolondot.
Nádasban meglesni a zöld lificet,
sárkányt eregetni és kavicsot gyűjteni a folyóparton.
Vagy elsutyorogni a koldussal, aki téli éjszakán
ringy-rongy papírral takarózik
és fázós talpát holdsugárral melengeti.

Rongyosbál

Csalafinta vénség, nosza lódulj, félálomban díszvendégre vár
a se terülj-asztala-, táncmuzsikája-se rongyoli-bongyoli bál.

Nincs ott vigyori hegedűs, se bőgős, cimbalmos se zenél,
fütyörész csak, kópé rajkó, s avart sodor tolvaj muzsikákkal a szél.

Egy-se-sokan leszel ott ezeregy, tolongó csapat:
csupa ködkísértet, teste-se lélek, bolygó lidérc – mint temagad.

És húnyt pillád alatt – ha hívod őket, ha nem, – csak tódul a szava-hamis
csitrik sora, bimbózó mellű lyányok is,

meg a régi komák, mind hitte, ő a látó Jeremiás,
holott csak sürge-bürge bolond, rikoltó nyárimikulás.

Ádáz versfaragók s girhes piktorok, szesznyakalók meg harsány kivagyiak,
vagy sündörgők, éji odúk lárvái – ez pingál portrét, a másik sakál-dalra fakad,

Feledtek bár rég tititá-ritmust meg színt, daluk se, képük se már:
bordáik közé vakondok búvik s minden nyúlós, fekete sár.

Te meg kedvedre göncöt cserélsz, felöltöd medvebundád, garabonc köpenyed,
nyűtt frakkot vagy csillagpöttyös talárt, a fejedre mágus-süveget.

Barát-skapulárét? pojáca-gunyát? Mindegy, hisz rendre eloszlik a ködsereg, mielőtt
megtudnák, kit alakítasz épp: zen doktort, hindu bölcset, remetét, kutyaütőt.

Aztán kezdődik untig elölről, s újra meg újra megint, ezredszer a se-tél, se-nyár
a senki-se látta, vendége- s zenebonája-se rongyoli-bongyoli bál.