×

Eleven látomás; Adalék a maiakhoz

Czegő Zoltán

2012 // 05

Eleven látomás


Jönnek és tűnnek az egyre szebb leányok.
Szemük redőnyén kívül –
de még megvagyok.
Vadászni járnak a Tejúton, Baleárok
szigetén, és én, hívük,
az illatukra nyitok ablakot.

Föllehelték ezt a nyarat is. Vigasztalanul
tágas az égi óceán.
Minden rendületlen.
Vallom – mit tehetnék? – hozzájuk igazul,
ha hasonlít énreám
ha nem, aminek születtem.

Föl-fölsóhajtanak szavukra mind a pieták,
és marad az Ígéret.
Kereszt köpi ki a szögeket.
Valamit üzennek az éjen ideát.
Tárulj, fogadd a részt, a tiédet
és feledd örökre édes szöveged.

Adalék a maiakhoz


A mostani magyar költők
nem mennek nászútra,
nem vetik be magvaikkal
az ős magyar földet.
Fölébred, párzik párjával,
olcsó teáját megissza,
megremeg, bújna már vissza.
Már bánja, hogy e mára fölkelt.

Való igaz, az élet kitárva.
Mind megvannak a nagy kapuk.
De azoknak túlján a gyanú burjánzik:
néma vigalomra fizetik a vigalmi adót.
Nem döngött a csűr a csizmák alatt,
nem vitték a menyasszony selyem ágyát.
Egy vénasszony, aki a Holdon átlát,
firtatja fogatlan a múltat s a valót.

A gyermek, az tán megfogamzik,
és meg a gyanú is: már ütni kellene!
A szó, az őselem kereng a néma egeken.
És nincs már hová s még menekülni.
Ami történik a látó szem előtt,
maga a látszat s a gyalázat.
És a csöndre itt már nincs magyarázat.
A Sátán e csöndben a saját lakodalmát üli.

Események

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs márciusi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben