×

Egymáshoz hasonlít; Feldolgoznak; Festékfoltok az éjszakán; Gnóthi szeauton; Nincsen kötés

Markó Béla

2012 // 05

Egymáshoz hasonlít


Átláthatók a fák, ha arcuk sincs már,
vagyis lehullt, s majd újranő jövőre,
de ott hever most lent szétrothadt bőre,
és csontvázuk csak egy-két varjút himbál

az üres levegőben, s végre minden
egyértelmű és szó szerint: világos,
s egymáshoz hasonlít, nem önmagához
a rózsa vagy a jázmin is, mert nincsen

virág, csak tüskés ág, csak érdes hajlat,
és lassan-lassan én is így akarlak
szeretni, arc nélkül, már szinte holtan,

s amíg a szél kínlódva egybefújja
szétnyitott ujjainkat újra s újra,
tudom, hogy minden jól van úgy, ahogy van.

Feldolgoznak



Pablo Picasso: Guernica,
1937, olaj, vászon, 349×776 cm,
Museo Reina Sofia, Madrid


Van ott egy test alul. Lábak, kezek.
A rémült nyílásokba mélyedt karmok
feldolgoznak, mint egy levágott barmot,
de nem számít, hogy lent mi lesz veled.

Van itt egy fej felül. S frissen kinyitva:
hatalmas száj. Kifúj. Beszív. Kifúj.
Mindjobban hullámzik, majd elsimul.
S az együttlétnek éppen ez a nyitja.

Mint folyton nyüzsgő véres tömkelegben,
ha eltiporják, szinte meg se rebben,
ki-ki vigyáz magára ott elöl,

és elbújik egy végtelen sikolyban,
míg hátul ott heversz még darabokban.
Nem illeszt össze senki. S meg sem öl.

Festékfoltok az éjszakán




Csontváry: A Nagy Tarpatak a Tátrában,
1904–1905, olaj, vászon, 236×400 cm, Pécs


Középre is fest egy kék áramot,
bár tudja jól, hogy elvetélt kísérlet,
és legfennebb a széleken ígérhet,
s inkább kívülről, némi távlatot,

amint a ködből gyúr friss margarétát,
könnyű füvet, virágzó bokrokat,
de csak a festő lesz így boldogabb,
s mind hangosabban zúgva, egyre némább

a föld, a víz, a kő, az ég, az Isten,
mert semmiféle mondandója nincsen
számunkra már, és hogyha volt is, rég volt,

s csak úgy rohan tovább most dübörögve,
hogy mégis itt marad velünk örökre,
és fúj nekünk egy színes buborékot.

Gnóthi szeauton


Aztán már nincsen semmi látható,
tapintható vagy hallható fölöttem,
s úgy távolodnak mind nagyobb körökben
a hullámok, úgy fekszik rám a tó

vagy felhő, mint egy végtelen tenyér,
amely lezár, de végül semmi súlya,
szétnyílik, lüktet, majd eláraszt újra,
s csodák csodája, ismét belefér,

illetve ott hever megint belül
a használt test már érzéketlenül,
akár a kő, és nincsen szenvedés,

mert nincsen kapcsolat, nem is lehet,
s ha mást nem, önmagad megismered:
elült a felszínen a remegés.

Nincsen kötés




Szőnyi István: Akt kertben,
1914, olaj, vászon, 100×80 cm,
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

Az élő test nem változik, csupán
még visszaveri itt-ott a napot,
míg körben folyton vibrál s kavarog
a rothadt lomb, hiszen halál után

megnyílik minden, és nincsen kötés
a csontok közt, vagy könnyen elszakad,
s már nincs olyan, hogy éppen nem szabad
gondolni bármit: fojtott küszködés,

majd később vad remény, hogy szétesik,
s hagyod eltávolodni részeid,
mert tűzben ég a piros takaró,

s nem gyúl fel mégsem megdermedt kezed,
bár él ugyan, de semmire se jó,
ha egybefogja az emlékezet

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben