×

Végenincs történetek 2.

A trafikosnő konferál és…

Szigethy Gábor

2012 // 04
Remek karakterszínész volt Szatmári István, a Vígszínház 1988-ban elhunyt művésze. Baráturaknak Szatyi, baráthölgyeknek Szatyika. Szeretett mesélni, kávézni, cigarettázni, irogatni. Egy műfajú író volt. Pompás miniatűröket rajzolt pályatársakról, színházi emberekről: színészről, kellékesről, színházi portásról, ügyelőről, belügyi engedéllyel a színházakban sürgő-forgó illatszerárusról, a politika forgószele által süllyesztőbe küldött hajdani színigazgatóról… A délutáni napilapban s a színházi hetilapban jelentek meg rövid írásai, amelyeket cigarettázva, kávéját kortyolgatva egy ültő helyében írt meg. Írásait nem gyűjtötte kötetbe, könyvének első kiadása csak egy évvel halála után jelent meg: A kis csillag is csillag. (Másodjára jócskán meg­bővítve tíz évvel később, új címmel: 206-os öltöző.)

Amikor először olvastam A világ legkisebb színháza című írását, csak arra figyeltem föl, hogy valamikor az ötvenes években élt egy fiatal színésznő, akit Murányi Lilinek hívtak, s arra gondoltam: furcsán csenghetett e név Rákosi elvtárs uralkodása idején, amikor a hajdani ország imádta filmsztár, a spanyolországi emigráns Muráti Lili folyamatosan s nem éppen elismerően nyilatkozott a kommunisták magyarországi diktatúrájáról. Aztán néhány év múlva régi Színház és Mozikat böngésztem (Mezei Mária színészéletrajzához kerestem adatokat), és egy igencsak furcsa „sajtóhibára” bukkantam. 1950. május 28-án színházi hír a lapban: „Sennyei Vera szerepét e héten Muráti Lili veszi át a »Szabad szél« című operettben.” Első látásra képtelenségnek látszott a hír. A nyomdában is rádöbbenhettek a hibára, de mert az oldalt újra szedni már nem volt idő, a gépmester fekete festékkel egy kicsit „rámaszatolt” a nyomóhengerre, így csak a nagyon figyelmes olvasó vehette észre: a fekete folt alatt Murányi helyett Muráti Lili neve rejtőzik.

Kíváncsi lettem az ismeretlen színésznőre (neve már az 1969-ben megjelent Színházi Kislexikonban sem szerepelt), és újra elolvastam Szatmári István írását.

A világ legkisebb színháza: egy trafik a Csanády utca 8. számú házban, amiben Dr. Grofcsik Ele­mérné született Murányi Lili trónolt a pult mögött, s a hajdani színésznő és konferanszié színházi történeteivel kápráztatta el kedves és kedvenc vevőit, akik kezükben a már megvásárolt pakli cigarettával olykor egy fél óráig is hallgatták a bőbeszédű trafikosnőt. Dr. Grofcsik Elemérné mesélt, adomázott, szerepelt: minden nap fellépett saját egyszemélyes színházában. Szórakoztatta hallgatóit, szórakoztatta önmagát. Mesélt és meséltette hallgatóságát. Tájékozódott a világ dolgaiban.

Szatyi írásából kiderült: a hölgy 1974-ben ment nyugdíjba. Az ORI – Országos Rendező Iroda – alkalmazottja volt a 60-as években, és elsősorban vidéki hakniműsorokban konferált. Ha „szabályosan” ment nyugdíjba, akkor 1974-ben 55 éves volt, tehát 1919-ben született. Ha „szabálytalanul”, akkor érthető, miért emelték meg nyugdíjas korában a gázsiját, amikor szerepet és konferálást már csak a Csanády utcai trafikban vállalt. Valahol, valakik még nyilvántartották. Ha 1919-ben született, kérdés, mit csinált 26 éves koráig. Mert úgy mesélte Szatyinak, hogy Básti Lajos tanácsára a háború után, 1945-ben jelentkezett az Arizona bárban, és már két hét után önálló száma lett. Így kezdődött színházi pályafutása. Örök homály fedi, mit jelent e szó – ön­álló – valójában: táncolt, énekelt, vagy beszélt egyedül a színpadon.

Balogh Géza bábrendező úgy emlékezett, hogy gyerekkorában, valamikor 1942–43-ban látta a Józsefvárosi Színház színpadán A Noszty fiú esetében vendégként fellépő Jávor Pált, akinek partnere Murányi Lili volt. Ha ez igaz, nehezen érthető, hogy Murányi Lili nem emlékezett arra, hogy pályakezdőként fellépett Erdélyi Mihály színházában, s nem akárkinek, de a kor egyik legrangosabb színészének, Jávor Pálnak volt a partnere. Lehet, hogy Jávor Pál Muráti Lilivel lépett fel? Ez elképzelhető.

Biztos, hogy Murányi Lili 1947. február 28-án parányi szerepben (Dolly) már szerepelt a Magyar Rádióban Upton Sinclair Kutató Sámuel című rádiójátékában. Talán biztos, hogy 1948. április 9-én s a következő hetekben fellépett a Medgyaszay Színházban a Barbara című előadásban. (Egy névtelen internetes feljegyzés szerint az előadásban játszott „Greguss Zoltán, Feleky Kamill, s tán már sokan nem emlékeznek rá, a bűbájos Murányi Lili”.)

1949-ben a Művész Színházban „látszik” a színpadon. A szorgalmas naplóíró segédrendező (ahogy magát nevezi Máté Lajos: a samesz) így rögzíti a történteket: „1949. január 31. Murányi Lili egy kis könnyűvérű nőt játszik: érdekes, hogy ebben a tinglitangli nőben mennyi közvetlen tehetség van.”

Tinglitangli nő! Hát?

Néhány nappal később, a bemutató után: „Murányi Lili egy intézeti lány semmi szerepében jól mondja a szerepet, nem bántó és szép!”

Tehát tehetséges, de nem jó színész. Nem kellemetlen látvány, mert szép… Megfejthetetlen tartalmú vélemény. Lehet, hogy a naplóírónak tetszett Murányi Lili? Lehet, hogy Murányi Lili észre sem vette a rendező urak – Várkonyi Zoltán, Apáthi Imre – minden lében kanál „sameszát”?

Aztán 1949 májusában a kommunisták néhány óra alatt államosítják a budapesti színházakat, bezárja kapuit a Művész Színház, s ki tudja, milyen szél sodorja Murányi Lilit a Fővárosi Operettszínházba. Ősszel, szeptember 16-án az első bemutató Johann Strauss Bécsi diákok című nagyoperettje. A szép és fiatal színésznő néhány mondatos szerepet játszik. A színlap színpadi életkoráról nem tájékoztat. Murányi Lili szerepének neve sincs, ő a kofa a hosszú szereposztás majdnem végén.

1949. október 7-én megjelenik a Színház és Moziban egy csoportkép a békekölcsönt jegyző operettszínházi művészekről. A rangos színészek – Mezei Mária, Fejes Teri, Németh Marika, a koreográfus Szalay Karola, az igazgató Gáspár Margit – mellett, a kép szélén ott mosolyog Murányi Lili. Az ifjú színésznő úgy látszik szerette, ha fényképe megjelenik a színházi lapban, mert 1950. április 30-án is úgy helyezkedik, hogy a békeívet aláíró Honthy Hannához ő legyen legközelebb a Színház és Moziban megjelenő fényképen.

Ekkor már új szerepet játszik (nem nagyot, de szerepet: Vera Dubois-t) az 1950. január 13-án, korszerű szocialista tartalommal feljavított Gerolsteini nagyhercegnő című nagyoperettben.

Kicsi szerepek, de úgy látszik, karrierje töretlenül ível fölfelé a Fővárosi Operettszínházban. 1950. május 6-án mutatja be a színház Dunajevszkij Szabad szél című „haladó” operettjét, s Paulette márkinő (hangsúlyosan reakciós!) szerepét a kitűnő és rangos színésznő, Sennyei Vera helyett másodszereposztásban Murányi Lili is eljátszhatja néhányszor. A szerepet eredetileg Mezei Máriára osztották, ám a színésznő „kimenekült” a szerepből, s egy időre az Operettszínházból is. Így lett a szerep áldozata az Ifjúsági Színházban már próbáló Sennyei Vera, s a boldog trónbitorló Murányi Lili, aki Sennyei Vera elfoglaltsága okán júniusban már egyedül játssza a szerepet. De úgy látszik, nem elég jól, mert a Színház és Mozi június 18-án már arról számol be: „Sennyei Verának sikerült összeegyeztetnie az »Értünk harcoltak« és a »Szabad szél« játszási idejét, és így ezentúl is felváltva játssza szerepét a »Szabad szél«-ben Murányi Lilivel.” (Sólyom László osztályharcos darabját az Ifjúsági Színház mutatta be 1950. június 3-án.) Őszre aztán újra megváltozott a helyzet (legalábbis a Színház és Mozi tanúsága szerint), mert október 1-jétől Murányi Lili felváltva Mezei Máriával játssza a szerepet. Ma már ellenőrizhetetlen e tény, mert Mezei Mária úgy emlékezett, hogy ősszel ő már a városligeti Liliputi Színházban robotolt. Mezei Mária (talán májusban?) hat hétig volt száműzetésben a Városligetben, lehet, hogy ősszel egy ideig megint fellépett az Operettszínházban, min­denesetre az 1950. október 1-jén megjelent újságban a szezonkezdést illusztráló képen Murányi Lili látható, és nem Mezei Mária.

A fiatal színésznőnek még egy szerep jutott, Örzse az Aranycsillag című „realista katona­ope­rett­ben”, de ez a szerep sem volt néhány mondatnál több, s Murányi Lili az 1980-as években úgy emlékezett: „1952-től pedig azt csináltam, amit szerettem, és amire azt mondták, hogy nagyon tudtam. Konferáltam. Bejártam az országot, Jugoszláviát, Cseh­szlovákiát, Romániát, Szovjetuniót.”

Az emlékezet néha tévutakra tér. 1952-ben Murányi Lili még nem tudott konferálásból megélni, nem is konferált még. 1952. november 7-től a Fővárosi Víg Színházban lépett föl, ahol minden este, vasárnap délután 3 órakor is, a Sztálin-díjas szovjet zeneszerző, Miljutyin Szibériai rapszódia című nagyoperettjét játszották, amelyben felváltva szerepelt Vadas Zsuzsával.

Megint egy homályos pont Murányi Lili színészéletrajzában. Vadas Zsuzsa a kor talán legnépszerűbb táncdalénekesnője. A táncdalénekesnő egy kis szerepben föllépett a Fővárosi Víg Színházban? A népszerű énekesnőt kötelezték, hogy énekeljen egy szovjet operettben is? A műsorújság tanúsága szerint a heti nyolc előadásból Dunja szerepében négyszer Vadas Zsuzsa, négyszer Murányi Lili volt színpadon. Költői kérdés: milyen érzés lehetett a Fővárosi Operettszínházban a népszerű és ismert Mezei Mária és Sennyei Vera, a Fővárosi Víg Színházban a divatos Vadas Zsuzsa helyett színpadra lépni?

Nem érezhette túl jól magát, újabb szereppel sem biztatták, s az évad végén Murányi Lili távozott a Fővárosi Víg Színházból is. Elkezdődött élete feltehetően legboldogabb nyara. 1953. május elejétől minden este az Artista Varietében lépett föl, május 29-től – naponta két előadás! – már ő konferálja a Víg majális című zenés, táncos, vidám kabarét. Júniusban a Margitszigeti Majakovszkij Színpadon látható, hallható rangos művészek társaságában a Dallal, tánccal, mókás kedvvel című revüműsorban. Talán a fellépő divatos sztárt, Vadas Zsuzsát is felkonferálhatja. Júliusban az Állatkerti Szabadtéri Színpadon műsort konferál (Tapsról-tapsra), vasárnap délutánonként a Margitszigeten fellép – igaz: ha Mezei Mária ráér, Murányi Lilit kihagyják a vidám szigeti délutánokból. Szeptember 17-én, csütörtökön a Kulich Gyula Szabadtéri Színpadon (akkor még és ma már újra: Kálvária tér) a VIII. kerületi Tanács Népművelési Osztályának ajándékműsorát – Jó munkáért szép muzsikát – konferálja a 44-es Építőipari Tröszt 1. sz. Vállalata dolgozóinak tartott esztrádműsorban. És még mindig nincs vége a boldog nyári feladatoknak. A következő vasárnap a Vidám nyárvég című szezonzárón is fellép és kon­ferál, a változatosság kedvéért megint bejelentheti, hogy Alfonzó után a népszerű Vadas Zsuzsa kö­vetkezik.

1953 nyarán a konferanszié Murányi Lili befutott. Az elkövetkező években az Országos Rendező Iroda műsoraiban rendszeresen fellép. Budapesten ritkán, országszerte sokszor, a baráti szocialista országokban rendszeresen.

Hogy miért lett konferanszié? 1954. május 14-én erről így vallott: „Néhány évvel ezelőtt a Fővárosi Víg Színház tagjaként Kecskeméten léptem fel. A hang­verseny egyik szereplője késett, pár perces űrt kellett kitölteni. Valaki azt mondta: »Murányinak van a legnagyobb szája, mondjon ő valamit a közön­ségnek«. Kilöktek a függöny elé! Hát így kezdődött.” Magabiztos: „Azért is szeretek konferálni, mert ez a műfaj nincs korhoz kötve. A szubrett kiöregszik, a konferanszié soha…” Tévedett.

Murányi Lili nevét nem jegyezte meg az ország, jóllehet 1953-tól 1974-ig, nyugdíjba vonulásáig (ami­kor talán 55 éves volt, talán fiatalabb!) folyamatosan színpadon volt és konferált. Budapesten már csak véletlenszerűen szólalhatott meg, de bejárta az országot, fellépett vidéki művelődési házakban, laktanyákban, szakszervezeti székházakban, alkalmi színjátszó helyeken. Amikor Szatmári István a múlt század nyolcvanas éveiben édes-kedvesen életútjáról faggatta, Murányi Lili mindarról, ami 1956 után történt vele, egy szót sem ejtett. Csak általánosságban említette, hogy járt Jugoszláviában, Csehszlovákiában, Romániában, a Szovjetunióban, de arról elfeledkezett, hogy 1957 tavaszán Bécsben is föllépett. Egy vendégszereplő magyar kisegyüttes konferansziéja volt. Amikor kezembe került a Film Színház Muzsika 1957. július 12-i száma, s elolvastam a Murányi Lilivel készült interjút, amiben lelkesen beszámolt bécsi fellépéséről, az első kérdés, ami bennem felötlött, az volt: ki kapott és kit engedtek ki az országból hivatalos útlevéllel 1957 tavaszán? Darvas Iván börtönben ült, az ismert színészek közül nemsokára Mensáros László is, Murányi Lili meg mehetett, jöhetett. S az elkövetkező években is mint turnévezető utazgatott országhatáron belül, országhatáron túl. Aztán 1974-ben „visszavonult”, és nyitott egy trafikot.

Fogalmam sincs, milyen hivatalos papírok és igazolások (Magyar Szocialista Munkáspárt, Szakszervezetek Országos Tanácsa, Belkereskedelmi Minisztérium, Belügyminisztérium) szükségesek 1974-ben Magyarországon ahhoz, hogy egy középkorú, kiérdemesült konferanszié trafikengedélyt kapjon Budapesten. Egyáltalán ki kaphatott trafikengedélyt a Kádár-korszakban? Rengeteg kérdésre nem tudom a választ. Lehet, hogy végig kellene olvasni 1949-től 1974-ig az összes színházi lapot, felkutatni, átböngészni az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben a fennmaradt színlapokat. Végtére is Murányi Lili népszerű konferanszié volt, sok művésszel együtt lépett fel, és Szatmári István szerint a múlt század nyolcvanas éveiben nap mint nap remekül elszórakoztatta vásárlóit és vendégeit a Csanády utcai trafikban. Vajon milyen történeteket mesélt? Biztos, hogy nem felejtette el: valaha színésznő volt. Büszkén hangsúlyozta: „Felléptem a Művész Színházban és az Operettben. Kettősben játszottam Mezei Máriával.” Ez a mondat nagyon úgy hangzik, mintha azt mondta volna: Mi, színésznők…

Színésznő múltja ködbe tűnt, s bizonyára nagyon fájt neki, amikor 1969-ben kézbe vette a frissen megjelent Színházi Kislexikont, s rosszkedvűen tudomásul kellett vennie, hogy neve nem olvasható a lexikonban.

Vagy már nem is akart színésznőként szerepelni? De hiszen csak 1974-ben vonult vissza a színpadtól.

Nehéz elfelejteni a befejezetlen múltat. A trafi­kos­nő lelkében haláláig színésznő maradt.

Mezei Mária 1983. április 20-án halt meg. Férje április 23-án kapta kézhez Murányi Lili gyásztáviratát a budakeszi posta alkalmazottjának kézírásával. Betűhíven: „A fejemet mélyen lehajtva tisztelettel adózom kóléganőm emléke előt. Isten gyugtasa. Murányi Lili”. A sors fintora: egy tudatlan, buta postáskisasszony közvetítette a jó kedélyű trafikosnő teátrális sóhaját, aki őszintén bevallotta: „nem pénzért csinálom a boltot, nem tudok emberek nélkül élni”. Kolleganőm? Való igaz, Murányi Lili néhányszor felbukkant Mezei Mária mellett vagy helyett a színpadon.

A zsoltáros Mezei Mária ha kért, sem kaphatott volna trafikengedélyt a Kádár János regnálta Magyarországon. Rá úgy emlékszünk: a színésznő.

Murányi Lilit sem a lexikonok, sem a nézők emlékezete nem tartja számon. Pedig volt valaki. Tudott valamit. És nemcsak a vásárlókat szórakoz­tatta a Csanády utcai trafikban. És talán egyszer valakinek azt is elmesélte: mint volt turnévezető, konferanszié és színésznő hogyan s miképpen jutott trafikengedélyhez.

Valamikor a 20. század hetvenes éveiben, Magyarországon…

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben