×

Keszeg Anna: Gyöngyössi János

Szövegek és kontextusok

Nemesné Matus Zsanett

2012 // 04
Keszeg Anna Párizsról szóló esszéivel vált ismertté, melyek 2003-ban és 2004-ben a Korunk című folyóiratban, folytatásokban láttak napvilágot, és melyek 2006-ban önálló kötetként, Párizs-rekonstrukciók címmel jelentek meg. Az író két éven keresztül a Szajna-parti városban tanult, ezért tudta oly hitelesen megrajzolni – ahogy ő fogalmaz – „Párizs intellektuális kihívásainak térképét”. Betekinthetünk a francia főváros utcáiba, épületeibe, megnézhetünk egy kiállítást, elmerülhetünk a francia irodalomban, és számunkra ismeretlen személyeket ismerhetünk meg.

A Ráció Kiadónál nemrég jelent meg Keszeg Anna legújabb könyve Gyöngyössi János. Szövegek és kontextusok címmel, mely a 2007-ben indult Ligatura könyvsorozat immáron ötödik darabja. A könyv sajátosan közelíti meg a leoninus versforma védelmezőjének pályáját, köteteit, műveit, ugyanis a szerző – felhasználva a legfrissebb magyar nyelvű szakirodalmat és a legújabb külföldi, elsősorban francia irodalomtörténeti áramlatokat – Gyöngyössi János életét és szövegeit történeti kontextusból vizsgálja, rájuk – ahogy ő fogalmaz – „tudáshordozókként és nem kuriózumként” tekint. Ennek köszönhetően Gyöngyössi Jánost teljesen újszerű horizontból szemlélhetjük. A munka első és terjedelmesebb részében az önéletíró, a hírlapok számára tudósító költő, a szerkesztő, az esztéta, a történelemmel kapcsolatban álló ember és a prédikátor kerül előtérbe, majd ezután kap csak helyet a családtag és a közéleti személyiség. A könyv végére pedig eljutunk a református lelkész poéta utóéletéhez, az 1859–60-as Kazinczy-ünnepséghez, melynek során az újtordai egyházközösség elsőként szervez megemlékezést tiszteletére.

Keszeg Anna elsősorban Gyöngyössi írásait vizsgálja, és az irodalmi elemzés helyett sokkal inkább a belőlük származó – az eddigi Gyöngyössi Jánosról szóló szakirodalomból hiányzó – adatokat gyűjti ki. A kiindulási pont a költő által 1767 és 1813 között írott, 51 esztendőt megjelenítő, 114 oldalnyi kéziratban maradt élettörténete, mely műfajilag önéletírásnak tekinthető, noha benne nem az én elemzése kerül előtérbe, hanem sokkal inkább a társadalomban betöltött szerepe. Az irodalomtörténet számára nem ismeretlen ez a kézirat, ugyanis Rass Károly 1938-ban az Erdélyi Múzeum hasábjain már beszámolt róla: „Ez a bőrbe kötött blok-szerű régi könyv nem szolgál szenzációkkal, vagy meglepetésekkel az olvasónak, alig van kihasználnivaló belőle…” Rass elsősorban azt emelte ki, hogy mi hiányzik. Vele ellentétben Keszeg Anna a szövegre nem ritkaságként tekint, hanem olyan adatok halmazára, melyekkel bővíthető a Gyöngyössi Jánossal kapcsolatos tudásunk, és így végre betekinthetünk abba a világba, mely folytonosan befolyásolta a kutatott személy magánéletét és pályáját.

Az önéletrajz – melynek harmadát a leideni peregrináció időszaka teszi ki, és csak kevés adatot szolgáltat a család felmenőivel, valamint a kolozsvári, alsórákosi és újtordai eseményekkel kapcsolatban – összeköthető a hírlapíróval és a történelmi eseményekben jártas emberrel, a verseket alkotóval és köteteket összeállítóval, az 1790-ben megjelent verseskötet előszavában a gustus, „íz-érzés” fogalmát használó esztétával, a prédikátorral.

Gyöngyössi János verseinek köszönhetően – melyek a Magyar Hírmondó, a Magyar Kurír és annak melléklapja, a Magyar Múzsa hasábjain jelentek meg, és sok esetben nemcsak poétikai gyakorlatoknak, hanem sokkal inkább hírértékű tudósításoknak is tekinthetők – Torda az erdélyi régiók legképviseltebb vidékévé vált. Gondoljunk például Kis János kéményseprő epitáfiumára, melyben a lakosokat oly sokáig foglalkoztató esemény, a Tordai-hasadékban meghalt kéményseprő története kerül a középpontba.

A református lelkész verseskötetei is az előbb említett hírlapokhoz kapcsolódnak, hiszen az 1790-es kötet összeállításában és anyagi támogatásában a Magyar Kurír – melynek, mondhatni, sztárszerzőjévé vált Gyöngyössi – megalapítójának, Szacsvay Sándornak volt szerepe. Noha a költő tematikailag csoportosította verseit (mecénásokhoz vagy mecénást, anyagi támogatást remélő, magasabb rangú személyekhez szóló dicsőítő versek, magasabb rendű műfajok, alkalmi versek és poétikai gyakorlatok), mégis – egy folyóirat működési elvének megfelelően – a kronológiai sorrend igen hangsúlyos szerepet kapott a kötetkompozícióban.

Az újságokban azonban nemcsak versek kaptak helyet, hanem a szakirodalmat leginkább foglalkoz­tató leoninus-vita írásai is. Érdekes, hogy számtalan olyan személy is elutasítja ezt a versformát, akik maguk is alkottak hasonlót. Kiderül, hogy a támadások azért indultak Gyöngyössi versei ellen, mert a kortársak (például Ráday Gedeon, Révai Miklós, Rájnis József, Verseghy Ferenc, Kazinczy Ferenc) a leoninus versformában tömegtermelésre szánt irodalmi formát láttak. (Gondoljunk arra, hogy Gyöngyössi János versei nagy részét megrendelésre írta, és természetesen anyagi javakat látott bennük.) A református lelkész társaival (Kreskay Imrével, Szacsvay Sándorral, Pálóczi Horváth Ádámmal, Édes Gergellyel stb.) együtt felvette a harcot a kritikákkal, de nem magáért, költeményeiért érvelt, hanem azon közösségért, személyekért, akik kedvelt formát láttak a leoninusban, és emiatt verseket rendeltek Gyöngyössitől.

A könyv talán egyik legérdekesebb része a – manapság oly kedvelt vizsgálati témát jelentő, a szociológiát is érintő – Gyöngyössi Jánost körülvevő kapcsolati háló bemutatása. Keszeg Anna az önéletírást, a köteteket, valamint a leveleket vette alapul, és ezekből 227 nevet gyűjtött ki. A személyneveket csoportosítja is, méghozzá aszerint, hogy milyen viszony fűzi őket Gyöngyössi Jánoshoz (például hol és mikor ismerkedtek meg, mecénás volt-e, vagy éppen megrendelő), és – a II. József-féle népszámlálás kategóriáit alapul véve – milyen társadalmi réteg képviselői voltak. A statisztikai adatokból levont következtetések alapján a szerző végül arra a megállapításra jut, hogy Gyöngyössi legfőbb mecénásai közé a Kendeffyek tartoztak: Kendeffy Rákhel és testvére, Kendeffy Elek, valamint utóbbi fia, Kendeffy János. Ők nemcsak pénzzel támogatták a költőt pályája során, hanem még munkalehetőséget is biztosítottak számára, illetve verseket is rendeltek tőle. A Kendeffyekkel kapcsolatban az egyik legérdekesebb kérdés az, hogy Gyöngyössi vajon miért választotta 1772-ben az újtordai egyházközségi lelkészséget az alsórákosi Bethlen-uradalom udvari lelkészsége helyett, amikor az a korabeli Erdély egyik legjelentősebb nemesi udvarának számított. Mindesetre e válasz nélkül maradt kérdés után Kendeffy Elek nem segítette tovább a prédikátort.

A könyv végén kapott helyet a Gyöngyössi család bemutatása. A szerző a szakirodalom és a levéltári források segítségével nemcsak a költő felmenőit mutatja be, hanem leszármazottjairól, gyermekeinek sorsáról is beszámol. Közülük érdemes megemlíteni lányának, Ágnesnek költői szárnypróbálgatásait, melyre még Kazinczy Ferenc is felfigyelt, illetve nem lehet kihagyni fiát, ifjabb Gyöngyössi Jánost sem, aki csak azért veszi fel a Pettényi előnevet, hogy kiléphessen az apját megbélyegző leoninus-vitákból, és írhasson. A csa­ládtagokról gyűjtött adatok szintén kapcsolódnak az önéletíráshoz, mivel több kérdést is megválaszolnak. Így például azt, hogy Gyöngyössinek honnan is származhatott a református egyházhoz való vonzódása, honnan kaphatott kedvet a versíráshoz, kik azok a személyek, akik az önéletírás oldalain, a levelekben és a verseskötetekben felbukkannak.

Keszeg Anna könyvével – ahogy ő írja – „iro­dalomtörténeti kuriózumot tart kezében az olvasó”. A meg­­­­fogalmazás nem túlzó, hiszen a szerző kilép a hagyományos megközelítések teréből, és a mai irányba mozduló irodalomtörténeti szemléletet követve gyakran levéltári kutatóként, történészként, szociológusként közelíti meg az általa választott 18–19. századi témát. Széles körű tudását mi sem bizonyítja jobban, mint az a munka végén és a lábjegyzetekben visszaköszönő szakirodalom-jegyzék, mely az irodalomtörténet más korszakaival foglalkozók számára is fontos segítséget nyújthat munkájukban. Annyit még érdemes megemlíteni: a szövegben kurzívval szedett idegen szavakat, irodalmi fogalmakat célszerű lett volna megmagyarázni, hogy a laikus olvasók is szívesen forgassák a kötetet.

Ám így is nagy szolgálatot tesz a könyv azoknak, akik Gyön­gyössi János vagy a 18–19. század kulturális élete iránt érdeklődnek, vagy akik egyszerűen csak újszerű kontextusban szeretnék látni a régi idők nagyjainak írásait. (Ráció, 2011)

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben