×

A szél balladája; Néma erdő; Legyen úgy hát, ahogy…; Szilveszter

Fekete Vince

2012 // 04

A szél balladája


Siratóasszony a feleségem,
jajveszékelt egész éjszaka.
Egy medence kocsonyában
lebegtem éppen. Utam nem
vezetett sehova.

Sötét volt ott és puha,
szikrázó langymeleg, s
mintha ragacsos üveg-
folyóba nyúlnál, Uram,
értem, olyan volt, olyan
mind a két kezed.

Nem fontos, hogy értem,
nem értem. Siratóasszony
a feleségem. Négy
égtáj felé sír egymaga.
Négy égtáj helyett
jajveszékel minden
éjszaka.

Úgy sír, hogy sírása
minden erejét elveszi.
S elveszettnek érzi
magát. Elveszettnek
érzi és hiszi.

Siratóasszony a feleségem,
olyan, mint a többi asszonyok,
kicsit törékeny, kicsit vétlen,
és megveszekedetten konok.

Akar valamit, talán tőlem
éppen, akar valamit, csak
nem mondja ki, akar valamit,
és egyre szomorúbbak a szemei.

Nyugodni így sohasem tudok,
siratóasszony a feleségem,
szép és sírós és konok.

Egy medence kocsonyában
lebegek éppen,
sötét van ott és puha,
szikrázó langymeleg,
s mintha síkos üvegfolyóba
nyúlt volna értem, olyan volt,
olyan volt, Uram, olyan volt
mint két kezed.

Néma erdő


Délelőtt. Pindurka gyerek szipog, sír,
Kisded ember rí a kopasz gerincen.
(Feldübög bordám közepén a szívem:
Fulladok, érzem.)

Körbe’ felperzselt legelők parázsa.
Úgy remeg, mint nyárfalevél, riadtan
Teste. Forró tűz lobogón, belülről
Perzseli, rágja.

--------------------------------------------

Mennyi eltelt év s kihunyó parázslás,
Mennyi forrongó öröm és reménység
Ringatott, édes gyerekem, világló
Távoli kinccsel.

És az ősz, a tél, a tavasz, heves nyár,
Hold világának neszező sugári,
Nap sugárkévéi, ha rád vetődtek,
Boldogan ittad.

Most pedig mély kútba suhanva érzed,
Vonzza, rántja csak befelé a jussát
Az idő. Mint véreb, a koncra vágyva
Rágna magába.

Legyen úgy hát, ahogy…


Nem is kéne hozzám szép szavakat szóljál,
csak egy icipicit énvelem is volnál,
csak úgy, hogy énhozzám közelebb hajolnál,
hogyha rám éreznél, hogyha rám hangolnál.
Nem is a szemedért, karjaidért, szádért,
nem is a szemedben rejtező világért,
hanem minden szóért, minden tikkadt vágyért,
talán nem is értem, mint aki magáért.
Milyen baj, hogy értem, és hogy csak miattam,
hogy belőlem immár, mint a rügy kipattan,
mint aki érkezik máshová, hívatlan,
s hogy a zár előtte, az ajtón, bekattan.

Hogyha nem magadnak, hogyha nekem lennél,
nem is volna önzőbb tán senki sem ennél,
vállamról te mindent, félelmeket vennél,
hogyha velem volnál, hogyha velem lennél.
Ó, hogy nem lehet már se kérdnem, se kérnem,
be kellene talán, mi van, avval érnem.
Mögöttünk már jönnek éveink is szépen,
legyen úgy hát, ahogy… kérdezem és kérem.

Szilveszter


A téren ragyognak a fények,
és sok-sok hópihe tolla száll,
a központ felé kerülünk fel,
ez utolsó nap, már áll a bál.

Mindenütt csak ünneplő ember,
a fényárban úszó fák alatt,
megint egy volt év vége jött el,
sistergő petárdák hallszanak.

Autó dudál, bentről hangos
zene szól, egy férfi integet
a félig lehúzott ablakból
végig, míg a téren körbemegy.

S jönnek dudálva újabb kocsik,
s elrobog előttünk mindahány.
Volt évünk is így suhogott el,
mint pipából elfüstölt dohány.

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben