×

A Koporsókészítő

Gáti István

2012 // 04
Alekszandr Puskin elbeszélése nyomán

Az út göröngyén botladozva
Halottas hintó billegett.
Egy gazdag úr – becsülte Moszkva –
Cserélt ma reggel lakhelyet.
Izzadt a ló, dagadt a ponyva.
Ezer csomaggal megrakodva
Imbolygott ő s a házi nép.
Küllők közé akadt a szék.
Por szállt a sárga függönyökre.
Üveg repedt, s a kvász alatt
Elázott három gyászkalap.
Nagyot repült egy ócska bögre.
„Sebaj! Nyugalmam lesz talán
Az áhított Nyikitszkaján!”

Tizenhat éve várt e napra.
Szebb díszletet kívánt a dics.
Szűkös szobáit hátrahagyta
Hősünk, Andrej Ivánovics.
Bámult bután, ki arra tévedt.
Egy gyászkocsin szokatlan élet!
Az ősz szakállú úr felállt,
Meglátta végre otthonát,
De nem nyugodhatott a lelke.
Azt mondták rá, sosem nevet.
A Prohorov családnevet
Mogorva emberként viselte.
Karon ragadta lányait:
–  Rendet rakunk még máma itt!

Koporsókészítőnk kedélye
A munkából adódhatott.
Fúrt és szögelt már negyven éve,
Lelkére ült a sok halott.
Kit balta ért, kit nagy betegség.
Hány mázsa tölgy, hány láda festék!
Volt gyászoló, ki tönkrement
S vagyont kínáló özvegyek.
Nagy tőkét halmozott a mester.
Befogta most a két leányt.
Már negyvenedszer kért teát,
S megrázta ujját hetvenedszer:

–  Mind naplopó, csak őgyeleg.

Hozzátok már a szőnyeget!

Finom kezecskék port töröltek,
Munkába állott minden ujj.
Sarokba szék, a polcra könyvek –

Tüsténkedett a háziúr.
A kertkapun, vevőkre várva,
Már büszkén tündökölt a tábla;
Betűk közébe Ámor állt,
Kezében fordított a láng.
Hirdette harsogón a céget:
„Kocsink a végső révbe visz.
Festett koporsók, bérbe is.
Ne várja tétlenül a véget!
Mindünkre vár a másvilág.
Szabasson nálunk gyászruhát!”

Ezer gond hárult mesterünkre,
Halántéktája lüktetett.
A dolgozószobában ült le,
Várván az első ügyfelet.
Könyvében voltak veszteségek.
Pótolni munka. Nem henyélhet.
Egy hölgy, kié a sarki bolt,

Kilencven napja haldokolt.
„Arany betűk és tölgykoporsó…
Gazdag család, előkelő.
Kijár a drágább szemfedő,
S a jó selyem nem éppen olcsó…”
Két kósza gondolat között
Csengettyű szólt. Vendége jött.

Egy férfi érkezett vizitbe.
Pergő beszéde furcsa volt:
–  Entschuldigung! Engedje… Bitte!
Szomszédja, Gottlieb Schulz vagyok.
Szemközt lakom. Nem úri fészek,
De szép. Mint egyszerű cipésznek,
Nejemmel éppen megfelel.
Lujzám… De régen vettem el!
Kálváriám nem tudja senki.
Csókok között rám járt a rúd.
Nászunk negyedszázadra rúg,
Ezt fogjuk holnap ünnepelni.
Pezsgőzünk hajnal háromig!
Meghívom önt és lányait.

Föllelkesült a vén mogorva:
–  Egy hőst köszöntök itt! Bravó!
Bár volna munka még… Pokolba!
Egy görbe est csak tartható!
A búra még sok ronda nap jut.
Az invitálást elfogadjuk!
–  Felelte vígan  mesterünk.
Morózus énje messze tűnt.
A vendég így szólt távozóban:
–  Önökkel príma este lesz!
Schulz-féle könnyű, házi szesz…
Egy medve sem maradna józan!
Vonzóbb a lét folyékonyan.

Bis bald, kedves szomszéduram!

Hajnaltól fogva készülődtek
Az izgatott kisasszonyok.
Ünnepre szánt piros cipőket
Öltött a négy piciny sarok.
Divat talán ma részletezni,
Mit zár le gomb, hol lóg a pertli.
Strófákig tart egy szép köröm.
E jó szokást most megtöröm.
Tollam mértékkel mártogatva,
Írom csupán a lényeget:
Az összhatás eszményi lett.
Kaftánba bújt a lányok apja:
–  Másenyka, Darja! Hétre jár.
Sosem fogunk indulni már?!

Morajlott Schulzék szűk lakása,
De szék imitt-amott maradt.
Szivarfüst szállt, terült a kártya,
Ígérkezett sok jó falat.
Borillatot lehelt a szőnyeg.
Schulz úr a három érkezőnek
Az ablaknál kínált helyet.
Egy megkopasztott tál felett
Jurko beszélt, a rendnek őre,
A finn, ki szót remekbe fűz;
Moszkvával hogy perelt a tűz.
Nagy író válhatnék belőle.
Mint ámuló, ki megkövült,
Andrej Ivánovics csak ült.

„Mily fürge agy, minő tehetség!”
–  Gondolkodott el mesterünk.
„Nem árt efféle ismeretség.
Egy lángelmén csak nyerhetünk.”
Pezsgőt hozott a házigazda,
Kedvét a sok szesz átitatta.
Felszolgált lánya, Lotte is.
Hegyekben állt a hús, a rizs.
A két leány csak ímmel-ámmal,
Kisasszony módra étkezett;
Borsóból jó, ha két szemet.
De apjuk falt tömött kanállal.
Egy terjengősebb tószt alatt
Bevágott három sós halat.

Schulz úr felállt, pohár kezében:
–  Lujzámra most, ki hű, derék!
Mellettem áll, szeretve régen,
S nem látszik rajta negyven év!
Könnyezve még a szón, a tapson,
Fülig pirult a háziasszony.
A büszke férj felé hajolt,
Asztal fölött repült a csók.
Vidám köszöntők sorra jöttek.
Pezsgőzni intett számos ok,
Említve lettek városok.
Ki mért igyék? Volt bőven ötlet.
Egymásba folyt a sok beszéd.
Szavalt a könyvkötő, a pék.

Andrej Ivánovics becsípett.
Gondját feledve szónokolt.
Megszállta ősz fejét az ihlet,
Szavában íz és tréfa volt.
Egy flaska bort marokra fogva,
Így szólt a pék: –  Igyunk azokra,
Kikért hajnalba’ fölkelünk.
Legyen sok gazdag ügyfelünk!
Szomszédját Jurko hátba bökte:

–  Bátyuska, mint a többiek,
Köszöntsd te is vevőidet!
Hálásak lesznek mindörökre.
Illetlen abba’ semmi nincs;
Iszunk halottaidra is!

A szó, mint megszaladt borotva,
Andrej Ivánovicsba vájt.
Nevetve nyalt a jó borokba
A társaság. A vicc talált.
A férfi ült, ölébe nézve.
Gúny mérge folyt önérzetére.
Loncsos szakálla fortyogott:
–  Miket beszél e főbolond?
Ezek ma rajtam gúnyolódnak!
Hóhér fiának tartanak?
Csókolhatnák a talpamat!
Fogalmuk sincs a naplopóknak…
Nem kapcarongy, nem gyíkfarok,
Koporsókészítő vagyok!

Akszinyka támogatta otthon.
A mester ingre vetkezett.
–  Szép kis bagázs. Hidd meg, ha mondom,
Kutyák ezek, nem emberek!
S Jurko, a finn, nem sül le bőre…
Méltatlanok házszentelőmre.
Otthon maradhat mind, ki él!
Halálos lesz az ünnepély.
Számítok minden ügyfelemre.
Csontig ható, nagy móka lesz!
Józan vagyok, ne sértegess!
Egy büszke házigazda, nemde?
Stílus, karizma, hol marad?!
Meghívom hát a holtakat!

–  Bátyuska! Ejnye! Vess keresztet!
–  Botránkozott a szép cseléd.
–  Istenkísértés lesz a veszted.
Aggódom érted némiképp.
Fönn már a hold. Aludni kéne.
Nem lesz mulatság semmiféle!
E torz beszéd pokolba húz.
Legjobb, ha gyorsan ágyba bújsz.
Urával így pörölt a szolga.
Vánkost püfölt, felrázta jól,
Hadrendbe állt a párnatoll.
Halkabban járt az ingaóra.
Reccsent az ágykeret, s legott
Hősünk morogva hortyogott.

Alig, hogy pislogott a hajnal,
E szép idillnek vége lett.
A ház elé, riadt robajjal,
Lóháton küldönc érkezett.

Egy lélekért lejött az Isten.
Andrej mester dohogva, frissen

Sötét posztókabátba bújt.
Razguljaj utca. Hosszú út.
Intett egy álmos bérkocsisnak.
A gyásztól dermedt ház előtt
Sok ingyenélő összejött.
„Hiéna nép, mind erre vizslat!”
A sárga ablakok szemén
Remegve ült a gyertyafény.

Bent gyászolók, könnytől, panasztól
Görnyedten álltak mindenütt.
Az asztalon Trjuhina asszony
Viaszbáb teste ott feküdt.
Szép volt az arc, órája holtan.
„Fönt árul már az égi boltban.”
Rokon s barát vont sorfalat.
Üdvért imádkozott a pap.
Hősünk az elhunyt özvegyéhez
Részvéttel átitatva szólt;
Meglesz az eszköz és a mód.
Jutányos ár. Estére végez.
Diszkrét és gyors az ügymenet.
Az üzlet nyélbe üttetett.

Egész nap dolgozott a mester.
Estére minden rendbe’ volt.
Megegyezett a sírkövessel.
Szép szemfödőt kapott a holt.
A színben ottmaradt a cséza.
Kedvére volt az esti séta.
Lámpák között szitált a köd.
Egy rendőr árnya szembejött:
– Jó éjszakát! – hadarta Jurko.
Éjfél körül házához ért.
Ott állt szokatlan strázsaként
Egy vézna testű lámpagyújtó.
Fanyar mosollyal meghajolt.
Szürkés, halotti arca volt.

Fényárban villogott az ablak,
Mögötte furcsa árny osont.
Fél lába volt a torz alaknak,
Csontos fején silány bozont.
„Miféle ez? Koldus? Briganti?
Jobb volna tán rendőrt hívatni.
Ajtóm kinyitva. Jaj nekem!”
Lúdbőr ütött ki Andrejen.
„Rontást ne hozzon lányaimra!”
Lidérces kép fogadta bent:
Zsongott a ház, eltűnt a rend.
Feldúlt szobája tárva-nyitva.
Elfogta félsz és rettenet;
Hemzsegtek bent az emberek.

Járt-kelt a fojtó kriptaszagban
Megannyi sápatag halott.
„Eljöttek hát? Felfoghatatlan!”
A kép borzongatón hatott.
Pörgött egy szoknya önfeledten.
Pohár villant a csontkezekben.
Egy arcról épp lehullt az orr.
Sebes nyakon kifolyt a bor.
Így várta őt a síri ünnep.
Szép főkötő, pár díszes ing,
Halotti kelmék, nem szerint
Emlékeztették mesterünket:
E táncoló, seregnyi holt
Mind-mind az ő vevője volt.

Köszöntek illő hódolattal,
Mosolygott, kin még arc maradt.
Pezsgőt, homárt kínált az asztal,
S intett felé egy karszalag.
Csontváz urak közt átnyomulva
Elébe állt a tiszti hulla.
Elhallgatott a víg csoport.
A tiszt rajongva szónokolt:
– Köszöntsük drága jótevőnket!
Eljöttünk. Már ki járni bír…
Kezed nyomán csodás a sír.
Nincs hőbb öröm, mint kapni tőled.
Nejem fizette? Bánom is!
Vivát, Andrej Ivánovics!

E szép, magasztos pillanatban
Egy rút alak rohant elő.
Szakadt zakója gombolatlan.
Lábán elhordott, bő cipő.
Lihegve szólt a vézna ember:
– Nevem Kurilkin, tisztelettel.
Én voltam első ügyfeled.
Fenyőkoporsó bükk helyett –
Mit számít már egy vén halottnak?
Habár a láda ingatag,
A mellkasomban nincs harag!
Nem fáj a balga szív, ha rothad.
Földként terem tovább a rost.
Hadd’ fonjalak karomba most!

A készülődő mozdulatra
Hősünk, sikoltva éleset,
A „hódolót” nyakon ragadta.
Kurilkin teste szétesett.
A holt fejek morogni kezdtek.
„Gyalázat!” Egy se tűrte veszteg.
Köréje gyűlt vagy öt halott,
A síri banda támadott.
Görnyedt, zihált a mesterember.
Sorjáztak rá az ütlegek.
Vérfoltos arca szürke lett.
„Végezzünk hát a becstelennel!”
A test, mit ért ököl s farúd,
Kurilkin csonthalmára hullt.

Napfény sütött az ágyneműre.
Teát hozott a szolgalány.
Mozgott a paplan összegyűrve
Andrej Ivánovics hasán.
Bár csend köszönt az ébredőre,
Borzongott még nyakán a bőre.
Lelkében félelem maradt.
A frissen álmodott kaland
Kísértett megzavart fejében.
– Bátyuska, itt a reggelid!
Egyél! Az Úr is megsegít.
Megnyugtató, hogy végre ébren…
Tegnap borocska, sült karaj,
Bezzeg ma bánt a macskajaj!

Andrej mester felült az ágyon:
– Akszinyka, mondd, miket beszélsz?
Trjuhina asszonyt… Vagy csak álom?
Talán a sírkereszt se kész?
Így szólt a meglepett menyecske:
– Fejedbe szállt a görbe este!
A sírkeresztre nincs igény.
Trjuhina asszony most is él!
Az éjszakát meg átmulattad.
– Mulattam? Hogyne! Kétszer is!
S most boldogítasz még te is!
Eredj, és szólj a lányaimnak!
Tűnjék e gyászos hangulat!
Csókolják arcon apjukat!

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben