Francia gáláns versek
Tőzsér Árpád
2012 // 03
Jean Baptiste Villart de Grecourt
(1683–1741)
A markotányosné rejteke
A hadakkal elvonult
a markotányos is,
otthon, helyette
a markotányosné
gazdálkodott
tovább.
Jött egy másik had,
s elvette
a gazdáné kocsiját, lovát.
Futott a férjéhez szál pendelyben:
Mindenünk oda!,
de a pénzünket elrejtettem,
a lábam közti rejtekbe tettem.
S szól a férj búsan, leverten:
Ej, na hisz,
vén hadi condra,
abba a rejtekbe lovam is
belefért volna!
A dadogós lovag
Dadogós lovag
teszi a szépet
szíve hölgyének,
s ahogy telve
vággyal dadog,
a nyelve
hirtelen felmondja a
szolgálatot.
De lovagunknak szeme se rebben,
kiölti alsó nyelvét: Most majd
ez szól
helyettem.
Ismeretlen szerző
(1660)
Flóra
Jegyesed, a szemérmes Flóra,
süket a szerelem szóra.
De lehet,
hogy fülét
keresed
rossz helyen.
Jegyesed
azt várja: végre
súgj az alsó fülébe.
Ismeretlen szerző
(17. század)
Alázatos Eszti
Ez ki?
Ez itt az Alázatos Eszti.
Pilláit leereszti,
mondják, ez a szelídség jele,
meg hogy ha elvenném,
jól járnék vele.
De ismerem én ezt az
alázatos,
csalárd Esztit:
úgy alázatos, hogy
egy intésedre
alád fekszik.
Ismeretlen szerző
(1660)
A pöszméte
Egy gavallér vidéken
kedvét tölti a
pöszmétét szedő
Irénen.
Előbb állva, majd hanyatt,
s ad neki egy aranyat.
Irén előbb szabódik,
hogy így meg úgy,
mit szól az anyja,
s hogy bár ő nem tudja a módit,
az aranyat
kicsit sokallja.
Vegye csak el, mond a gavallér,
merthogy őneki megérte
Irénke kaskája s benne a
szőröske
pöszméte.
Szedik tovább a pöszmétét,
hajlong a szorgos lány majd’ kétrét,
s számol magában: egy, négy, hét.
S szól végül az úrhoz szerényen:
A visszajáró pénz fejében
szedjen most hátulról
pöszmétét.
Ismeretlen szerző
(17. század)
Fanchon bosszúja
Fanchon, a bordeaux-i táncosnő
a férfiak ellen tervet sző:
mulattak már vele eleget,
most majd ő lesz az,
aki nevet!
S lőn. Történt egy este, mikor
folyt a bordeaux-i bor,
s egy gavallér így szólt: Fanchon hol van?
fürdessék meg ma őt borban,
ő (a gavallér) majd fizet,
Fanchon ráállt, és csak azt kérte:
imádói igyák meg egészségére
a „fürdővizet”!
Harminc flaskó bort öntöttek egybe,
egy hordó szolgált fürdőkádként,
habként fehérlett benne
Flanchon meztelen teste.
Esküszöm, így volt, s nem volt másként.
De a finálé volt a legjobb:
mikor a „fürdővizet” szétmérték,
hogy megigyák,
ahogy ígérték
este,
az valahogy megszaporodott,
harmincegy flaskó lett vele tele,
tudj isten, mit tett bele
Fanchon, a
beste!
Tőzsér Árpád fordításai*
*Pro domo: a jeles művek a magyarításomban inkább átköltések, mintsem fordítások, de mondandóban hűek.