P.; fényes vagy homályos; Grand Guignol

P.; fényes vagy homályos

nagyobb akarok lenni és fényes. mint szent
teréz szobra. szivárvány az árnyéka. zöldre
festette végül az eső, és bronzszínű könnycsepp
folyik mellei közé. és beleremeg a gyomrom.

homályosabb és kényes, de mégsem, kevésbé
vagyok érzelmes. egyedül a semmiben, azt
hiszem, felejtenem kell, jóllakottan az ágyba
feküdni, és nézni a csillagokat, de nem dávidét,

hanem a tiedet, pé. zavaromban, ha felhívnálak,
az időjárásról kérdezgetnélek, te pedig a
majongról dadognál hirtelen. itt most tél van,
nálad nyár. bebújok a takaróm alá, hiányzol, és te

hallgatsz. mintha letetted volna a telefonkagylót,
mégis hallom halk szuszogásod, remélem,
egyszer nem arról lesz szó, hogy vagyok, mit csinálsz.
nem éppen kihívod a barátnődet kártyázni vagy

sakkozni. ahol ő lesz a királynő, és nevetve üt le
engem mint futót, parasztot, lovast. és nem áll
magányosan a királyod. sakk-matt. nincs többé fekete.
és lemész a paraszttal sörözni. és rólam beszélsz.

Grand Guignol

Párizs, leülök utcád sarkán, a több szál
cigit remegve veszem elő, rémséges,
ahogy vörössé folyik a szemed, mint
a bohóc orra.

Harisnyámon felszaladt a szál, kétkedve
bámulom Guignolt, nem hiszi már el
az exodiumot, nyitva marad a fű és
a nyár vége.

Szent P. esernyője a kezemben van,
a hajógyárban a gépek zaja alábbhagy,
nyugodt lépteit hallom, lassan hátrál a
könnyes-éj.