×

Kolumbusz tojásgránátja

Szörényi László

2012 // 02
A hetvenéves Korzenszky Richárdnak
baráti szeretettel

Hol volt, hol nem volt, volt – sőt van – egy kisváros Rómától délre, középkori hercegi székhely, úgy hívják, hogy Sora. 1992-ben, legnagyobb megdöbbenésemre, érkezett római nagyköveti postámmal egy baráti cirkalmassággal fogalmazott felkérés, hogy tartsak előadást a városka tudományos és kulturális centruma által szervezett konferencián, és ott ne másról, hanem éppen a városka egyik híres szülöttének, Ubertino Carrarának Columbus című latin eposzáról. A Kolumbusz-témát még csak értettem – hiszen Amerika felfedezésének volt az ötszázadik évfordulója –, csak azt nem tudtam elképzelni, hogy miért tételezik fel rólam, hogy olvastam ezt a 18. századi neolatin művet. Feltételezésük ugyan helyes volt, hiszen én tényleg olvastam a szóban forgó hőskölteményt, de honnan tudhattak ők erről?! Annyira kíváncsi lettem, hogy elvállaltam a felkérést.

Szépen gyülekeztek a résztvevők, megtelt az előadóterem, és én még mindig nem kaptam választ az oldalamat fúró kérdésre. A derék szervezők csak mosolyogtak, és holmi jezsuita bibliográfiára hivatkoztak, amelyben állítólag megtalálható egy tanulmányom címleírása az adott témáról, azonban tudtam, hogy én erről még sosem írtam!

Gondoltam, legjobb az egyenes út. Úgyhogy mielőtt elkezdtem volna felolvasni előadásomat, egy kis történettel szórakoztattam a hallgatóságot.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer – sőt még ma is megvan – egy bencés gimnázium Győrben. Akkortájt ott tanított régi kedves barátom (még az egyetemen találkoztunk először), Korzenszky Richárd atya. Meghívott egyszer, hogy látogassam meg. El is mentem hozzá örömmel, szent borzalommal követtem kissé zsúfolt munkanapját (reggel öttől éjjel kettőig), amely kiterjedt a konyha és a tornaterem felügyeletétől a tanításon és az osztályfőnöki munkán túl az esti értekezletekig és a diákokkal való konzultációkig. Ismertette velem mesteri pedagógiai fogásait, amelyekkel megkísérelte az osztályában ülő gyerkőcöket úgy csoportosítani, hogy fecsegés és játék helyett oda is figyeljenek a tanárra, ám azután – igaz barátként – átkísért a szintén általa felügyelt és rekatalogizált régi könyvgyűjteménybe, a könyvtár legizgalmasabb részlegébe.

– Képzeld, Laci, mi történt nemrégen! Látod ezt a polcot? – Láttam, két, néha három sorban álltak egymás mögött a régi, 16–18. századi kötetek. – Természetesen, ugye, minden sort megbontva, minden kötetet kézbe véve kellett összehasonlítani a katalógussal, illetve ha nem szerepelt abban, akkor elkészíteni a címleírást. Egyszerre csak az egyik sor háta mögött halk, de ütemes ketyegést hallottam. Ott állt egy kis kerek, öntöttvas időzített bomba. Kihívtam a tűzszerészeket, azok szétszerelték, és megállapították, hogy nemsokára robbant volna. Különleges óraszerkezete volt, ilyet még nem láttak, 10-11 hónapja állíthatták be, szétvetette volna nemcsak a rendházat és a gimnáziumot, hanem a Széchenyi teret is meglehetősen átalakította volna.

– Ki lehetett e pokolgép mestere? – kérdeztem rémülten.

Erre ő azt válaszolta:

– Talán egy tavaly elhunyt kolléga, fizikatanár volt, és közismert embergyűlölő, hiszen évtizedekig tanított. Gondolom, ezzel a kis tréfával csak azt akarta, hogy méltón emlékezzenek a halála évfordulójára.

– Nem sikerült szegénynek. Engem viszont az érdekelne, hogy mely könyvek mögött találtad.

– Nézd, ez a kettő volt.

Kézbe vettem az elsőt. Nem hittem a szememnek. Rotterdami Erasmus latin nyelvű híres Újszövetség-fordításának bázeli, 1530-as kiadása volt; de ami még fontosabb: a possessor-bejegyzés szerint eredeti tulajdonosa Kassai István volt, a Kemény Zsigmond Rajongók című regényéből közismert erdélyi kancellár.

– Richárd, ez nem igaz! Ez egy csodálatos lelet, azonnal írjál róla egy tanulmányt az Irodalomtörténeti Közleményekbe!

(Richárd atya természetesen meg is írta ezt a tanulmányt, az 1973-as évfolyamban jelent meg. Ráadásul – kellemes meglepetést okozva minden jámbor olvasónak – kiderítette azt is, hogy a könyvhöz kötve ott van Kassai István 1629-es énekgyűjteménye is, benne két ismeretlen Balassi-variánssal!)

– És mi a másik?

– Valami latin eposz Kolumbuszról, nem érdekes, elviheted.

Előadásom leginkább egy idős genovai földrajzprofesszornak tetszett, aki egyrészt senatore a vita, azaz életfogytig kinevezett szenátora volt a Kereszténydemokrata Pártnak, másrészt a legnagyobb élő Kolumbusz-kutató, Paolo Emilio Taviani. (Nagy honfitársáról írott egyik könyve magyarul is megjelent; 2001-ben, 89 éves korában hunyt el.) Megkért, hogy ebédeljünk kettesben, mert hosszan szeretne – négyszemközt – beszélgetni velem. Először azt hittem, hogy talán újabb felfedezésre jutott, mondjuk, hogy Kolumbusz nő volt, vagy valami efféle, de Kolumbusz csak fedőkötet volt egy másik bomba mögött.

– Ha már ilyen szerencsés volt Győrben filoszként, akkor megérdemli, hogy Ubertino Carrara szülővárosából is szerencsésen távozzék, ezúttal mint diplomata.

És mintegy két és fél órán keresztül, történeti visszapillantással kezdve és eljutva napjainkig, azaz az 1992 tavaszán kirobbant és az egész olasz politikai rendszert végül is romba döntő kenőpénzbotrányig szépen elmondta nekem, hogy az ő tudomása szerint melyik politikai pártot mely nemzetközi cégek és kémszolgálatok szokták megvesztegetni és így befolyásolni, akár jobboldalon, akár baloldalon. Életem talán leghosszabb táviratát ennek a beszélgetésnek alapján írtam haza Budapestre, volt vagy 23 oldal, majd – hogy Kolumbusz se maradjon éhen – egy év múlva végre megírtam Carrara eposzáról azt a tanulmányt, amelyet a csodálatos és profetikus szervezők – legalábbis állításuk szerint – már megírása előtt láttak egy bibliográfiában. Vagy talán az igazi próféta Richárd atya volt?

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben