×

Bibó aktualitása

Jerzy Snopek

2011 // 12
Bibó Istvánt Lengyelországban is kiváló társadalomtudósként és politikai gondolkodóként tartják számon. Írásai – mint tudjuk – Angliában, az Egyesült Államokban, Franciaországban, Németországban és még néhány más országban is megjelentek. Lengyelországban Az államhatalmak elválasztása. Egykor és most című, még a nyolcvanas években megjelent cikkén kívül eddig két rangos munkája látott napvilágot: a Zsidókérdés Magyarországon 1944 után (1993) és – nagyon alacsony példányszámban – A kelet-európai kisállamok nyomorúsága (2011). Nemsokára, talán még ebben az évben megjelenik a neves Universitas Kiadónál egy bővebb válogatás Bibó négy fő tanulmányával: A kelet-európai kisállamok nyomorúsága; Zsidókérdés Magyarországon 1944 után; A német politikai hisztéria okai és története; Az európai társadalomfejlődés értelme.

A lengyel kiadás előkészítése közben újra fel kellett tennem magamnak – mint Bibó István fordítójának és írásai kutatójának – a magyar gondolkodó műveinek aktualitására vonatkozó kérdést. Ez a probléma már korábban is foglalkoztatott, főleg akkor, amikor nyugati szerzők írásait olvastam azokról a témákról, amelyeket annak idején Bibó is tanulmányozott. Észre kellett vennem, hogy ezekben a tanulmányokban általában nem hivatkoznak Bibóra. Azzal vigasztaltam magam, hogy nyilván sok esetben objektív okai lehetnek annak, hogy nem ismerik Bibót. De ez sovány vigasznak tűnt, mely nem ad magyarázatot arra, hogy Bibó írásai, annak ellenére, hogy több nyelvre lefordították és kiadták őket, nem kerültek bele a társadalomtudományok nemzetközi vérkeringésébe. Nem kerültek bele abba az áramlatba, amelybe belekerült például a sok szempontból Bibó hatáskörében fogant Szűcs Jenő-tanulmány, a Vázlat Európa három történelmi régiójáról vagy a klasszikus művek státusát élvező Mannheim-írások, amelyekkel Bibó is foglalkozott. Hiányoznak viszont Bibó egyik mesterének, Guglielmo Ferrero valaha nagyon híres könyvei (Magyarországon az utóbbi időben kiadtak néhányat új fordításban), vagy a szintén kiváló, de a külföld számára ismeretlen Hajnal István munkái. Azé a Hajnalé, akinek Bibó nagyon sokat köszönhetett.

Elgondolkodtató Bibó István munkásságának sorsa saját hazájában is. A háborút követő első években betöltött szerepe, szellemi tevékenységének rangja, 1956-ban tanúsított legendás magatartása és a megtorlások, amelyeket a kommunista rezsimtől kényszerült elszenvedni, oda vezettek, hogy a magyar demokratikus ellenzék számára ő lett az ország egyik legnagyobb és mindenki által megbecsült tekintélye. Pozícióját műveinek négykötetes magyarországi kiadása alapozta meg. A nyolcvanas években, a rendszerváltozás küszöbén az értelmiségiek és a politikusok eszményképüknek tekintették. A közös ellenség, a kommunista párt- és államapparátus tevékenysége és az azt körülvevő bürokratikus és ideológiai háttér volt az oka annak, hogy Bibó köré csoportosult az egész akkori ellenzék. Persze Bibó már egész fiatalon is ellensége volt mindenfajta, különösen a marxista–leninista, kommunista totalitarizmusnak. Egyes vélemények szerint Bibó volt a magyar társadalmi átalakulás fő ideológusa is. De ez az állítás csak bizonyos értelemben igaz. Az tény, hogy gyakran idézték őt, hivatkoztak rá, de csak néhány tézisét, fontos mondatát vagy néhány általános megállapítását ragadták ki írásaiból. Műveinek alaposabb, elemző olvasása elég problematikus, zavarba ejtő lehetett volna, illetve tulajdonképpen lett is az egyes politikai irányvonalak, az egykori kommunistaellenes demokratikus ellenzékből kinövő különféle pártok és természetesen az előző rendszer ideológiájának örökösei számára is. Az 1989 utáni politikai színtér egyetlen szereplője sem fedezte fel Bibó Istvánt pártja patrónusaként, írásait pedig politikai programjuk előképeként. De ami még ennél is meglepőbb, hogy lassan az értelmiségiek és a tudósok is kezdtek megfeledkezni róla. A hatalom humanizálása című, Dénes Iván Zoltán által szerkesztett komoly tanulmánykötetet (1993) követően majd csak 2000 után jelennek meg újabb, nagyobb lélegzetű, Bibónak szentelt írások. Ezek közül több szintén a már említett Dénes Iván Zoltántól származik, aki Bibó egyik legkiválóbb ismerője és kutatója. A többi tanulmányíró A hatalom humanizálása társszerzője (Balog Iván, Kovács Gábor, Erős Ferenc). Bibó István születésének századik évfordulója alig talált visszhangra saját hazájában. Bár a fáradhatatlan Dénes Iván Zoltán kezdeményezésére elindult Bibó műveinek ügyesen kigondolt új kiadássorozata (Centenáriumi sorozat), két szerény, egynapos konferenciára is sor került, de ha a magyarországi századik évforduló rendezvényeit összevetjük a Milosz születésének centenáriuma kapcsán rendezett lengyelországi ünnepségek pompájával, a különbség szembeötlő. Vajon ebből arra lehetne következtetni, hogy Bibó életműve már elavult, írásai nagyra becsült emléktárgyakká váltak, de tulajdonképp már elvesztették aktualitásukat?

Bibó aktualitását körbejárva három szempontra szeretném felhívni a figyelmet: az általa vizsgált kérdéskörök mai érvényességére, kutatói módszerének aktualitására és intellektuális teljesítményének értékére. Ez utóbbin belül kiemelném a műveiben elemzett jelenségek eredetiségét, egységességét és szuggesztivitását, vagyis azokat a tulajdonságjegyeket, amelyek egy tudóst klasszikussá tesznek, még akkor is, ha az adott területre vonatkozó tudásanyag már lényegesen gazdagabb is.

Bibó szellemi tevékenységének legfőbb jellegzetessége, amely egyben a valósághoz való őszinte, tiszta, lelkiismeretes hozzáállásának is alapja volt, hogy mindig fontos kérdésekkel foglalkozott. A zsidókérdés vizsgálatához szinte azon nyomban hozzáfogott a II. világháború és a holokauszt kapcsán, és elvégezte a probléma mintaszerű, máig utolérhetetlen elemzését. A fasizmus (nácizmus) genealógiájának eredeti tanulmányt szentelt, amelyet még a háború alatt kezdett írni. Nem sokkal a háború befejezése után pedig a kelet-európai (tulajdonképpen közép-európai) kisállamok problémáinak szemszögéből elemezte Európa helyzetét. Életének utolsó évtizedében magnószalagra mondva az Európai társadalomfejlődés értelmére vonatkozó észrevételeit, azokhoz a kérdésekhez nyúlt vissza, amelyek már fiatal kora óta foglalkoztatták, mint például az optimális és harmonikus társadalomfejlődés lehetőségei és feltételei, egy olyan társadalmi-politikai-gazdasági rendszer felépítése, amely mentes mind a kapitalizmus aberrációitól, mind pedig a kommunizmus által gerjesztett rossztól.

Megállapíthatjuk, hogy a fenti problémakörök jelen vannak a mai idők diskurzusában is, mivel ezek a kérdések még mindig aktuálisak, és – bizonyos szempontból – még mindig megoldatlanok. Természetesen elevenségük, aktualitásuk sokféleképpen nyilvánul meg.

A nácizmus genezisét és lényegét a mai napig sem csupán történelmi és tisztán megismerő szándékkal vizsgálják, hanem mint az összes, még mindig veszélyes totalitárius és fundamentalista rendszer (nem sokkal ezelőtt pedig elsősorban a kommunizmus) gyökereinek feltárása miatt. A zsidókérdés pedig a holokauszt kapcsán vált egyre aktuálisabbá mind a művészetekben, mind pedig a filozófiai és tudományos világban. Fokozatosan új tartalommal is telítődött a kérdés, amiért a mai antiszemitizmus különféle megnyilvánulási formái okolhatók. A Bibó által főleg A kelet-európai kisállamok nyomorúságában bemutatott közép-európai jelenségek és patthelyzet elemzése során jöttek elő, és úgy vélem, egyre erősödnek a Bibó értekezésében még főleg in potentia jelen levő, ma viszont az egész Európára vonatkozó problémák. Európa egészére, sőt az egész világ jövőjére vonatkoznak Bibónak főleg azok a posztulátumszerű megállapításai, amelyek az ideális, kívánatos és egyben reális társadalmi rendszerről szólnak. Jóllehet a problematika Bibó általi felvetését a mainstream még mindig elutasítja, naiv, utópikus tervezetnek, a „harmadik út” idejétmúlt, kompromittált banalitásának tartja, az utóbbi évek, sőt hetek és napok tapasztalatait figyelembe véve azonban elmondhatjuk, hogy Bibó István javaslatai újra fontosakká és aktuálisakká váltak.

Most azon kellene elgondolkodnunk, hogy mi az, amivel Bibó gazdagítja a vizsgált problémakörök rekonstrukcióját és elemzését. Sajnos álláspontunkat csak utalásszerűen tudjuk itt fölvázolni, és ennek következtében elkerülhetetlen az egyszerűsítés. Az európai kérdés kapcsán csupán arra van idő, hogy az érdeklődők figyelmébe ajánljam egy hosszabb tanulmányomat, amelynek részletei megjelennek majd a Hitel hasábjain. A zsidókérdésre vonatkozó nézeteim főbb vonalakban megegyeznek Balog Ivánnak A zsidókérdés a modern szociológiai irodalom tükrében című cikkének megállapításaival.

Bibó négy nagy tanulmánya között A német politikai hisztéria okai és története elég különös helyet foglal el. A nácizmus vagy hitlerizmus kérdésének szentelt írások rendkívül gazdag sorába tartozik, melyek közül jó néhány már a harmincas években íródott, de a témára vonatkozó (történelmi, szociológiai, filozófiai, pszichológiai, politológiai stb.) munkák többsége csak a háború után jelent meg, és továbbra is tart a téma iránti érdeklődés. Nem vagyok elég kompetens ebben a kérdésben, hogy egyértelműen megítéljem Bibó értekezésének helyét a sok írás között, de az olvasott tanulmányok alapján (néhány lengyel írást is beleértve) elmondhatom, hogy az érvelés logikája és az egész jelenség koherens felfogása emeli ki Bibó tanulmányát a többi írás közül. Néhány helyen Bibó érvelése (más munkáiban is) olyannyira lenyűgöző, hogy esztétikai élményt is nyújt. De miután lehiggadunk, kétségeink támadnak. A nácizmus genezisének kulcsát Bibó ugyanis a németeket a XIX. század kezdete óta kísértő, sorozatos traumatikus történelmi tapasztalatokban látja. De vajon kit kell értenünk németeken? A poroszok, szászok, bajorok, sőt osztrákok közös tapasztalatairól beszélünk? A témával foglalkozó történészek (többek között Thomas Nipperdey) rámutatnak azokra az ellentétes politikai erőkre, egymásnak ellentmondó ideológiákra, egymást keresztező propagandatevékenységekre, amelyekről Bibó a maga „sebészien steril” elemzésében nem vesz tudomást. Elgondolkodtató, hogy tanulmányának megjelenése, bár felfigyeltek rá, nem vált eseménnyé Németországban. Felháborító viszont, hogy még azok a Bibónál jóval kisebb kvalitású német szerzők is figyelmen kívül hagyják Bibó rendkívül fontos, úttörő jellegű tanulmányát, akik a nácizmust hasonló szemszögből vizsgálják. Így tesz például Stephan Marks a Warum folgten sie Hitler. Die Psychologie des Nationalsozialismus (2007) című könyvében.

Ami a Zsidókérdés Magyarországon 1944 után aktualitását illeti, a lengyel kiadás bevezetőjében írtam róla (1994). Itt csak azt hangsúlyozom, hogy ez az írás – nézetem szerint – maga a megtestesült paradoxon: klasszikus és ugyanakkor rendkívül élő, eleven tanulmány, melyben Bibó egy nagyon összetett kérdés éleslátó, sok szempontú elemzésével, morális elkötelezettségével és megalkuvást nem tűrő, sine ira et studio igazságkeresésével, intellektuális becsületességével sok tekintetben túlszárnyal minden más, 1945 után keletkezett művet. Annál is inkább, mivel a kérdés későbbi feldolgozásai általában tele voltak ideológiával. Máig hiányzik a „zsidókérdés Lengyelországban” analitikus feldolgozása, amely legalább megközelítőleg összemérhető lenne Bibó írásával. Ennek a következménye például az, hogy gyakran félreértelmezik a lengyelek szerepét a zsidók sorsának alakulásában.

A kelet-európai kisállamok nyomorúsága írásakor Bibó – szokásához híven – gyakorlati okokból akarta felvázolni Magyarország közvetlen jövőjét. Az értekezés gyakorlati-politikai genezise azonban nem korlátozta Bibó gondolatainak horizontját (ami szintén jellemző a szerzőre). Hazájának sorsából kiindulva az egész közép-európai régió (de facto a Visegrádi Országok) problémáinak elemzésén keresztül jutott el ma aktuális problémákhoz, az európai perspektívához. Kontinensünk mai helyzetének kulcskérdései (a demokrácia határai, a kisebbségekhez való viszony, az asszimiláció és a szabadság dilemmái, a nacionalizmus problémái stb.) foglalkoztatták. Bibó fejtegetéseiből kirajzolódnak az európai integrációval, a nemzeti önazonossággal, valamint a globalizációból és a nagy migrációs hullámokból származó, európai identitással kapcsolatos mai problémák is.

Aktuálisnak érezzük Az európai társadalomfejlődés értelme című írást is, különösen, ha a térségünk országaiba – némiképp a Szolidaritás eszméinek ellenében – átültetett neoliberális kapitalista rendszert sújtó krónikus strukturális kríziseket szemléljük. Bibó kiállása az egyenletes fejlődés és a (manapság nem divatos) társadalmi igazságosság mellett, a tulajdon és a szabadság fogalmának e tekintetbeli újraértelmezése, valamint a fejlődés céljainak és a társadalmi jólét lényegének alternatív meghatározása ma is rászolgálnak a figyelemre.

Egyébként nagyon jellemző Bibóra, hogy teljes mértékben megtagadta a marxizmust (és még inkább a leninizmust), azokkal a mai kritikusokkal ellentétben, akik még mindig hajlamosak a marxizmusban keresni a megoldást.

Bibó álláspontja nagyon eredeti, amit nemcsak akkor tudunk értékelni, ha a hatvanas évek kontrakulturális forradalmának ideológiai hátterét vagy az összes későbbi kapitalizmusellenes, szinte automatikusan Marxnál és a neomarxistáknál kikötő megmozdulást vesszük figyelembe. A szemünk láttára végbemenő globális kapitalizmusellenesség, különösen a pénzügyi intézmények ellen irányuló tiltakozás eszmei hozadéka elvész a hirtelen meghozott posztulátumok káoszában, vagy valamiféle közelebbről meghatározhatatlan marxista eszmékhez vezet vissza. Bibó István már negyven évvel ezelőtt teljesen szabad volt ezektől a képzelgésektől. Az európai társadalomfejlődés értelme című írásában felvázolja koncepciójának lényegét, de úgy, hogy a konkrétumoktól és részletektől sem riad vissza. Itt az idő, hogy visszatérjünk Bibó gondolataihoz, javaslataihoz, hogy alaposan elgondolkodjunk hősies küzdelmén, melynek célja az volt, hogy kitörjünk a kapitalizmus és a kommunizmus ördögi bűvkörének kettősségéből. Vajon a lenézett, lekicsinyelt „harmadik út” megvalósítása strukturálisan lehetetlen, valóban csak elérhetetlen utópia? Vajon Bibó István ebből a szempontból naiv utópista csupán? Jó lenne a kérdésre patetikusan azt válaszolni, hogy igen, Bibó utópista, de csak addig lesz utópista, amíg a világ gonosz. Még meddig?

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben