Segesvári anziksz

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a körülöttem
Porló csontok lágy neszét.

Úgy zizeg a kukoricás,
Mint az összegyűrt papír,
Ha a költő új lapot vesz,
Míg az őszről verset ír.

Semmi küzdés, semmi jajszó,
Egy-két fonnyadt koszorú
Hirdeti az Ispán-kútnál:
Lesz még derűre ború.

Eljő majd a végítélet,
Zengenek a trombiták,
S szólítja az Öregisten
Rég halott költő-fiát.

Hol feküdtél mostanáig?
Ott várd az ítéletet!
Segesvárnál, szól a költő,
Itt nyernék új életet.

Nem találom ezt a helyet.
Sighişoara? Ez talán?
Bosszankodva lapoz az Úr
Fényes íróasztalán.

Nyitja könyvét, csukja könyvét,
Majd sóhajtva leteszi,
Nincsen mód feltámadásra,
Hogyha sírja sincs neki.

Nincsen már a regisztrumban
Olyan hely, hogy Segesvár,
Aludjál hát, szép természet,
Örökkétig aludjál!

2011. szeptember 1.