×
Tovább a kapcsolódó galériához

SMS az Auróra Részvénytársaság elnök-vezérigazgatójának

Prutkay Péter dobozolt korképei

Wehner Tibor

2011 // 10

Két motívumra, két jelenségre fokuszált és reflektált Prutkay Péter egykori grafikusművész hosszú alkotói hallgatást megtörő, 2011 tavaszán a budapesti Pintér Sonja Galéria teremlabirintusában közönség elé tárt új műtárgykollekciója: a dobozokra és a történelemre. A doboz immár évtizedek óta kitüntetett szerepű forma, központi jelentőségű műtípus a magyar művészetben, és ugyanakkor a magyar valóságban is előszeretettel alkalmazott, immár megkerülhetetlen sablon. Jól tudjuk, hogy a magyar művészet legnagyobb dobozolója a múlt század hatvanas éveinek második felében fellépett őrnagy volt, Örkény István Tóték című drámájában, akinek dobozolásmániája meglehetősen tragikus végkifejletben csúcsosodott ki. („Nem az van itt a háttérben, kedves Tót, hogy magának a dobozolás derogál?”) Aztán a doboz, a dobozolás a különutas, progresszív szellemiségű, a műforma-konvenciókkal szakító képzőművészek munkáiban élt és él tovább napjainkig egy olyan korban, amikor az emberek lakótelepi lakásnak nevezett paneldobozokba kényszerültek és kényszerülnek megélni mindennapjaikat. Aztán az örkényi irónia és groteszk jelenünkig nem szűnő hullámverésének tanúiként kerültek reflektorfénybe a közelmúlt ármányos dobozolói és dobozai: a vesztegetési ügyek nokiás és whiskys, pénzkötegekkel bélelt, fondorlatos utakon és módokon átadott kartongöngyölegei, amelyek immár az új évezred első évtizedének szimbolikus jelentőségű, korszakjelző fétistárgyaivá emelkedtek. És megállapítható, hogy Prutkay Péter fellépésével egy olyan szenvedélyes művész dobozoló jelentkezett, aki a modern képzőművészet eme különös műformájában, a dobozképek, a dobozkollázsok, illetve a dobozszobrok, a dobozdomborművek, a dobozobjektek körében egy varázslatos és fantasztikus műtárgyegyüttest teremtett.

A bevezetőben Prutkay Péterről mint egykori grafikusművészről szóltunk, akinek érzékeny egyedi és sokszorosított grafikai lapjaival évtizedeken át, Örkény István őrnagyának fellépése időszakától az ezredfordulóig találkozhattunk a kiállítótermekben: utolsó nagyszabású, grafikáit is felvonultató kiállítását 2000-ben és 2001-ben rendezte meg a Miskolci Galériában, majd (Szemadám György festőművésszel közösen rendezett tárlaton) a kaposvári Vaszary Képtárban. A hoszszabb hallgatás okaként azt a mozzanatot jelölhetjük meg, hogy életrajzába a közelmúltban egy újabb megjegyzés került: 2006. október 23-án lezárta grafikai munkásságát. Mert itt lép be, mert itt is belép a történelem, amelyet akár egy hosszabb tanulmányban is elemezhetnénk, amelynek címe a Gyurcsány Ferenc vezette kormány államrendőrsége működésének közvetlen hatása a jelenkori magyar művészetre lenne. A 2006-os ősz véres budapesti eseményei, a művészt ért fizikai és lelki sérülések, a gumilövedékek, a könnygázbombák, a gumibotos ütlegelések véglegesen eltávolították a művészt a finom vonalakkal, a bensőséges eszközrendszerekkel való műteremtés és kifejezés lehetőségeitől, és a dobozok tárgyi közege, konkrét, a maga valójában megjelenő világa felé fordították.

Persze a tárgyi világ és a történelmi indíték nem volt előzmények nélküli Prutkay Péter munkásságában. Ez a művész már az 1960-as évek végén is a hagyományos művészeti kifejezési formáktól eltávolodó, eredeti látásmódot tanúsító, kísérletező szellemiségű művekkel jelentkezett a szocialista realista ideológiai-kultúrpolitikai henger visszavonása után éledező modern magyar művészetben: az egyik első, a Szürenon-kiállításon bemutatott installációja az ügyeletes hivatalnokok művészettörténeti jelentőségű bontási tevékenységének áldozata lett. Aztán a hetvenes–nyolcvanas években a magyar történelem fordulópontjaira hivatkozó-emlékeztető és az adott rendszer (finoman szólva) furcsa társadalmi jelenségeire reflektáló grafikákkal, kollázsokkal, fotómunkákkal lépett fel, és e művei mellett rendszeresen bemutatott plasztikai kompozíciókat, assemblage-okat, objekteket is. A térbe állított munkák mellett születtek meg az első, zárt dobozokba komponált alkotások, amelyek a zártság ellenére tág teret nyitottak Prutkay Péter kollázselvre és -technikára alapozott alkotómódszere, abszurditásokra oly fogékony szellemisége és az iróniára, a groteszkre rendkívül érzékeny szemlélete, témaválasztása és hangvétele előtt. A régi rekvizitum és az új tárgy, az ereklye és a tömegtermelés tucatterméke, a kordokumentum és az autonóm műkreáció elemei leleményesen keveredhetnek, egyesülhetnek, és bontakoztathatják ki új, váratlan felismerésekre ösztönző jelentésköreiket egy-egy doboz zárt és mégis nyitott, színpadszerű terében. A kezdeti motívumok, illetve szimbolikus töltetű tárgyak és valóságelemek, a fészek, a tojás, a labirintus mellett egyre több a közelmúltra és a jelenkorra hivatkozó tárgy, történelmi jelkép, árucikk és médiaidol-képződmény, illetve ezek karikaturisztikus vagy ironikus szemlélettel átalakított, átírt prototípusa jelent, jelenik meg Prutkay Péter kompozícióiban. Az új műegyüttes – amely egymástól elkülönülő műcsoportokra, egy-egy tipikus korjelenség által indukált téma- és gondolatkörbe illeszkedő egységre bomlik (mint a gyermekjátékok, a mobiltelefonok, a plázák, a bankok, a médiumok, a virtualitások világa) – leírási és értelmezési lehetőségei között az egyik legkönnyebben járható út a köznapiság, a giccs művészetté avatott produkciójának vizsgálata kínálkozik, de a helyzet és a jelenség azért ennél sokkal összetettebb. Jóllehet minden csillog és villog, és minden bravúrosan előadott és tökéletesen kidolgozott, ám az elemek a kézművesség és a csúcstechnológiával tömegtermelt dizájn ambivalenciái között ingadoznak, s a dolgok fantasztikus szépségei mögött, meseszerű máza alatt súlyos tragédiák rejlenek, éles fájdalmak élednek, sorsdöntő ügyek dőlnek el: az egyesült plázák világkongresszusán, az elnökségben unottan üldögélő Lenin elvtárs látszólag csak az okostelefonjával játszadozik, de valójában már elküldte az sms-t a Téli Palota azonnali privatizációjáról az Auróra Részvénytársaság állandó készenlétben álló elnök-vezérigazgatójának.

A Prutkay-kompozíciókban megjelenő dolgok – és talán ez is okozhat némi zavart – önmagukat jelentik, és metaforák is egyben. Újabb ellentét: az álomszerű, szürreális látomásokban, a színpadszerű jelenésekben, a tárgyzuhatagokban gyakran teremt rendet a józan, szimmetrikus, oltárszerű komponálásmód. A gyermekkori játékokból alakított dobozművek nemcsak a gyermekkor, hanem a játékkorszak, a játszási lehetőségek végleges lezárásának emlékei, a mobiltelefon-roncsokból összeállított tárgykollázsok egy hihetetlenül gyorsan lezajlott civilizációs robbanás utáni, fenyegető összeomlás utóhírnökei – van-e még olyan tér a világon, ahol nem szólalt meg még egyszer sem valakinek a zsebében semmitmondó üzenettel a mobiltelefon? –, a médiagiccs-kelléktár figurái, a guruk és a ribancok a mindennapi mediális csatornaélmények vérbő megtestesítői, a virtuális szférák kemény valósággá fordított jelenségei és megszemélyesítői – ahol amúgy mellékesen másodpercenként merül fel a mélység problematikája –, a plázák és a bankok üres csillogással ékes szentélyei a látszatokká és hazugságokká fosztott egykori értékvilág helyére lépett álvalóság díszletei és kellékei. A szürreális látomás – a telefonmadár, a mikroprocesszor-állat, a nyomtatottáramkör-oltár, a gépfegyver-töviskoszorú, a halálfej hátsó nézete: a bölcsbagoly-tükörkép – a „már minden lehetséges” életérzés és életfilozófia művészileg hallatlanul tudatosan zavarossá alakított lenyomata, mélységesen mély szomorúságaival üdítő párlata.

A Prutkay-doboz a festészet térbeli illuzionizmusa, a festett szobrászati és a tárgyi elemek valóságos megjelenítése, felvonultatása, összekapcsolása és ütköztetése révén roppant intenzív, formagazdagságban pompázó kompozíciókat tár elénk, és e kompozíciók meghökkentő effektusokban oly gazdag hatásrendszerét bontakoztatja ki. („Hab a tortán”: egyes dobozok a szemlélő által működtethetők: a kapcsolókkal hang- és fényhatások, apróbb elmozdulások indukálhatók.) Eme formai jelentőségnél azonban természetesen fontosabbak a kifejezések, a művekbe foglalt, látszólag direkt, valójában áttételes üzenetek, metaforikus utalások és összegzések, amelyek kételyeinket és feltételezéseinket éleszthetik sejtésekké, felismerésekké és ítéletekké. E sejtések, felismerések és ítéletek birtokában könnyedén eligazodhatunk az okosnak aposztrofált telefonok (és a látványnak nevezett pékségek, az élménynek illetett fürdők), az intelligensnek minősített mosóporok, a bőrbarátnak kikiáltott krémek, a gyermekféltő hirdetések, a valódinak hirdetett gyümölcsök, a valóságos virtualitások, a megrendezett, valóságként átélhető médiavilágok, a vásárlószolidáris reklámok, az etikus hackerek, a jótékonykodó bankok, az emberbarát diktátorok világában. Az ambivalenciákban játszó, kemény szépségekben tündöklő Prutkay-dobozművek segítségünkre lehetnek: alámerülhetünk ebben a világban, vagy felülemelkedhetünk ezen a világon.

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben